Maci kipróbálta a bobot... Apa nagyon megijedt

Bánkút-Szentlélek 2011.12.26.

Anyuéktól bobot kapott Zsombus Karácsonyra így aztán Karácsony másnapján neki vágtunk havat keresni. Miután a Zemplénben nem volt, így neki vágtunk Bánkútnak.

Zsombus nagyon jól érezte magát az úton. Egyáltalán nem dünnyögött. Mindenesetre az egész úton nem láttunk szinte havat sehol. Maximum a szántóföldeken egy keveset. Amikor Miskolcon, illetve Lillafüreden sem láttunk havat, komolyan aggódni kezdtünk, hogy lesz-e ebből a bobozásból valami? Szentlélek előtt aztán bele futottunk kb. 5 cm-es hóba, és így visszatért a remény...

Gyönyörű, havas úton mentünk át a pár kilométerre arrébb lévő Bankútra. Pontosabban Bánkút előtt vissza kellett fordulnunk, mert Bánkút megtelt... Így aztán visszagurultunk Szentlélekre. Mindenki jól beöltözött. Zsombira ráadott anya egy vastag anorákot is. Szóval jól melegen beöltöztettük.

A parkolótól nem messze volt egy kis domb. Ami alig volt párméteres, de legalább csúszott. Zsombi itt kezdett ismerkedni a bobbal. A kormányt hamar megtanulta kezelni, de a fék komoly kihívás volt neki. Így aztán két sikeres lecsúszás után harmadszorra egy bokorban kötött ki. Ez nem volt vészhelyzet, ráadásul Zsombor sem úgy fogta fel. Abszolút jót nevetett rajta, ahogy kikászálódott a lehajló ágak alól. Így még csúszott párat.

Aztán tovább menve volt egy jó kis pálya. Ahol le tudtuk vágni a műutat. Én elindultam lefelé, hogy lent várjam meg a kisfiamat, és vigyázzak rá. Már majdnem leértem, de Zsombi nem tudott várni, így ,,elszabadult”. Valósággal elrepült mellettem. Én csak üvöltöttem, hogy fék, fék, fék... Aztán szerencsére a műúton egyrészt nem jött kocsi, másrészt lelassult a bob, és egy kisfának lelassulva neki ment. Rágondolni is rossz, mi lett volna, ha tovább robog...

A folytatásban erdei, de főleg fenyő erdőben sétáltunk, húztuk Zsombust, illetve lankásabb részeken hagytuk hagy csússzon. Ő pedig nagyon élvezte ezt. És az az igazság mi is. Nagyon kellemes volt az erdő. Jó volt, friss volt a levegő, mi pedig rendesen fel voltunk öltözve. Visszafelé jövet még anya és Zsombi két hóembert is épített. Szerencsére ,,említésre méltó” esemény nem történt.

A kocsiba visszatérve hamar lecihelődtünk. És elindultunk ebédelni. Sajnos, Lillafüreden nem néztünk szét, a kedvenc éttermünk meg zárva volt. Ekkor kellett szembe néznünk azzal, hogy ma Karácsony másnapja van. Így aztán anya és Zsombi nagyon éhes lett. És bár volt harapni való a kocsiban, az mégsem ebéd volt. Szerencsére Tarcalon nyitva volt az étterem és így tudtunk enni. A nagy éhesek megettek 1,5 sajtlevest, és egy fél rántott sajtot. Apa persze ezen jót mosolygott, de nem szólt.

Egy nagyon boldog, és élményekkel teli nap után tért haza a kis családunk...

Apa, fékezz!

Az igazi gyermeknapon, május utolsó vasárnapján előbb nagymamával, nagyapával és az uncsitesókkal előbb Tokajt fedeztük fel. Sétáltunk egyet a belvárosban. Tekintettel arra, hogy borfesztivált, így igyekeztünk nézelődni egy kicsit. Nos, Maci tempójának ez nem felelt meg. Ő inkább, mint a kiscsikó futkározni szeretett volna.

Ebédnél csak csipegett, a fagyi viszont lecsúszott. A tervek szerint innen elindultunk, hogy amíg Maci elalszik, alszik egy kicsit, addig átérjünk a Sátoraljaújhelyi kalandparkba. A terv bevált, Zsombus még akkor is aludt, amikor odaértünk. Így aztán az uncsitesók és szüleik, nagymamival elmentek libegőzni: Pisti – Barbi, Zsuzsa – Flóra és Mami – Bence párosban. Időközben Maci felébredt és amikor látta nincsennek ott Barbusék elkezdett dünnyögni. Ivott egy kis teát, majd együtt vártuk, hogy visszaérkezzenek az uncsitesok.

A libegő után átballagtunk a bobpályához. Első körben Pisti Bencével, Én pedig Zsombussal ültem be a bobba. Maci minden ellenkezés nélkül tűrte, ahogy beültettem a lábam közé, majd, ahogy áthúzták rajta a biztonsági övet. Amikor mentünk felfelé pár méter után mondta: Anya, de egyébként nyugodtan ült végig. És tulajdonképpen, akkor is, amikor lefelé jöttünk, jó gyorsan. Én persze kérdeztem közben többszőr is, minden rendben Zsumbus, de mindig mondta igen. Pedig ugyancsak száguldottunk… Aztán mielőtt beértünk a célba észrevette anyucit. És ekkor így szólt: - Apa, fékezz!