A hó fogságában a Bowlingos szállodában

Parádfürdő, 2013. 03. 14-17.

Amikor útra keltünk Parádfürdőre, még nem tudtuk milyen kalandnak vágunk neki. Persze, nem voltunk ezzel egyedül…

Szerencsénkre már délután elindultunk Nyíregyházáról. Az úton csak az éreztük, hogy fúj a szél, de semmi veszélyt nem éreztünk. Maci is nyugodtan ült a székében. Aztán Verpelét környékén elkezdett esni a hó, de akkor már közel voltunk a szállodához.

A szállodában aztán elfoglaltuk a helyünket, és jó Mackónk szájtátva figyelte, hogy szakad a hó. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy lássuk, ilyen mennyiségű hóban aligha fogunk a következő három napban kimozdulni a szállóból. Zsombust ez a tény abszolút nem zavarta. Mentünk fürödni, a szobákban meleg volt, és jó volt a kaja is. Az viszont kár volt, hogy nem hoztunk magunkkal szánkót. A szálloda parkjában lehet volna csúszkálni kicsit. Mindig is vágytunk arra – csak nem mertünk eljönni decemberben – hogy egyszer télen lássuk a Mátrát. Nos, most megkaptuk…

A hó helyzet napról javult. Köszönhető ez annak, hogy nem esett több hó, illetve szorgos kezek eltűntették a havat a szálloda udvaráról, és az utakról. Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy a hegyeken át jövünk haza. A kellemes napsütésben nagyon szép volt a táj, ahogy a hó visszacsillogott.

Nem is volt gond Hollóstetőig. Akkor Macinak pisilnie kellett. Ami nem volt egyszerű mutatvány, mert az utak ugyan el voltak takarítva, de az út mellett nem tudtunk megállni. Egészen Lillafüred elejéig nem tudtunk megállni. Akkor bekanyarodtam egy kis útra. Zsombi elvégezte a dolgát, majd nem tudtunk kitolatni… A kerék csak kapart a hóban… Pár percig próbálkoztam, de semmi eredmény. Zsombi pedig megijedt, hogy örökre ott ragadtunk. A mesékben elég sűrűn előfordul ilyesmi (lásd Thomas), úgy hogy a tapasztalatai alapján reménytelennek ítélte meg a helyzetet. Nem volt egyszerű a helyzet, kiszabadítani a kocsit és közben vigasztalni sírós Bocsunkat. Nemsokára anya kérésére egy másik gépkocsi kihúzott bennünket, de jó Mackónk csak lassan nyugodott meg. Miskolcon átmentünk mire abbamaradt a pánik…

Maci kipróbálta a bobot... Apa nagyon megijedt

Bánkút-Szentlélek 2011.12.26.

Anyuéktól bobot kapott Zsombus Karácsonyra így aztán Karácsony másnapján neki vágtunk havat keresni. Miután a Zemplénben nem volt, így neki vágtunk Bánkútnak.

Zsombus nagyon jól érezte magát az úton. Egyáltalán nem dünnyögött. Mindenesetre az egész úton nem láttunk szinte havat sehol. Maximum a szántóföldeken egy keveset. Amikor Miskolcon, illetve Lillafüreden sem láttunk havat, komolyan aggódni kezdtünk, hogy lesz-e ebből a bobozásból valami? Szentlélek előtt aztán bele futottunk kb. 5 cm-es hóba, és így visszatért a remény...

Gyönyörű, havas úton mentünk át a pár kilométerre arrébb lévő Bankútra. Pontosabban Bánkút előtt vissza kellett fordulnunk, mert Bánkút megtelt... Így aztán visszagurultunk Szentlélekre. Mindenki jól beöltözött. Zsombira ráadott anya egy vastag anorákot is. Szóval jól melegen beöltöztettük.

A parkolótól nem messze volt egy kis domb. Ami alig volt párméteres, de legalább csúszott. Zsombi itt kezdett ismerkedni a bobbal. A kormányt hamar megtanulta kezelni, de a fék komoly kihívás volt neki. Így aztán két sikeres lecsúszás után harmadszorra egy bokorban kötött ki. Ez nem volt vészhelyzet, ráadásul Zsombor sem úgy fogta fel. Abszolút jót nevetett rajta, ahogy kikászálódott a lehajló ágak alól. Így még csúszott párat.

Aztán tovább menve volt egy jó kis pálya. Ahol le tudtuk vágni a műutat. Én elindultam lefelé, hogy lent várjam meg a kisfiamat, és vigyázzak rá. Már majdnem leértem, de Zsombi nem tudott várni, így ,,elszabadult”. Valósággal elrepült mellettem. Én csak üvöltöttem, hogy fék, fék, fék... Aztán szerencsére a műúton egyrészt nem jött kocsi, másrészt lelassult a bob, és egy kisfának lelassulva neki ment. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha tovább robog...

