A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Flóra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Flóra. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 15., vasárnap

Családi Zsombor születésnap


Szombaton Maci korán ébredt, persze csak a hétvégéhez képest. Apa meg anya nem volt boldog, hogy már hét órakor kukorékolt...

Zsombi kérésére anya bundás kenyeret sütött, aztán még egy kis játék belefért, majd indulás úszni. Egyelőre tíz órára megy Zsombus, de februártól 11-re megy majd. Gyakorlatilag 45 perces a foglalkozás, de utána még ott lehet maradni úszkálni egy kicsit játszani. Meg persze szaunázni, hőkamrázni. Vagyis ezalatt a 2 óra alatt Maci és anya jól kilubickolja magát. Kivéve most, mert most sietni kellett, hiszen 12 órára jöttek Mamihoz a vendégek.


Az uncsitesóktól és Mamitől nagyon sok ajándékot kapott Zsombus. Sőt, még Mamiék szomszédja, Öcsi bácsi is felköszöntötte. Így aztán autók, és Thomas játék meg pár praktikus ajándék – Micimackós párna és takaró - került Zsombikához. A legnagyobb sikert a Mami-féle társasjáték, illetve a kocsik aratták nála. No, meg persze Bertie a busz. A levesből még csak-csak evett az ünnepelt, de a másodikat már úgy kellett bele imádkozni. Viszont amikor meglátta a Thomas tortát, akkor fülig ért a szája. Sok kárt abban sem tetszett, de a marcipános részt legalább megkóstolta. Ebéd után aztán beindult a játék. Nagyon jót játszott Barbussal, Flórával és Bencével.

Délután Zsombi nem aludt egy percet. Lefeküdt, de inkább játszott. Az anyu testvérééktől kapott Micimackós pöttyös párna és takaró nem tett csodát. Négy óra tájban anyu és két testvérem, azaz keresztanyu és keresztapu jött át hozzánk. Anyu és keresztanyu egy társasjátékkal és Thomas-karórával, míg Zoli Rosie-val ,,érkezett”. Zsombi mindent meg akart mutatni nekik, amit kapott. Így aztán elégé kapkodott az elején. Persze azért bőven volt idő társasjátékozni. Meg még egy kicsit futkorászni. Megenni a csoki tortát... Meg persze beszélgetni...

Érdekes, hogy Zsombi nem fáradt el. Még lefekvés előtt számítógépezett, egészen tíz óráig. És persze a ma esti társasjáték sem maradt el.

2009. január 11., vasárnap

Zsombor 2 éves

Az elmúlt hét a bölcsi jegyében telt el. Amilyen bizakodóak voltunk kedden, hogy könnyen ,,beszokik”, ahhoz képest lelassult a tempó. Szerdán nem nagyon akaródzott bemenni, de aztán amíg Ildi a papírokat intézte, meg bepakolt a szekrényébe, addig viszonylag jól elvolt. Amikor délután felébredt szánkózni vittem. Csak ekkora a lakótelepen már sok helyen elseperték a havat, így aztán nem mindig volt könnyű húzni. Érdekes, hogy vagy 10-15 perce kipattant a szánkóból és sétált, de inkább futkározott egy jókorát. Nem zavarta a mínusz 8-10 fok, igaz jól felöltöztettük, meg a szánkón bebugyoláltuk. Az 50 perces kis túra végén természetesen mérges volt, hogy be kell jönni, pedig a kispofija olyan hideg volt, hogy amikor megpusziltam azt hittem odafagyok.

Csütörtökön is kibírta a másfél órát, de a végén már nagyon hiányzott neki anyu. Pénteken már volt pityergés is, de először még a gondozónő énekelt neki, és akkor megnyugodott. Másodjára aztán a másik csoporton keresztül kiszökött a Maci az anyukájához. Most tehát egy hét után ott tartunk, hogy maximum 1,5-2 órát bír ki Zsombus a bölcsiben…

Pénteken a bölcső után még gyorsan elmentünk a Pinoccio játékboltba. Elég nagy választék volt, így nem volt könnyű a döntés. Végül egy ahhoz készségfejlesztő játékot vettünk neki szülinapjára, amit a bölcsiből ismer. Illetve ezen gyakorlatilag öt játék van. Ebéd után ki is próbálta, és tetszett neki.

Szombaton Ildi szülei, testvére, annak felesége és az uncsitesók köszöntötték fel. Kapott fajáték-vonatot, amellyel építőkockákból, bábot, nadrágot. Ebéd után kimentünk szánkózni az erdőbe. A hideg ellenére is, minden gyerek nagyon élvezete. Egy kisebb fajta dombról Zsombor is lecsúszott, de nem nagyon élvezte. Ő inkább szaladgált, próbált kis bokrokat kihúz. No, és természetesen a letörés legmeredekebb részén mászott felfelé… Ez utóbbi egyébként érdekes volt, mert egyszer visszacsúszott, de minden további nélkül felállt. Aztán szépen elindult újra és mondtam neki, hogy gyere Zsombus és nyújtotta a kezem, Ő pedig minden további feljött addig, hogy meg tudjam fogni… Volt az egész vagy másfél méter, de szerintem ez egy 2 évestől szép teljesítmény.

Természetesen ezzel a szülinapnak nincs még vége. Valamikor Anyuék is köszöntik majd, gondolom, ha hazajön keresztanyu.

2008. szeptember 17., szerda

Zsombi szeptember eleji remek pillanatai

- Zsombus már megmutatja, hogyan lép az óriás, hogyan ásít a Maci. Természetesen a füle, szája, szeme, nyelve már mind megy. Tudja ki anya, apa, nagyapa, nagymama, Barbi, Flóra, Bence. Nagyon tud örülni a gyerekeknek, legyen az szomszéd, vagy az uncsitesói. És szereti, ha puszilgatják, Ő pedig szereti apa arcát simogatni.
- Szombaton, ebéd után elvittük a Macit a Nyírségi Ősz rendezvényére. Elég bátran szaladgált a lábak között, vagy vitette magát. A léggömbőknél megtetszett neki egy kék Thomas a gőzmozdonyos. Amikor hazajöttünk rögtön elaludt, a léggömb madzagját fogva…
- Zsombust addig érdekli a reggeli, amíg nincs tele a poci kb. félig, kétharmadáig. Aztán elvonul valamelyik szobába mesét nézni. Ilyenkor utána kell vinni a kaját és mese nézés közben megeszi amit még meghagyott. Persze előfordul, hogy szemet vet anyukája ételére. Szombaton nemes egyszerűséggel elvette a felvágottat a vajas kenyérről, és bevitte a szobába megenni. Amíg anyuci teát főzött…
- Ma reggel Maci Thomas nézés közben lepisilt, mondhatnók túlcsordult a pelus. Pedig minden ugyanúgy indult, mint máskor. Vidáman kelt, én előkészítettem a DVD-t, Ő elfoglalta a helyét a combomon. És egyszer csak érzem, hogy valami meleg és csurog a lábamon… Pedig időnként alapban mutatja, hogy kaka van, vagy hogy hol a pisi. Mindenesetre nem jött zavarba. Pontosabban, mintha mi sem történt volna.