A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iskolakeringő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iskolakeringő. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 21., péntek

Iskolakeringő

Nyíregyháza, 2013-03-02

Szegény Maci mit sem sejt abból, hogy az elmúlt hónapokban micsoda kételyek, és szervezkedések zajlottak a feje felett. És persze még mindig nincs vége…

Az első kérdés az, hogy indítsuk-e egyáltalán Zsombit szeptemberben, 6 év 8 hónaposan, vagy nem? Szépen rajzol, gyorsan tanul verseket, de a figyelmét könnyű elterelni – szól a hivatalos vélemény. De hát minden gyerek ilyen ebben a korban, nem? – gondolom én, vagyis apa. Na jó, nem mindenki rajzol szépen, és tanul gyorsan verseket, de szerintem az természetes, hogy a figyelme el-elkalandozik…

Nagyon sok szülő visszatartja a gyerekét, azaz egy évvel később engedi iskolába. Igen ám, de mit csináljon Zsombus még egy évig az oviban? Már 3 éve odajár, tud minden verset… Valahogy ez nem volt ínyünkre, meg az egyik ismerősünk is mondta, hogy nem érdemes visszatartani, mert csak unatkozik majd és rosszalkodik…

Így hát beadtuk két iskolába is a jelentkezésünket. Végig jártuk az iskolacsalogatókat, előkészítőket. Zsombus anyával november óta szinte minden este csinált feladatokat. A közelebbi iskolába – ki tudja miért – nem sikerült bekerülni. Most szurkolunk, hogy a másikba sikerüljön…

Zsombus szerencsére ebből stresszből semmit nem érez. Amikor kérdezte, hogy miért nem a közelebbi iskolába fog járni, és anya mondta neki, mert sokan jelentkeztek oda, akkor simán tovább lépett. Hiszen a másik iskolát is ismeri, hat héten át járt oda minden hétfőn előkészítőre. És az is tetszett neki.