A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thomas a gőzmozdony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Thomas a gőzmozdony. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 12., csütörtök

5 éves a Maci!




Maci reggel korán kelt. Ahogy anya kiosont, hogy felrakja a nagyszobában a Happy Birthday feliratot pár perccel később ő is kipattant az ágyból. Apának éppen annyi ideje maradt, hogy elindítsa gyorsan a Halász Judit dalt, a Boldog születésnapot. Zsombi nagyon boldog volt, hogy 5 éves lett. Ez az öröm az egész napját elkísérte.

Az óvodában is jó kis maci volt. Anya vitt némi eleséget, hogy a többieket megvendégelje, elsősorban nápolyit, sütiket, illetve mandarint. Amikor érte mentem akkor boldogan mesélte, hogy a többiek azt mondták neki: Boldog születésnapot Zsombi! Útközben nagyon be volt sózva, többször is megkérdezte, hogy sütünk-e neki tortát születésnapjára? Természetesen apa igenje kevés volt, amikor beszállt anya, akkor az ő igenjére is szükség volt. Mielőtt hazaértünk volna még beugrottunk a cukrászdába és vettünk egy 5-ös számot. Zsombi kérésére kék színűt.

Amikor este hazaértünk megvacsoráztunk, de közben és utána többször csengett a telefon, mert minden családtag Zsombussal, akart beszélni. Mindenki neki kívánt boldog születésnapot. Közben előkerült a torta is, tűzijátékkal, 5-ös számmal. Rajta természetesen egy Thomas a gőzmozdony figura. Macinak nagyon tetszett, hogy amikor anya szólt, akkor sötét volt a konyhában és csak a gyertya éget, majd meggyújtotta a tűzijátékot. Mackónk boldogan, tátott szájjal nézte. Végül is a tortából nem evett, a Thomas figurának is csak a felét ette meg.

Vacsora után vonattal játszott, közben Micimackó DVD-t nézett, és persze énekelt is. Mert Halász Jutka néni dalai nagyon tetszenek neki. Aztán még társasjátékozott egy kicsit anyával, majd elkezdett a lefekvéshez készülni. Amikor kiment pisilni, utána meg inni egy kicsit, akkor csak annyit kérdezett: - Apa mikor lesz legközelebb születésnapom?