Barika a farsangon

Nyíregyháza, 2013-02-01

Zsombor már hetek óta izgalmi állapotban volt. Megbeszélték a barátjával, hogy az Tom macska lesz, Ő pedig Jerry egér. Sajnos, apa meg anya hiába járkáltak SPAR-ba, Tesco-ba, játékboltokba, de égen-földön nem volt Jerry egér jelmez. Még a kölcsönzőkben sem, az Ő méretében. (Kisebb volt, olyan 4-5 évesek részére.)

Egy héttel a farsang előtt szerencsénkre kiderült, hogy az uncsitesóknak megvan még a régi jelmezük, és szívesen ideadják. A választék: Barika, Tigris, és Micimackó. Mi azt hittük, hogy a Tigrist, vagy a Micimackót választja majd, de Zsomborunk a Barika mellett döntött. Olyannyira tetszett neki, hogy amikor hazajöttünk fel is vette. Sőt, abba is aludt. A hátra levő napokat pedig gondosan számon tartotta.

Pénteken aztán eljött a nagy nap. Nem sokkal hat óra után ki is pattant az ágyból. Majd izgalommal telve, de azért ráérősen elkezdett készülődni. Megbeszéltük vele, hogy anya elviszi, aztán apa elviszi anyát a munkahelyére, és majd megy apa is az óvodába. A szülők amúgy is csak 8 és 9 között lehetnek ott.

Amikor visszaértem a gyerekek készülődtek sorba rendeződni, csak az én Macim ült egyedül az asztalnál. Szegénykém csak ült és búslakodott, nem akart sorba állni, mert mindenkinek ott volt vagy az anyukája, vagy az apukája, csak neki nem. Engem látva aztán megnyugodott, és nem volt akadálya, hogy induljon a sor.

Miután énekeltek, és bemutatták magukat – ki milyen jelmezbe öltözött – táncolni kezdtek. A többiek, mert Maci jött sárgarépát, és ropit nassolni, majd almalevet ivott. Aztán csak elment Timi óvó nénivel táncolni, majd a többiekkel körtáncolni.

Kilenc óra tájban mi szülők elbúcsúztunk a bocsunktól, ők pedig megreggeliztek. Aztán megnézték a többi csoport jelmezeit, illetve ,,elűzték a telet”.

Utazás Orfűre

Orfű, 2012.08.06

A nagy melegben Maci és anya a párakaput próbálgatják.

Zsombi már nagyon várta, hogy elinduljunk Orfűre. Igaz, ő még nem nagyon érti, érzi ezeket a napokat, alvásokat, de azzal tisztában volt, hogy ez valami ,,titokhely-félét” jelent. Ami persze általában jó dolog. Apa vasárnap este még beszerezte Bartos Erika Hupplá meséi című könyvet, ami Pécsről és egy kicsit Orfű nevezetességeiről szól.

A nyár legmelegebb napján Maci normál időben kelt, azaz olyan fél hét tájban. És alig várta, hogy induljunk. Az úton aztán végig GPS-t nézte, illetve mérgelődött, ha apa nem arra ment, amerre a gép mondta. Mert apa nem tudta még pontosan beállítani az eszközt… És Maci ezt nem nagyon tolerálta. Végülis a hatórás úton várokozáson felül jól viselkedett. Ami volt kis hiszti, nos az ,,belefért”. Különösen akkor, ha útközben 38 fokot is mutatott a hőmérő. Hosszabb pihenőt nem is tartottunk. Igazából csak pisilni álltunk meg párszor, meg egyszer tankolni.

Orfű és környéke nagyon tetszett neki. A tavak, az erdő, a dombok és hegyek mind újdonság volt a számára. Így aztán miután elfoglaltuk a házat, Ő és anya elment strandolni. Maci ugyanis a hosszú úton láthatóan nem fáradt el. Az Orfűi Aquaparkban felfedezte a csúszdát, az ,,örvényt” és persze úszkált… A szép, tiszta fürdőből alig akart hazajönni.

