2010. január 19., kedd

Kisnadrág

Tegnap 2010. január hatodikán ismét egy kis csodát jegyezhetünk fel Macink életében, ekkor volt először kisnadrág rajta.

Amikor délután érte mentem a bölcsikébe, akkor mondta el a gondozó néni, hogy szerdán Zsombuson nem volt egész nap pelus. Miután reggel ,,leadtuk” lekerült róla a pelenka, és a gondozó nénik egy ottani kisnadrágot adták rá. Illetve próbáltak ráadni, mert először nem tetszett neki. Így a pelusra húzták rá. Majd amikor megbarátkozott a gondolattal, akkor levették a pelust, és ő nem ágált tovább a kisnadrág ellen. És érdekes, hogy nem pisilt be egész nap (ami persze csütörtökön megtörtént).

Így aztán este elmentünk venni kisnadrágot a TESCO-ba. Amikor hazavittük – addig Zsombust nem érdekelte – otthon kibontotta, és elkezdte pakolgatni, hogy melyik tetszik a színe neki és melyiknek nem…

3 éves a Maci!

Majd egy hete már (2010.01.12), hogy 3 éves a Maci, de mint egyik ünnep sem egy napig tart, így ez sem volt az!

Kedden nagymama, nagypapa, anya és apa köszöntötte fel a Macit. Anya és Apa Thomas-szos játékokkal lepte meg, de nagyapa és nagymama sem jót üres kézzel… No, meg 200 forintosokat is hoztak, hogy teljen Zsombus második perselye is. (Egy már tele van…)

Miután nagyapa 70 éves volt a napokban, ezért nem csak egy 3-as, hanem egy 70-es szám is virított a tortán. Zsombi ezúttal nem volt túl hisztis (állítólag kinővi), így érdeklődéssel és hozzá képest türelemmel próbált kicsomagolni minden újdonságot. Aztán, ha nem ment, akkor apa besegített. Majd anya rakta össze neki az épületeket, síneket.

Szombaton az Eperjes étteremben gyűltünk össze, hogy nagyapát és persze Zsombust felköszöntsük egy Némo torta erejéig. Az étterembe bele bújt Maciba az ördög. Alig evett, és állandóan futkározott. Vagy éppen hempergőzött. Anya és apa próbálta fegyelmezni, de nem nagyon sikerült. Zsombus nem hallgatott ránk. Azt tanácsolta az egyik rokon, hogy fogjuk keményebben, mert a fejünkre nő… Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás…

Este átjöttek anyuék. Ők is hoztak ajándékot. Mindig minden hozzánk érkező megállapítja, hogy milyen sok játéka van Zsombinak, csak azt felejtik hozzá tenni, hogy ennek jórészét ők vették.