A folytatásban erdei, de főleg fenyő erdőben sétáltunk, húztuk Zsombust, illetve lankásabb részeken hagytuk hagy csússzon. Ő pedig nagyon élvezte ezt. És az az igazság mi is. Nagyon kellemes volt az erdő. Jó volt, friss volt a levegő, mi pedig rendesen fel voltunk öltözve. Visszafelé jövet még anya és Zsombi két hóembert is épített. Szerencsére ,,említésre méltó” esemény nem történt.

A kocsiba visszatérve hamar lecihelődtünk. És elindultunk ebédelni. Sajnos, Lillafüreden nem néztünk szét, a kedvenc éttermünk meg zárva volt. Ekkor kellett szembe néznünk azzal, hogy ma Karácsony másnapja van. Így aztán anya és Zsombi nagyon éhes lett. És bár volt harapni való a kocsiban, az mégsem ebéd volt. Szerencsére Tarcalon nyitva volt az étterem és így tudtunk enni. A nagy éhesek megettek 1,5 sajtlevest, és egy fél rántott sajtot. Apa persze ezen jót mosolygott, de nem szólt.

Egy nagyon boldog, és élményekkel teli nap után tért haza a kis családunk...

Hó, szánkózás és bölcsi

Hétfőn esett hó bőven, így végre ,,beüzemelhettük” a Karácsonyra kapott szánkót. Délután amikor Zsombi felébredt, megálltunk az erdei tornapálya parkolójába és onnan indultunk el. Zsombus nagyon szépen megült a szánkóban. Én pedig húztam. Elmentünk a tornapálya mellett, aztán befordultunk a fenyves szélénél. A fenyves közepén vezető út nagyon nem tetszett Zsombusnak. Jókora hisztit csapott. Talán félt a szürkületben… Úgy, hogy sietve áthúztam a fenyvesen. Aztán balra fordultunk, a Sóstóra menő útra. Itt megint balra, azaz visszamentünk a kocsihoz. Bő félóra volt. Zsombi nem akart kocsiba szállni. Mi viszont féltünk, hogy mínusz hat fokban ez is sok lesz neki…Kedden reggel elég jól ébredt a Maci, megreggelizett, majd tévézgetett kicsit. 9 órákor beléptünk a bölcsi ajtaján. A bölcsőde vezetője rendkívül szimpatikus hölgy, korábbi találkozásaim alkalmával is éreztem, hogy jó helyre kerül a Maci. Rövid tájékoztatás után elindultunk a Nyuszi csoportba. Odakerült Zsombus. Először óra, de miután kiderült, hogy az már foglalt Nap(ocska) lett a jele. A két gondozónő is szimpatikus volt. Miután leöltözött Zsombus én el is jöttem. Az egy óra ismerkedésre Ildi maradt ott vele. A gondozónő igyekezett bevenni Macit a játékokba. Sajnos, történt egy kis baleset is, mert Zsombi bekakált… És ugye, a cucca a kocsiban volt, vagyis nálam… Szerencsére azonban kisegítették őket egy pelussal.

A bölcsi után átmentünk a doktor nénihez. Most kapta meg Zsombus a második prevenal oltást. No, meg kértünk igazolást a bölcsi számára is, hogy közösségbe mehet. A vizsgálat alatt Zsombi egyre inkább nagylegény. Nagyon szépen tűrte, ahogy a doktor néni hallgatódzott. Majd, amikor tapogatta a hasikáját, akkor ő rakosgatta magának, vagyis szerette volna… Amikor pedig kérte a doktor néni, hogy tátsa ki a száját, akkor akkorára nyitotta, hogy simán látta és a torkát, és persze ezért nagyon megdicsérte. 14 foga van a Macinak, 88 centi, és 12,8 kg.

Miután délután felébredt, evett egy kis epret. Majd ismét elmentünk szánkózni. Ezúttal a lakótelepen húztam kb. 40 percet. Mondanom se kell, hogy egész úton jókedvű volt. Örömmel fedezte fel és mutogatott a Holdra. Majd persze a mínusz hat fok ellenére se akart bejönni…

És elindult 2009…

Ismét elmúlt egy év. Életem eddig legszebb éve. Gyönyörű volt, csak kár, hogy vége. Azt hiszem mind a hármunknak nagyon szép emlék marad.

Zsombus szépen fejlődik. Most egyre többször, és egyre többet folyamatosan beszél. Igaz, nem értjük, amit mond. Ez még az ő nyelvén van. De csak úgy pereg a nyelve…

A karácsonykor kapott építőkockával is egyre ügyesebben játszik. Először csak nézte, ahogy építkezem, majd egy mozdulattal ledöntött mindent. Mostmár ő kezd építkezni, valami toronyszerűt, aminek az alja téglatest, vagy valamelyik henger alakú tárgy. Aztán szépen elkezd rá pakolni. 4-5 darabot szépen összerak, és gondosan vigyáz arra, hogy ne boruljon le.

Sajnos, egyelőre hó csak nyomokban van. Szombaton hó helyett a jeges füvön szánkózott az uncsitesókkal.