Kisnána – Mátrafüred – Kékestető – Szilvásvárad

A március 15-ei hosszú hétvégét Mátrafüred ,,főhadiszállással” töltöttük. Mindennél többet mond, hogy amikor hétfőn reggel pakoltunk össze Maci azt mondta: Na, vége…

Szombat reggel kilenc óra tájban indultunk. Maci szépen ébredt, reggelizett, a cucc össze volt pakolva, így nem kellett kapkodnunk. Odafele szépen haladtunk az autópályán, és mert nem akartunk túl korán az Anna-hotelbe érni, hiszen csak 14 órától foglalhattuk el a szobánkat, így megnéztük a kisnánai várat. Előbb úgy nézett ki, hogy Zsombust nem érdekli, de aztán csak kiszállt a kocsiból. Aztán csak sétáltunk egyet a várudvaron. A várgondnoknak nagyon szimpatikus volt Zsombus, így levitt bennünket a pincébe is. Aminek persze az lett a vége, hogy hiába mentünk le háromszor is, az is kevés volt. Maci sírt, toporzékolt egy kicsit, de aztán felmentünk az egyik toronyba és ez némileg elterelte a gondolatait. A sok lépcső, a magasság érdekelte. Még mielőtt eljöttünk sétáltunk egyet a hátsó várudvaron is, meg persze hallgattuk, ahogy Maci dünnyög, mert ő még visszament volna a pincébe…

Ezután bementünk Gyöngyösre ebédelni. A Kulacsban szűk volt a hely, és sokan voltak, de ez nem zavarta Macit. Igyekezet mozgásban maradni… No, meg persze énekelni, mostanság, napjában ezerszer is a Tavaszi szél vizet áraszt… a sláger. Nagy nehezen belediktáltuk a levest, meg másodiknak húsit. Aztán visszasétáltunk a kocsihoz és irány Mátrafüred. Az Anna-hotelben a szoba remek volt. Zsombus pótágyat kapott, és elég hamar el is aludt. Érdekes, hogy nem mászott ki belőle, nem úgy, mint itthon.

Kb. két és fél órát aludt és miután felébredt, lementünk megnézni a Wellnes részleget. Sajnos, a kismedencében langyos volt a víz, a nagyban meg hideg. Ez persze Zsombust nem zavarta. Ki-be, ki-be a két medence, illetve anya és apa között. Hihetetlen milyen jól bírja a kiskölyök a hidegvizet. Aztán félóra múlva visszavonult anyucival.

Este lementünk vacsorázni. A bőséges kaja (leves, második, édesség) senkinek nem hiányzott. Persze, ha már megrendeltük a félpanziót, akkor ettünk, de…

2. nap: Kékestető

Vasárnap reggel megreggeliztünk, és felmentünk a Kékestetőre. A Kékestetőn szépen gyűlt a tömeg, dacolva a hideggel, hóval, széllel… Zsombust az alsó parkolóban szépen felöltöztettük, és neki vágtunk. Maci mihelyst meglátta a sízőket mondanom se kell, hogy legszívesebben beállt volna közéjük. Aztán mint egy kiscsikó indult meg a torony felé. Apa ,,előre látóan” nem hozta a szánkót, mert az Interneten nem úgy nézett ki, hogy van hó… Pedig volt… A kilátó nem érdekelte Macit, viszont a mögötte lévő erdővágás igen, és kedvvel vágott neki a sétának. Elment egy darabig aztán vissza, aztán megint el… Elállt és felállt… A -2 fok és a csípős szél ellenére igencsak jól érezte magát. Aztán az ország legmagasabb kővén fotóztatta magát, de félszemmel a sífelvonót nézte, ahonnan alig lehetett elvonszolni. Miután anyának sikerült visszasétáltunk az autóhoz…

Kicsit kocsikáztunk a hegyen, hogy felmelegedjünk. Átmentünk Galyatetőre, de amikor befordultunk a központi rész felé és láttuk milyen havas az út inkább visszafordultunk. Mátrafüreden megebédeltünk, majd irány a ,,bazár”. Zsombus ezúttal egy puzzle-t választott magának. Nyilván ebben az is szerepet játszott, hogy az itthoni 20 darabos puzzle-kat már ,,álmában” is kirakja. Nagyon ügyes! (No meg, ahogy megtanítottuk neki szép, okos és bátor. Anya néha hozzá teszi, hogy szófogadó, és Maci is mondja, de sajnos ez utóbbi nem feltétlenül igaz…) A tóhoz nem volt érdemes lemenni, mert egyrészt be volt fagyva, másrészt sár volt és fújt a szél. Visszamentünk a szállóba és durmoltunk vagy 2 órát.

