Sárospatak

Ma Sárospatakra kirándultunk. Gyakorlatilag a koreográfia ugyanaz volt mint Pálháza esetében. Bár, Maci ezúttal nem aludt el miután elindultunk. Előbb játszadozott a kedvenc játékával, de így is aludt másfél órát. Miután nem volt szívünk felébreszteni Sátoraljaújhelyen, így tovább gurultunk Pálházára. Annál is inkább mert nincs messze, másrészt a Tölgyfa vendéglő bejáratott hely...

Az étteremben és Zsombiban ezúttal sem csalódunk. Bőséges leves, amiből kismackó jól be is pakolt. Ildi szerint sós volt, de hát mi ketten elég éhesek voltunk, úgy hogy nem számított... Gondolkodtunk itt a peluscserén, de végülis visszamentünk a sátoraljaújhelyi TESCÓ-ba, ahol tudtuk, hogy van hely, meg nincs hideg, meg nem is kell szívességet kérni. Mert valljuk meg a Vendéglők nagyobb része nincs felkészülve a pelenkacserére, akkor milyen kedveBs is a személyzet. Ha már ott voltunk mentünk is egy kört, és ha már mentünk vettük is Zsombinak egy kisnadrágot nyárra - pár száz forintért. Tényleg jók ezek a leértékelések... No, meg persze egy baby túródesszert is becsúszott a kosárba. A parkolóban az egyik kocsiban volt egy kutyus. Nagyon tetszett Zsombinak. Odahajolt az üvegen át hozzá, integetett neki. Nem hiába a kutyák nagy barátja! A vaú-vaú nagyon megy neki.

A sárospataki várnál összeraktuk a babakocsit, és eltologattuk, húzogattuk a várkertben. Nagyon szép idő volt, sétára csábított. Csak persze a hóban nem a legjobb babakocsizni. Mondhatnónk elég nehéz húzni. Ha lesz még hó az idén, akkor csak kimegyünk Kassára szánkót venni. No, meg háti hordozót. Amire már régen fáj a fogam... No, de visszatérve a várhoz... A váruvarról bementünk a belső várba. No, persze nem a kiállítás részre, csak a belső várudvarra. Maci nagyon élvezte, ahogy toltuk lépcsőn lefelé. Egyfolytában vigyorgott... Aztán nézegette a Bodrogot. No, meg a gyerekeket, ahogy hóembert építenek lent, a várfal és Bodrog közötti részen. Visszafelé a kocsihoz már nem raktuk babakocsiba. Félútig én cipeltem, aztán engedtük, hogy a hóban járjon.

Hazafelé nem számoltunk azzal, hogy Maci ezúttal nem alszik el és az Ő türelme is véges. Így aztán felmentünk még a Tokaj-hegyre, illetve a hosszabb úton jöttünk haza. A végén már nagyon nyűgös volt Maci. Semmi nem volt jó neki. Aztán itthon, amikor befordultunk az utcánkba hirtelen elaludt...

Pálháza

Úgy tűnik ez a tél sem igazi. Nagyon vártuk, hogy Karácsony előtt essen a hó. Szép, hangulatos, fehér Karácsonyt szerettünk volna. A -5-6 fokos hidegben nincs szívünk kivinni Zsombit babakocsizni. Persze arra figyelünk, hogy minden nap legyen szellőztetve a lakásba, meg Mackótestvér is kint legyen kicsit a friss levegő. Azért is szerettük volna, ha esik a hó, mert akkor elvittük volna Zsombit egy kicsit szánkózni.

A nagy Karácsonyozás után úgy döntöttünk, hogy ideje felkelni a tespedésből, és irány Zemplén. El kell kezdeni a kocsihoz szoktatást a hosszabb, kirándulós utakra. Meg persze mi is szeretnénk kitapasztalni, hogy mit bír Zsombi egy-egy hosszabb úton és mit nem. Hogyan és mit pakoljunk össze. Mivel tudjuk oldani az utazás monotonitását, azt hogy be van kötve, és nincs nagy mozgástere.

