2012. január 4., szerda

Vízi játszótér, kilátó és strand


Zalakaros, 2011.07.06.

Szerda reggel azon gondolkoztunk, hogy kirándulni kellene. Maci leginkább a vízi-játszótérre vágyott, vagyis a Kis-Balaton bemutatóházhoz. Így reggeli után arra vettük az irányt.

Zsombosunk hősiesen húzta fel, állította a zsilipet, illetve szállította a vizet. Aztán kipróbálta a kosárhintát, illetve a mérleghintát is. Amikor odaértünk még csak egyedül volt, de pár perc után jött egy kislány, illetve újabb kispajtások, akikkel Macink jól elvolt. A belső kiállítóterem nem vonzotta, miként az ásatások sem. Míg fel nem fedezte a ,,kastélyt”, ami nem volt más, mint a kápolna.

A remek napsütésben hamar kiderült, hogy igazán nincs kedve senkinek sem kirándulni, így visszaindultunk Zalakarosra. Miután volt még időnk délig így előbb a város központi részén lévő fajátszóterét vette birtokba Zsombus, majd felmentünk a kilátóhoz. A kilátót anyával meg is mászta a Maci. Az építmény ezúttal is ,,bejött” neki. Alig tudtuk leimádkozni. A kilátó melletti étteremben kisadag rántott sajtot evett délre, de az almaitalt meginni már nem nagyon volt ideje, mert csábította az étteremben lévő mászóka, csúszda.

Talán két órát aludt, majd újra irány a strand! Ahol újfent kellemesen kijátszotta magát. Új barátra tett szert Vivien személyében. Vacsorára megevett 2 szelet halat rizzsel, majd két kisebb kocka sütit. Jó étvágya van Zsombusnak.

Nincsenek megjegyzések: