A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hortobágy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hortobágy. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 27., vasárnap

Hortobágy - Debrecen

Reggel mondhatnónk a szokásos időben kelt fel Macika. Vagyis fél hét tájban kipattantunk az ágyból. Ami valahogy nem volt valami kellemes vasárnap reggel... Így aztán szép lassan elkezdtünk reggelizni. A szokásos vasárnapi rántott tájos ezúttal sem maradt el. Majd megnéztük a Főteret, ami ezúttal Miskolcról szólt.


Fél tíz tájban indultunk el Hortobágyra. Tavaly a Hídivásár alkalmából jártunk arra. A vásár után elugrottunk a Halastóhoz, kisvasutaztunk egy jót. Akkor rengeteg madár volt. Tündérmaci pedig imádja a madarakat, és ezt szerettük (volna) megmutatni neki.
Nagyon meglepődtünk, amikor Zsombi Újfehértó előtt - egy nagy lélegzetvételt követően - elaludt. Így aztán mentünk Hortobágyra, de fogalmunk sem volt mi lesz, ha odaérünk és Macika alszik. És a 11 órás vonat meg elmegy...


Tíz perccel 11 előtt értünk a Halastavi kisvasút végállomásához. Alighogy megállt a kocsi, és kiszálltam, Zsombus felébredt. Így aztán pánikszerűen összepakoltunk, és siettünk a vonathoz... Éppen 2 hely maradt az utolsó kocsiban.



Először arra gondoltunk, hogy a babakocsiban utazik Zsombus, de aztán kivettük, hogy jobban lásson. Ráadtuk a tavaszi sapkáját, meg felhúztuk a kapucniját is, hogy a nyitott kocsiban nehogy megfázzon. Nehogy huzatot kapjon a kis füle.

Valahogy előkerült egy kutya is. Érdekes volt, hogy mindenki azt hitte a kocsiban, hogy másé a kutya, de végülis kiderült, hogy a vonat tartozéka. A Halastavak környékén él, rendkivül barátságos, és tiszta kis tacskó volt. Macikának nagyon tetszett, de nem nagyon engedtük közel hozzá. Legalábbis az elején. Mert nagyon könyörgött...


Útközben sajnos, nagyon kevés madarat láttunk. Az a pár ami ott volt, elrepült a vonat miatt. Így aztán le is tettünk arról, hogy a végállomásról visszasétáljunk. Pedig nem lett volna rossz, kb. 1,5-2 óra lett volna, ha belevesszük, hogy Zsombi szeret bámészkodni, meg azt is, hogy babakocsival megyünk, vagy Macika gyalog...

A végállomáson megnéztük a kilátót. Zsombi nem egyesével, hanem helyenként kettessével vette a lépcsőfokokat. Nem volt egyszerű a meredek létrán lépést tartani vele, meg egyensúlyozni. De az útóbbi időben nagyon ritkán engedi meg, hogy fogjuk a kezét, nagyon szeretne már önállóan járkálni. Fent nem nagyon nézelődött. Igaz, ha felemeltük fújt a szél. Így aztán nem is sokáig voltunk fent.

A negyven perces várakozásba nem csak a kilátó fért bele, hanem egy kis játék is. Anya próbálta volna neki mutatni, hogy kell fújni, ami egy ideig érdekelte is, de aztán elindultunk vissza a vonathoz.


Visszafelé mondhatnónk nagyon szellősen utaztunk. Mivel alig jött visszafelé valaki. A mi kocsinkban csak mi voltunk. A pár perces várakozásban Zsombi jól elvolt. Megkerült a kutyus, és helyenként annak a bundáját markolászta. Persze csak óvatosan. No, meg mi is mondtuk, hogy ezt ne csinálja.


Mindenesetre indulás után Zsombi befészkelte magát az ölembe, és nem is nagyon mozgolódott, csak már a végállomás előtt. Ami azért szép teljesítmény tőle. Ismerve a mozgásigényét.

Kis könyörgés, és némi keksz ráhatására sikerült beterelni a kocsiba. Igaz, nem tudhatta, hogy csak pár kilométert megyünk. A hortobágyi fogadóban kajáztunk. (Nem a csárdában...)


Szerencsénkre volt kint szabadhely. Ami nagyon jól jött, mert amíg vártunk a kajára Macika nyugodton sétálhatott. Mellesleg egy szakács, egy pincér, ami az étkezők számát nézve kevésnak tűnt, de ez egy másik történet.

Az Újházi gyöngyhús levesből jól betermelt Zsombus. Előbb az enyémből evett. Aztán anyuéból. Összevágtuk neki a répát, húst, a csigatésztával kiegészítve - no meg a levessel (lé) kiegészítve - ízlett neki. Szerintem több, mint egy kistányérral evett. Talán másféllel is.



Ezzel azt hittük jól is lakott... De nem. Szépen elkezdte eszegetni az én Cigánypecsenyémet. Felvágtuk neki a húst, a sült krumplinak igyekeztem a közepét adni neki. Aztán megjött a vegyes felvágott is, amiből megkóstolta az uborkát.


Miután megebédelt, és ivott teát elkezdett játszodozni, meg járkálni. Fel-alá. Felválta ettünk és kisérgettük...

Alig hagytuk el Hortobágyot Macika ismét elaludt. Át is aludta az utat a Vekeri-tóhoz. Aztán, ahogy beálltam a Vekeri-tó parkolójába felébredt. A tónál rengetegen voltak. Több részletben ugyan, de itt fogyasztotta el az uzsiját. Valami - számomra ismeretlen összetételű - gyümölcs konzervet.


Előbb hintáztunk egy kicsit, majd a csúszdát próbáltuk ki. Fentről még a kiscsúszdán is félt Mackó - érdekes, hogy a Bujtosi játszótéren simán lecsúszott fentről és nem dünnyögött - ezért középtájról indultunk, és fogtam, hogy még picit se gyorsuljon fel. Ezt megcsináltuk párszor, aztán besétáltunk a szigetre. Itt egy darabig vitézül tartotta magát, majd előbb leült, aztán jelzett, hogy elfáradt, és vagy cipeljük, vagy ültessük babakocsiba.

Hazafelé időnként dünnyögött kicsit, de ez mind a fáradtság jele. Kapott kekszett, teát, cumit, és végülis jól elvolt. Az egy óra kocsikázás alatt persze nemegyszer kiabált, valami számunkra ismeretlen nyelven, amit ő láthatóan élvezett, mert hatalmasakat kacagott közben.

Itthon megvacsizott, játszott még egy kicsit. Aztán fürcsiztünk egy óriásit. Végülis a dobálás közben csak egy flakon meg 2 gumikacsa repült ki a kádból... Csúszkált a pocimon, meg játszottunk is. Nagyon jól éreztük magunkat.

Lefekvés előtt Minimaxon Szezám utca, aztán nálam egy kis Thomas a gőzmozdony. Aztán még nagyon komoly arccal megnézte a Halastavi videót, és elvonult aludni. Egy nagyon fáradt maci tért ma este nyugóvóra.