Nem indultunk korán, megvártuk amíg eljön a délelőtti altatás ideje. Olyan tíz óra tájban vágtunk neki az útnak. Addigra felmelegítettem a kocsit, lekapartam az ablakot, raktam be plédet, egy termosz forró teát, és irány Pálháza. A tápszert indulás után rögtön megkapta Zsombi és pár kilométer után már aludt is. Valahol Sárospatak előtt kicsit felébredt, de a jó meleg kocsi ringatózásától visszaaludt. Így aztán Pálházán nem álltunk meg, hanem tovább mentünk Kőkapura. Kishuta után olyan rázós volt az út, hogy azt hittük felébredt, de nem... Viszont, ahogy megálltunk Kőkapun, már nyitotta is ki a szemét.

Úgy terveztük, hogy peluscsere és egy kis séta, majd megyünk ebédelni. Zsombi azonban nagyon nehezen türte a gépkocsis pelus cserét, az ezzel járó öltözködést. Így aztán úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Pálházára kajázni. A Tölgyfa étteremben rendeltünk 2 húslevest, meg egy zöldséglevest, de akkora tállal hoztak ki, hogy a húsleves is elég lett volna hármunknak. Szerencsére másodiknál már okosabbak voltunk, és Zsombi a feleségem párizsijából evett. Természetesen kértünk neki őszibarack befőttet, mert tudjuk, hogy azt imádja. Vittük neki a kiskanalát, és kistányérkáját, nagyon jól kajázott. Az előre becsült adagok kevésnek bizonyultak. Míg anya evett megnéztük a játékgépeket. Ami nagyon tetszett kismackónak, hiszen világított meg összevissza villogott. így aztán beruháztam 20 forintot, amit simán elbuktam. Majd egy újabb húszast, amikor is már Zsombi nyomta meg a gombot. Természetesen nyert. Így aztán jöhetett újabb 3 gombnyomás, és mert volt egy újabb ,,nyerése" a fiatal úrnak mégegy... (Bízom abban, hogy ezzel nem indítottam el a játék-szenvedélybetegség lejtőjén a fiamat...)

Ebéd után visszamentünk Kőkapura. Kicsit sétáltunk, néztük a hegyeket, a befagyott tavat, meg a kispatakot. Majd miután Zsombi jelezte, hogy elég volt elindultunk haza. A friss levegő és a meleg kocsi megtette a hatását, Zsombi nagyon álmos lett. Mi azonban úgy gondoltuk elalvás előtt jöjjön egy peluscsere, de már nem a kocsiban, hanem használjuk fel a Sátoraljaújhelyi TESCO-t erre a célra. Csak nagyobb ott a hely, kényelmesebben meg lehet oldanai a peluscserét felkiálltással. Így aztán nem hagytuk aludni. Ennek aztán meg lett a böjtje. Hiába volt a gyors peluscsere, de úgy tűnik a friss levegőn Zsombin ismét feléledt. És hazáig nem aludt el. Sokkal inkább nyűgösködött. Ami érthető is, hiszen ki szeret sokáig egy helyben ülni? Igyekeztünk ,,beszélgetéssel", énekléssel, rádiózással, zenés játékokkal elterelni az utazásról a figyelmét, ami több-kevesebb sikerrel járt. No meg persze Kubu, tea, gyümölcsös konzerv uzsonnára.

Vacsorára brokkolis csirkehúst evett. Aminek már a szaga (brokkoli + fokhagyma) is borzasztó volt. El sem tudom képzelni kik találják ki ezeket a kajákat. Mindenesetre a gyerek olyanok büdőseket büfizett tőle, hogy azt hittem lefordulok a székről. Zenét és kabarét hallgattunk, közben dörzsölgette a szemét, de nem aludt el. Pedig látszott rajta milyen fáradt. Az esti tápszer után sem ment könnyen az altatás. Azt beszéltük a feleségemmel, hogy már mi is voltunk így, nagyon fáradtak voltunk, és mégsem tudtunk aludni.

Szegénykém fél tizenegy tájban ismét felriadt, és csukott szemmel sírni kezdett. Miután nem előszőr csinált ilyet többé-kevésbé fel voltunk rá készülve. Csak sír és sír... De csukva van a szeme... Olyan, mintha aludna közben... Jó lenne tudni ilyenkor mit álmodik, merre jár... Mitől rémül meg ennyire...