Amikor hét óra tájban visszajöttek, a kisfiúnk továbbra sem tűnt fáradtnak. Elkezdett rajzolni, közben kicsit nyűglődött. No, meg várta, hogy feljöjjön a hold, és hulljanak a csillagok… Miután nem volt Internet így a szokásos esti – és reggeli program – az idokep.hu kielemzése ezúttal elmaradt. Persze mindannyian éreztük, hogy meleg van…

6 hónap... és kötelező oltás, no meg útlevél

Ildi azt mondta, hogy ne számoljuk mióta van nálunk Zsombi, mert nem lényeges, hiszen Ő a mi fiúnk, és nem számít az idő, hiszen mostmár örökre velünk marad, de hát az ember már csak ilyen, igyekszik mindent időben mérni. Szóval hat hónapja van nálunk Zsombi. Pontosabban hat gyönyörű hónapja...

Ma Maci hozta a szokásos formáját, azaz hat órakor ébresztőt csinált. Ilyenkor aztán persze rögtön el is kezd mozogni, járkálni és természetesen a zenés játékaival játszani. Mondhatnónk, hogy nálunk zenés ébresztő van.

Tíz óra tájban érkeztünk a doktor nénihez. Először ,,mérlegelés", amin kiderült, hogy Macika 10,82 kg. Majd megmértük a ,,hosszát" is, mondanám, hogy a magasságát, de mert fekvő volt, így ez a jó szó. Tehát Zsombus 79 cm. 15 hónaposon ez rendben is van.

A doktor néni vizsgálódását egész jól bírta, amíg nem akart a szájába is nézni. Ami, ha nehezen is, de sikerült. Az injekció beadásánál eltört a mécses. Nekem is szinte fájt, ahogy megszúrták, illetve egy örökké valóságnak tűnt, amíg benne volt a tű. A lényeg, hogy mostmár védett kanyaró, mumpsz, és rózsahímlő ellen. Májusban kap 2x kullancs ellenit. Aztán majd csak ősszel...

Este volt egy kis láza, de nem volt vészes... 37,2... Kapott egy kis Panadolt, és utána, mintha jobb kedve lett volna. A doktornő azt mondta, hogy 5 nap körül szoktak lázasak lenni a gyerekek az oltástól. Mindenesetre bekapcsoltam estére az olajradiátort, mert kikapcsolták a központi fűtést, és féltem, hogy Macika megfázik.

Megjöttem az értesítő, hogy elkészült Zsombos útlevele. Aminek rendkivül örültünk. Mert nyilván szükség van rá, ha kiugrunk Szlovákiába. No, meg azért is, mert ezzel tényleg tudjuk hivatalosan igazolni, hogy Zsombi a mi fiúnk. Bárki, bárhol is kérné...

És Zsombor beköltözött...

Nagy várakozással néztünk a nap elé. Tobb okból. Először ugye, a Gyámhivatal. Az örökbefogadás felelőlésénél már jártunk korábban háromszor, egy nagy kedves, aranyos hölgy. Nem is csalódtunk benne. Gyakorlatilag mindent előkészített, igazából csak alá kellett volna írni. Ha nem lett volna lelkiismeretes, és nem mond el mindent aprólékosan szóban. Ami végülis nem volt hiába való, mert tényleg nem árt tudni a jogi dolgokat. Nagyon sokmindent tudtunk, gondoltunk, de ez most megerősítést nyert. Fixálódott, hogy a végleges döntésünket Zsomborral kapcsolatban december 17-én kilenc órakor kell bejelentenünk. És, ha igent mondunk, akkor onnantól kezdve Zsombor végleg a mienk. Én szeretem volna a harminc napot rövidíteni, de erre a törvény nem ad módot. Megismerkedtünk Zsombor új gyámjával is, akit a TEGYESZ rendelt ki hozzá. Megtudtuk, hogy orvoshoz a határozattal lehet vinni. No, igen. Megjegyzem ez az orvoskérdés sem egy egyszerű dolog, mert fogalmunk sincs kit válasszunk. Az ismerőseink a város más részein laknak, mindenkinek van egy tuti tippje, egy jó gyermek háziorvosa, aki kedves, aranyos megminden... De a feleségem ragaszkodik hozzá, és ebben igaza van, hogy olyat válasszunk, aki a közeli egészségházban dolgozik, hogy ne legyen kötve hozzám, mert ha én például pesten vagyok iskolában, akkor hogy jut el oda? Ez a kérdés igazából csak december 17 után esedékes, mert csak akkor lehet leadni a TAJ-kártyát, de egy jó szülő ugye előre látó.

A Gyámhivatal után irány Zsomborért. Azaz majdnem. Vissza harisnyanadrágért, mert repkednek a minuszok. Bár, a kocsiban jóidő van, de ugye sohasem lehet tudni... Aztán meg tankolni, mert a nagy igyekezetben ezt is majdnem elnéztem. A nevelőszülők és családja elbúcsozott Zsombortól. Szerdán csináltak róla videót, meg egy rahedli fotót. Persze tegnap este és ma reggel is folytatódott náluk. A búcsú közben nem kell nagy dologra gondolni, csak szerette volna náluk még mindenki utoljára megsimogatni. A ruhák mindegyike kicsit nagy volt. Meg kell tanulni vásárolnunk. Meg a méreteket. Mert például a nevelőanyánál egy 17-es cipőt hordott, én vittem neki 19-est, 21-est, majd még egy 21-est és ez utóbbi lett jó rá. Az overállnál is mutattak hármat, aminek háromféle számozása van, hogy az mind jórá. Kicsit nagy lett rá, de nem bánkódunk, mert állitólag tavszra belenő.

Kis beszélgetés után gyorsan felöltöztettük és a kocsiba raktuk Zsombit. Szegény nagyon sírt. A nevelőszülők is. Meg mindenki. Érdekes módon az indulás után nem sokkal abbahagyta. Teázgatott majd nemsokára elaludt. Apósom szólt telefonon, hogy kanyarodjunk arra, mert kész az ebéd, és ott van a három unoka ( 7, 9, 10 évesek), mert iskolai szünet van. Ők is megnézték Zsombit, de nem nagyon véleményezték. Láthatólag nem voltak benne biztosak, hogy ők ezt akarják... Gondolom eszükbe jutott, hogy ezentúl hogyan lesz, játszunk-e annyit velük, mint eddig.

Ebédre Zsombi jól bekajázott. Hol az anyukája, hol az én ölembe evett. A délutáni alvás ezúttal sem akart menni, aztán három óra tájban elaludt. Miután azt az instrukciót kaptuk a nevelőszülőtől, hogy egy óra után ébresszük fel, így a feleségem fel is ébresztette, de ez nagyon nem tetszett a kölöknek... Először a teát sem fogadta el, majd őmaga kereste meg a teásüveget és jelezte, hogy inni akar, majd mint, aki jól végezte dolgát felkapta a cumit és berakta a szájába :)

A peluscsere sem egy egyszerű mutatvány. Ráadásul úgy, hogy megpakolta rendesen. Amikor elkezdjük öltöztetni már üvölt. Igyekszünk gyorsak lenni, mindent előre összekészíteni, de állandóan mozog, ficánkol. A peluscsere kétemberes feladat... Nincs mese. Szerettük volna egyből megis fürdetni, de annyira álmos volt még mindig, hogy inkább hagytuk hadd aludjon bármi is lesz éjszaka. Így aztán Zsombi fél hét tájban újra elszenderült... Kb. félórát aludt majd irány a fürdőkád.

A fürdővíz elkészítése rám volt bízva. Ami valljuk be nem egy diplomás feladat. Sikerült is jósok habot csinálnom. Aztán mint, aki jól végezte a dolgát elmentem Zsomborért. Amikor visszaértünk kiderült, hogy a kádban csak hab van, mert nem dugtam be a dúgot... Mi nem fektettük le Zsombit a vízbe, csak akkor amikor kellett, ahhoz, hogy megmossuk a lába közét, fenekét. Ilyenkor persze sírt, meg rémülten kapaszkodott. Aztán előbb a feleségem, majd én is igyekeztem megmosni, lehúzni a kukiját, de nem nagyon sikerült... Pedig többszőr is próbálkoztunk. Miközben Zsombi érdeklődve figyelte mit matatunk a lába között. Abban maradtunk, hogy telefonos segítséget kérünk...

Tíz órakor Zsombi jelezte, hogy álmos. És valami négykézlábas, kutyapózszerűben el is szenderült. Pár perc múlva kihúztam a hasa alól a lábait, és oldalra billentettem, amire fel sem ébredt. Éjszaka háromszor felsírt, de amikor kapott egy kis teát, akkor visszaaludt. Ki tudja mit álmodhatott?

Mellesleg én semmit... (Bár, a feleségem szernt horkoltam.) Mindenesetre én úgy emlékszem, hogy szinte végig fent voltam, és hallgattam Zsombi szuszogását. Mert a fene se gondolta volna korábban, de ez is lehet öröm...

Túl vagyunk a kezdetén... Vagy csak most kezdődik?!

Egy nagyon nehéz egy hónapon vagyunk túl. Amióta láttuk Zsombort, tudtuk, hogy Ő az igazi. Sajnos, azonban - nem miattunk - azt követően 3 hét szünet következett. Ami rendkivül nehéz volt. Hétfőtől szerdáig mindennap meglátogattuk, 3-4 órát töltöttünk a nevelőszülőnél. Igyekeztünk amennyire lehet, persze nem tolakodóan részt venni a család életében. Ami zökkenőmentesen sikerül, pedig van két aranyos ,,saját" kisfiúk, és a rokonság is elég nagy. De nagy szerencsénkre kiválóan álltak az örökbeadáshoz, pedig ez volt az első nekik. Mindenkinek ilyen nevelőszülőket kivánok.

Az első látogatáskor és hétfőn is Zsombi nagyon barátkozó volt. Lehetett vele sétálni (persze fogtuk mind a két kis kezét...), aztán játszani. Engedte, hogy etessük. Kedden egy mélypont jött. Már érkezésünkor elkezdett sírni. Aztán kb. egy órán nem is nagyon akart velünk játszani, csak akkor, ha ott volt a nevelőszülő. Ezután oldódott a helyzet... Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen kisembernek ekkora lelke van, ennyire megérzi, hogy a közeli napokban komoly változás áll be az életébe. A délelőtti alvás után már ismét játszott velünk, majd amikor jöttünk el, már ,l is ,,köszönt".

Szerdán vegyes érzelmekkel mentünk ki. Nem tudtuk mi vár ránk. Azon gondolkoztunk, hogy talán nem tud bennünket elfogadni... Aztán amikor meglátott bennünket nevetett, és akkor tudtuk, hogy rendben lesz minden. Egész délelőtt játszottunk. Nagyon jókedve volt. Persze néha eltört a mécses, és a nevelőszülőnél keresett menedéket. Aki próbált volna főzni... De ilyenkor nem hagyta.

Csütörtök volt a ,,nulladik" nap a számunkra, számára. A szakemberek megengedték, hogy elhozzuk hozzánk. Az öltöztetésnél nem volt rosszhangulata, de amikor kivittem a kocsiba, iszonyúan elkezdett bömbölni. Feleségemet és engemet is nagyon bántott, nem is tudtuk megvigasztalni. És ez így ment, vagy 10-15 kilométeren keresztül. Szegény feleségem egyszerűen nem tudott mit csinálni vele... Aztán egyszercsak elaludt. Amikor kiszálltunk a kocsiból felébredt, és természetesen ezúttal is sírt. A lakásban igyekeztünk megmutatni neki mindent, próbáltunk ,,beszélni vele". Elmondtuk neki, hogy ezentúl itt fog lakni. A ,,vártnál" hamarabb abbahagyta a sírást. Sőt, amikor anyósomék átjöttek az ebéddel azokkal is jól eljátszadozott. Mindenkivel, csak velem nem. Úgy látszik a szívére vette, hogy én vittem ki a kocsihoz, én ,,raboltam" el. Aztán jött az öcsém, majd anyukám, akivel szintén hamar barátságot kötött. Érdekes volt, hogy tetszettek ugyan neki a játékaink, az ágya, meg hogy mindenki körülötte ugrált, de legjobban az ablak ,,jött be" neki. Úgy tűnik szeret az ablakban állni és mindenkinek integetni :) Délután másfél órát aludt. Azért csak ennyit, mert felébresztettem. Este amikor indultunk ,,haza", megint kitőrt a sírás. Beraktam a kocsiba, majd egy kis cumisüveg tea elfogyasztása után ismét, mint egy varázsütésre elaludt. Akkor sem ébredt fel, amikor kivettem a kocsiból. Csak akkor, amikor már szinte beértünk a házba. Kicsit játszott, majd a nevelőszülők meg(be)mutattak egy esti fürdetést...

Most péntek reggel van. 8-ra megyünk a Gyámhivatalhoz, aztán Zsomborért. A mai nap 30 napra - bár szerintünk végleg - hozzánk kerül... 13 év után talán ma eljutunk oda, hogy valóban család leszünk...