A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hittan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hittan. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 5., csütörtök

Beiratkozás

Nyíregyháza, 2013-04-08

Eljött, hát ez a nap is. Apa elment beíratni Zsombort az Arany János Általános Iskolába. Terveink szerint kézműves szakra, ami azt jelenti, ha felveszik a kis lurkót; 1/c-s lesz.

Negyed kilenc tájban érkeztem az iskolába, és örömmel állapítottam meg, hogy nincs ,,roham”. Hat (3x2) helyen lehetett beíratni a gyerekeket, de minden asztalnál csak egy szülő ült. A tanító nénik, adminisztrátorok – nem ismerem őket, elnézést, amiért nem ismerem a titulusukat – nagyon segítőkészek voltak. Ami ránk is fért, hiszen 5-6 papírt kellett kitölteni.

Azért ragaszkodunk a kézműves szakhoz, mert Zsombusnak jó keze van. Szépen rajzol, van türelme és kézügyessége gyurmázáshoz, és minden máshoz. Persze, ha van kedve… Nyelvnek angolt választottunk, hiszen már az óvodában is azt ,,tanult”. És újdonság lesz a számára, számunkra a Hit- és erkölcstan, ahol a református világnézettel ismerkedik majd meg. Bár, már az oviban is volt Hittan.

Most tehát várjuk, hogy megkapjuk az értesítést a felvételiről…