Nagyon megörültünk, amikor másfél héttel ezelőtt e-mailt kaptunk a Mikulásvonat szervezőitől, hogy ezen a hét végén megrendezik az I. Miskolci Játékfesztivált. Nem mondtuk el Zsombusnak, mert akkor egyrészt mindennap megkérdezte volna, hogy milyen lesz, másrészt mikor indulunk már? Azt persze mi sem sejtettük, hogy új házi játszóház csúcsot állítunk majd fel, mert fél tizenegytől 17:45-ig ott voltunk.
Szombat reggel nyolc tájban ébredtünk, megreggeliztünk, majd szendvicseket készítettünk. Kilenc óra tájban indultunk, negyed tizenegy tájban érkeztünk meg a Miskolcra, az Egyetemvárosba. Kisebb sorba állás után jutottunk be a Körcsarnokba. Kis felfedező útra indultunk, majd apa elfoglalta állását (vagyis inkább ülését) a lelátón.
A bejárat mellett az első játék valami labdaátadó lehetett. Mindenesetre Maci nagyon élvezte, ahogy az áramló levegő fenn tartotta a labdát, és igyekezett átadni a szomszédos ,,csőre”. Aztán felfedezte a kedvenc játékot, egy felfújható mászókát, amire egyáltalán nem volt könnyű felmászni, és a tetején fennmaradni. Ezután a felfújható henger következett, majd a lábbal hajtott, kerékpárszerű autók. Aztán az első emeleti 0-6-os játszótér.
Érdekes volt látni, hogy délelőtt nem barátkozott a mesefigurákkal, de délután már kergetőzött a Szamárral, és ugrándozott a Tigrissel. És kereste Micimackó, Teknőc Ernő, Dr. Bubó és Törpapa társaságát is. Anya pedig rendre lefotózta Zsombust, ahogy a mesefigurák pózoltak vele.
Nem erőltettük a haza indulást, úgy voltunk vele, hogy játssza ki magát, fáradjon el. Kétszer rákérdeztünk, hogy menjünk-e haza, de nem akart. Egyszer volt csak kritikus a helyzet, olyan négy óra tájban, amikor a felfújható hengerben egy gyerek ráesett és megütötte a fogát. Akkor sírt egy kicsit, meg haza akart menni, de miután ivott úgy döntött maradjunk.
Végülis, amikor elfelé jöttünk nagyon nem ellenkezett. Itthon kiderült, hogy jókora izomláza van, és alig bír járni. Ami nem is csoda, hiszen egész nap mászott, futott és ugrált…