Ezután sétálni mentünk Mátrafüreden. A szép utakon, járdákon Maci nagykedvvel sétált. A ,,bazár sorra” érve Maci érdeklődésre még magasabbra hágott. Sem cica, sem más nem kellett neki, csak egy játék horgász szett (horgászbot + 4 ,,halacska”). Miután tovább sétáltunk Zsombus az egyik zenés szórakozó hely bejárata fölött észre vett egy villogó égősort, és mindenáron be akart menni. Nos, ezt mi nem engedtük, hiszen azért 3 évesen és 2,5 hónaposon azért mégse menjen kocsmába… Végül kijött az egyik felszolgáló srác és az állítgatta neki, hol gyorsabban villogjon, hol pedig lassabban… Miután elbúcsúztunk a ,,lámpától” sétáltunk kicsit a főutcán, majd bementünk a parkba, ahol fajátékok voltak. Itt csúszkált, mászott Zsombus, ahogy az olvadás és a hó engedte… Majd a fák között elindultunk visszafelé. Maci néha elesett a hóban, ilyenkor dünnyögött egy sort, de azért csak sikeresen visszaértünk a szállóba. Átöltöztünk aztán bőséges vacsora. Vacsora közben játék, és hangyakeresés! Aztán a szobában filmnézés (Gazonne, Barney, PB Maci), majd 9 óra tájban villanyoltás.

3. nap: Szilvásvárad

Hétfő reggel Zsombus nyolc óra tájban ébredt. Összeszedtük magunkat és lementünk reggelizni. Macink ezúttal is nyűglődött, nem nagyon bírja az egyhelyben ülést… Végülis sikerült 2 sült virslit benyomnia. Aztán fel a szobába. Amikor látta Zsombus, hogy pakolászunk megjegyezte: ,,- Na, vége…” Olyan aranyosan mondta, hogy azt hittük megzabáljuk…

Haza felé természetesen nem jöttünk egyből haza. A hegyeken át és Recsken keresztül indultunk neki az útnak. Egyrészt, mert nem siettünk, másrészt meg ki akartuk kerülni a Március 15-ei ünnepségeket. Sirok előtt sikerült eldönteni azt is, hogy nem a Siroki várba megyünk fel, hanem Szilvásváradra kisvonatozni.

A kisvonat 5 perccel ment el előttünk. Így sétáltunk egy kicsit, miközben Maci igyekezett minél több gallyat beledobálni a patakba, majd ebédeltünk. Zsombi olyan éhes volt, hogy egy adag húsi levest szinte egyedül nyomott be! Aztán irány a kisvonat. A jó melegben neki is vetkőzött, és az úton oda és vissza is vidáman nézegetett kifelé. A tavat ezúttal is nagy örömmel vette észre. A nagy réten nem szálltunk ki, mert még havas volt minden.

Szilvásvárad után nem aludt el rögtön Maci, csak akkor, amikor apa jól ráadta a fűtést, és a nagy meleg elnyomta. Az alvás Miskolcig tartott. Innen már hazáig nézelődött kifelé az ablakon…

Szép volt, jó volt, visszamennénk…!

Hortobágy - Debrecen

Reggel mondhatnónk a szokásos időben kelt fel Macika. Vagyis fél hét tájban kipattantunk az ágyból. Ami valahogy nem volt valami kellemes vasárnap reggel... Így aztán szép lassan elkezdtünk reggelizni. A szokásos vasárnapi rántott tájos ezúttal sem maradt el. Majd megnéztük a Főteret, ami ezúttal Miskolcról szólt.


Fél tíz tájban indultunk el Hortobágyra. Tavaly a Hídivásár alkalmából jártunk arra. A vásár után elugrottunk a Halastóhoz, kisvasutaztunk egy jót. Akkor rengeteg madár volt. Tündérmaci pedig imádja a madarakat, és ezt szerettük (volna) megmutatni neki.
Nagyon meglepődtünk, amikor Zsombi Újfehértó előtt - egy nagy lélegzetvételt követően - elaludt. Így aztán mentünk Hortobágyra, de fogalmunk sem volt mi lesz, ha odaérünk és Macika alszik. És a 11 órás vonat meg elmegy...


Tíz perccel 11 előtt értünk a Halastavi kisvasút végállomásához. Alighogy megállt a kocsi, és kiszálltam, Zsombus felébredt. Így aztán pánikszerűen összepakoltunk, és siettünk a vonathoz... Éppen 2 hely maradt az utolsó kocsiban.



Először arra gondoltunk, hogy a babakocsiban utazik Zsombus, de aztán kivettük, hogy jobban lásson. Ráadtuk a tavaszi sapkáját, meg felhúztuk a kapucniját is, hogy a nyitott kocsiban nehogy megfázzon. Nehogy huzatot kapjon a kis füle.

