A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balatonföldvár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balatonföldvár. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 10., kedd

Balatonföldvár: Egy kis betegség, és sok élmény

Balatonföldvár 2013.06.25-28.

Kedden végleg abba maradt a kánikula. Délelőtt gyermekfoglalkozás Zsófival (tésztaékszer, hűtő mágnes készítés). Aztán úszóversenyt rendeztünk a Macival. Elég izgalmas volt, mert 1-0-ra Ő vezetett, majd 2-1-re apa, de aztán ismét belendült Zsombor és végül 3-2-re nyert. Ebédelni bementünk Földvárra, meg újságot venni. Zsombi kiharcolt magának valami krekklabdát. Pihenés után újra irány a benti fürdő. Este pedig tévéztünk…

Szerdán viaszfestés, és bábfigura készítés volt Zsófival. Majd elmentünk Balatonboglárra kirándulni. Megnéztük a Milleneumi kilátót. A kilátó környékén volt egy nagy tisztás, ahol Mackó kedvére futkározhatott. Sőt, még a meredek turista úton is lefutott – amíg láttuk – és persze vissza. Miután kifutkározta magát bobozott, majd egy kis kalandpark következett. Illetve a kalandpark melletti fajátszótér. Délután lett mire ebédelni mentünk. A főtéren levő kajázóban összebarátkozott a tulajdonos nénivel. Majd nagy türelemmel engedte, hogy apa fotózza a parkban. Éjszakára sajnos elég nyűgős lett a kisfiúnk, így nem sokat aludtunk. Hőemelkedése volt, ami azt jelentette, hogy másnap irány a doktor…

Csütörtök délelőtt homok animáció és könyvjelző készítés lett volna soron, de mi orvoshoz mentünk. A földvári doktor néni nagyon kedves volt. Megvizsgálta, de csak kicsit volt piros Maci torka. Azt mondta, hogy elképzelhető ez valami enyhe lefolyású vírus. Doktor néni után kicsit hajókáztunk, nézelődtünk a kikötőben, majd megebédeltünk. Zsombinak délutánra javult az állapota. Így aztán elmentünk Balatonboglárra a hotel szervezésében egy kisbusszal, amolyan közös programként. Volt most is bob és kalandpark, meg persze kilátó… A borkóstolás és vacsora nem nagyon érdekelte, inkább kiment a többi gyerekkel az udvarra játszani. Hazafelé már nagyon nyűgős volt. Egyszer meg is álltunk, mert azt mondta, hogy hányni kell, de szerencsére, nem kellett.

Péntekre nem javult továbbra sem az idő, így ismét a kirándulás mellett döntöttünk. Elmentünk hát megnézni a Zamárdi kalandparkot. A kalandpark igazi élménypark volt az ott eltöltött hat óra alatt se fedeztük fel teljesen. Először itt is a kötélpályával kezdtük, de az Macinak túl egyszerű volt. A két órás limitidő alatt kétszer is végig ment mind a három pályán. Aztán egy kis ebéd… Majd nézelődtünk a tópartján, és persze kipróbáltuk a szabadtéri játékokat. Illetve a minivasutat. No, meg a vízijátékokat. Zsombi nagyon elégedett és boldog volt. És persze nem kicsit fáradt…

2013. december 9., hétfő

Fürcsi a Balatonban

Balatonföldvár, 2013.06.22-24.

Az idén úgy adódott, hogy anya és apa a nyári bő egyhetes nyaralást Balatonföldvárra szervezte június utolsó hetében. Csak indulás előtt pár nappal közöltük a hírt Zsombival, mert ha hamarabb elmondjuk neki, akkor állandó azt kérdezte volna: mikor indulunk már?

Szombaton hét óra tájban bújtunk ki az ágyból, és szép lassan elkezdtünk készülődni. Kilenc óra tájban indultunk. A kánikulában nem siettem, igyekeztem abszolút biztonságosan vezetni. Nagyon sokat segített Zsombi azzal, hogy ezúttal nem volt türelmetlen. Egyedül akkor hisztizett egy kicsit, amik a Shell kúti pihenőnknél nem vettem ki 800 forintért kis LEGO-bábut. Kapott viszont Thomas újságot… A következő megállónk Budapest előtt volt, hogy az M0-áson ne kelljen megállnunk, mert arra hely nincs. Budapest után az egyik OMW kútnál megebédeltünk. Zsombi jóétvággyal rántott husit evett rizzsel, vagyis a kedvencét. A szállodai szobánkba gyorsan bepakoltunk, majd irány a Balcsi. Maci nagy lelkesedéssel vetette bele magát. A 35 fokos meleg mellett a 26 fokos nem volt hideg a számára. Rövidesen egy ,,barátra” is szert, így aztán Danival kerestek kagylót, álltak fejre a vízben. Vacsorára grill husi volt. Zsombus megevett vagy másfél szeletet, hozzá friss salátával, savanyúsággal. Aztán irány újra a Balaton…

Vasárnap a kánikula a Balcsiba csábította Zsombust. Sokszor csak a lábfejét láttuk, mert állandóan kagylót gyűjtött, vagy nézelődött a Balcsiba. Délben besétáltunk Földvárra. A közel másfél kilométert a végén már nagyon unta Maci. Pedig szép volt az utca, végig láttuk a Balatont. Ebéd után irány újra a víz. Majd este séta a Balaton partján. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó ,,fürdős” napunk a Balatonba.

Hétfőn sajnos, rossz időre ébredtünk. Az éjszaka nagy részében esett, így lement a hőmérséklet. Szó se lehetett arról, hogy a Balcsiba fürödjünk. Szerencsére volt a szállóban animátor, aki rajzolt Zsombival. Illetve kifestette tigrisnek. A foglalkozás után bementünk Földvárra. Először megnéztük a hajóállomást. Rengeteg hajó pihent bent. Anya meg Zsombor elmentek megnézni a félszigetet, de nem voltak sokáig, mert nagyon fújt a szél. Ebédre toncsit és palacsintát ettük. Ebéd után meglátogattuk a papír-írószer boltot. Vettünk színes ceruzát, rajzlapot, hogy rossz időben is elfoglalja magát a fiatalúr. Aztán irány a gyógyszertárba, mert kicsit taknyos volt Maci. Délután kis pihenő után lementek anyával fürödni a beltéri medencébe, ahol úszásról szó sem lehetett, annyian voltak benne. Majd vacsora megnézték a családi vetélkedőt, illetve a karaoke versenyt. Jól érezték magukat, este héttől tíz óráig lent voltak. Maci sajnos, nem tudott bekapcsolódni az éneklésbe, mert ez most olyan volt, ahol karaoke közben olvasni kellett, lehetett a dalszöveget.