Valahogy előkerült egy kutya is. Érdekes volt, hogy mindenki azt hitte a kocsiban, hogy másé a kutya, de végülis kiderült, hogy a vonat tartozéka. A Halastavak környékén él, rendkivül barátságos, és tiszta kis tacskó volt. Macikának nagyon tetszett, de nem nagyon engedtük közel hozzá. Legalábbis az elején. Mert nagyon könyörgött...


Útközben sajnos, nagyon kevés madarat láttunk. Az a pár ami ott volt, elrepült a vonat miatt. Így aztán le is tettünk arról, hogy a végállomásról visszasétáljunk. Pedig nem lett volna rossz, kb. 1,5-2 óra lett volna, ha belevesszük, hogy Zsombi szeret bámészkodni, meg azt is, hogy babakocsival megyünk, vagy Macika gyalog...

A végállomáson megnéztük a kilátót. Zsombi nem egyesével, hanem helyenként kettessével vette a lépcsőfokokat. Nem volt egyszerű a meredek létrán lépést tartani vele, meg egyensúlyozni. De az útóbbi időben nagyon ritkán engedi meg, hogy fogjuk a kezét, nagyon szeretne már önállóan járkálni. Fent nem nagyon nézelődött. Igaz, ha felemeltük fújt a szél. Így aztán nem is sokáig voltunk fent.

A negyven perces várakozásba nem csak a kilátó fért bele, hanem egy kis játék is. Anya próbálta volna neki mutatni, hogy kell fújni, ami egy ideig érdekelte is, de aztán elindultunk vissza a vonathoz.


Visszafelé mondhatnónk nagyon szellősen utaztunk. Mivel alig jött visszafelé valaki. A mi kocsinkban csak mi voltunk. A pár perces várakozásban Zsombi jól elvolt. Megkerült a kutyus, és helyenként annak a bundáját markolászta. Persze csak óvatosan. No, meg mi is mondtuk, hogy ezt ne csinálja.


Mindenesetre indulás után Zsombi befészkelte magát az ölembe, és nem is nagyon mozgolódott, csak már a végállomás előtt. Ami azért szép teljesítmény tőle. Ismerve a mozgásigényét.

Kis könyörgés, és némi keksz ráhatására sikerült beterelni a kocsiba. Igaz, nem tudhatta, hogy csak pár kilométert megyünk. A hortobágyi fogadóban kajáztunk. (Nem a csárdában...)


Szerencsénkre volt kint szabadhely. Ami nagyon jól jött, mert amíg vártunk a kajára Macika nyugodton sétálhatott. Mellesleg egy szakács, egy pincér, ami az étkezők számát nézve kevésnak tűnt, de ez egy másik történet.

Az Újházi gyöngyhús levesből jól betermelt Zsombus. Előbb az enyémből evett. Aztán anyuéból. Összevágtuk neki a répát, húst, a csigatésztával kiegészítve - no meg a levessel (lé) kiegészítve - ízlett neki. Szerintem több, mint egy kistányérral evett. Talán másféllel is.



Ezzel azt hittük jól is lakott... De nem. Szépen elkezdte eszegetni az én Cigánypecsenyémet. Felvágtuk neki a húst, a sült krumplinak igyekeztem a közepét adni neki. Aztán megjött a vegyes felvágott is, amiből megkóstolta az uborkát.


Miután megebédelt, és ivott teát elkezdett játszodozni, meg járkálni. Fel-alá. Felválta ettünk és kisérgettük...

Alig hagytuk el Hortobágyot Macika ismét elaludt. Át is aludta az utat a Vekeri-tóhoz. Aztán, ahogy beálltam a Vekeri-tó parkolójába felébredt. A tónál rengetegen voltak. Több részletben ugyan, de itt fogyasztotta el az uzsiját. Valami - számomra ismeretlen összetételű - gyümölcs konzervet.


Előbb hintáztunk egy kicsit, majd a csúszdát próbáltuk ki. Fentről még a kiscsúszdán is félt Mackó - érdekes, hogy a Bujtosi játszótéren simán lecsúszott fentről és nem dünnyögött - ezért középtájról indultunk, és fogtam, hogy még picit se gyorsuljon fel. Ezt megcsináltuk párszor, aztán besétáltunk a szigetre. Itt egy darabig vitézül tartotta magát, majd előbb leült, aztán jelzett, hogy elfáradt, és vagy cipeljük, vagy ültessük babakocsiba.

Hazafelé időnként dünnyögött kicsit, de ez mind a fáradtság jele. Kapott kekszett, teát, cumit, és végülis jól elvolt. Az egy óra kocsikázás alatt persze nemegyszer kiabált, valami számunkra ismeretlen nyelven, amit ő láthatóan élvezett, mert hatalmasakat kacagott közben.

Itthon megvacsizott, játszott még egy kicsit. Aztán fürcsiztünk egy óriásit. Végülis a dobálás közben csak egy flakon meg 2 gumikacsa repült ki a kádból... Csúszkált a pocimon, meg játszottunk is. Nagyon jól éreztük magunkat.

Lefekvés előtt Minimaxon Szezám utca, aztán nálam egy kis Thomas a gőzmozdony. Aztán még nagyon komoly arccal megnézte a Halastavi videót, és elvonult aludni. Egy nagyon fáradt maci tért ma este nyugóvóra.

Szilvásvárad - Eger

Vasárnap reggel Macika 8 óra tájban ébredt. Aminek egyrészt örültünk, mert így már nem kellett hat órakor kelnünk hétvégén is. Másrészt viszont ezzel megint áthúzta a számításainkat. Mert úgy terveztük, hogy nyolckor már indulunk, és Szilvásváradon elérjük a 10:35-ös kisvonatot. Végülis fél tíz tájban el is indultunk...

Az autópályán csak egyszer nyüglődött Zsombi. Úgy vettük észre beletörödött, hogy nem mozoghat. Mezőkövesden a táblák szerint mentem, pedig tudtam, hogy van rövidebb út is Bogács felé, de hát késő bánat, eb gondolat. Bogácson kicsit szétnéztünk az új szálláshelyek miatt. Bár Ildi a Sárga fürdőházra, és a Margarétára szavaz, megnéztük a Rajna apartmant, de nagy hatást nem tett ránk. Viszont úgy néz ki, hogy a Hatfaházat (vagy 5?) elég szépen rendbe szedik és ugye ott van a strand mellett... Na majd csak eldöntjük...

Szilvásváradon tele volt a Szalajka-völgyi parkoló, így a bejárattal szembenibe álltunk be. Végülis 600 Ft egy napra, azon a tájon baráti ár. Macikát tisztába raktuk, összepakoltunk és elindultunk sétálni. No, meg kajáldát keresni. Nem is variáltunk sokat, szinte bementünk az elsőbe. Ha jólemlékszem Vadászkürt volt a neve. Zsombusnak adtunk húsi levest, meg csirkehúst. Ildi örömmel állapította meg, hogy Macinak ízlik a grillezett hús. Míg vártunk a kajára Zsombit kivittem nézelődni, nagyon tetszett neki a csobogó kispatak. Hallgatta, nézegette és a legszívesebben bele mászott volna...

Ebéd után kisvonat híjján a Sihuhu-val mentünk fel majdnem a Fátyol vízesésig. Onnan felküzdöttem Zsombussal a babakocsit. A Fátyol vízesés tetszett Macinak. Aztán felmentünk a nagyrétre, a kisvasút végállomásához, és kb. egy órát jól elvoltunk. Én pihenkéltem, Ildi meg Zsombi sétálgatott. Láthatóan nagyon élvezte a mozgást, a szabadlevegőt, no meg az erdei környezetet, a napsütést. Minden együtt volt, hogy szép napunk legyen.

Visszafelé gyalog jöttünk le. Nem siettünk. Annál is inkább, mert Zsombi elaludt a babakocsiban. Kerülgettük a köveket, a sarat, de Macika nem ébredt fel. Szerencsére a pisztrángostól már jó volt az út lefelé. Zsombus a kisvasútállomásnál ébredt fel. Olyan másfél órát aludhatott. Aludt volna talán többet is, ha a kölkök nem sípolnak, meg üvöltöznek. Négy óra után elindultunk Egerbe. Azért találtuk ki, hogy megállunk Egerben, hogy Zsombusnak ne legyen nagyon monoton az út.

Egerben sikerült könnyen parkolót találnunk. Macika ismét ráérzett a mozgásra. Nem is foghattuk a kezét, csak úgy volt hajlandó menni. No, meg ölbe sem vehettem. A Dobó téren felfedezte a galambokat. Így elkezdte hajkurászni őket. Ismét Ildi volt az, aki próbált lépést tartani vele. Szépen bejárta az egész teret, de legalább is a kétharmadát.

A patak mellett indultunk vissza a kocsihoz. De Zsombi nem nagyon örült ennek. Ő mindenáron visszakart menni a térre, a galambokhoz. Így aztán kénytelen voltam ölbe venni és vinni egy kicsit. Majd ismét jött a saját lábán. A forgalmas várhoz vezető úton megint felkaptam, de pár lépés után Zsombi megint lekéredzkedett, és Ildivel jött a kocsiig.

Fél tájban indultunk Egerből, de Macika nem sokáig bírta az autót. Így az M3-ason az Igrice pihenőhelynél megint mozogtunk egy kicsit. Aztán bekapcsoltam neki Halász Jutkát, és akkor már nyugodtabb volt. Fél nyolc tájban értünk haza. Egy nagyon fáradt maci megfürdött apucival, majd gyorsan elaludt.... Nem volt se Szezám utca, sem pedig Thomas a gőzmozdony...