2009. október 6., kedd

Keresztelő


Nagy napra ébredtünk vasárnap: aznap volt a Maci keresztelője. Éppen ezért lustizott mindenki, fél nyolckor - vagy talán még később – bújtunk ki az ágyból. És Zsombus elvonult anyucival a konyhába, mert imád segíteni a tojásrántotta elkészítésében. Néha persze egy tutu vagy tütü – Thomas-módra - kicsúszik a száján.

Fél tizenkettőre értünk a templomhoz. Az Istentisztelet eltartott még egy negyedórát. Zsombus hozta Thomaszékat, így velük játszott. Amikor beléptünk a templomba elsírta magát. Aminek következtében a másik keresztelkedő gyerek is sírni kezdett. Szerencsére anyucinak sikerült megnyugtatnia. Pár perc múlva kiálltunk az Úr asztalához. Hamar észre vette az első sorban a rokonokat. Ki is mosolygott az uncsitesókra. Míg hallgatunk a Lelkész úr szavait Zsombor kisvonatozott anyán, illetve pár percig a földön is… Kereszteléskor viszont nagyon bátor volt. Keresztanyu, illetve anya kezeiben szépen megült. Nem nyűglődött, hátra hajtotta fejecskéjét. Tetszett neki…

Keresztelő után az egyik étterembe láttuk vendégül a családot. Ami feltehetőleg sok volt Macinak, pedig mind a húsz rokonnal rendszeresen találkozik. Így kevés levest evett, inkább elbújt, lent játszott a mozdonyaival földön. Még az uncsitesóknak sem sikerült rávenni arra, hogy egyen levest. A húsiból és a sült krumpliból viszont már szépen evett. Két óra tájban aztán leborult az asztalra, és ha nincs ott senki valószínűleg el is aludt volna. Éppen ezért nem sokára elbúcsúztunk a rokonságtól és elindultunk haza. Itthon aztán majdnem 3 órát durmolt…

2009. augusztus 25., kedd

Uncsitesók és a Magas-Tátra

Lassan véget ér a nyár. Zsombusnak az elmúlt két hete igencsak fergetegesre sikerült. Az elmúlt héten az uncsitesókkal töltötte a napokat. Játszottak a nagymaminál mindenféle jót. Ott volt Ildi is, és az ő vezetésével festettek, sétáltak, és persze fagyiztak. Aztán tornapályán voltak, illetve egy teljes délelőtt a vadasparkban. Maci remekül érezte magát.

Sajnos, azonban péntek estére hőemelkedése lett, majd szombaton felszökött a láza. Alig aludt valamit, többször is felriadt. A doktor néni kedves volt, megvizsgálta, de a torka nem volt begyulladva. A kúp és a Nurofen levitte a lázát, de a hőemelkedés maradt. Hétfőn este elvittük a körzeti doktor nénihez, aki viszont egyből mondta, hogy be van gyulladva a torka. Kapott antibiotikumot és nap múlva, már látszott rajta, hogy rendben lesz minden.

Így aztán csütörtökön reggel neki vágtunk a Magas-Tátrának. Az ebéd ezúttal is Jósvafőn volt. Érdekes, hogy amikor megálltunk és kiszálltunk a parkolóban a kocsiból Zsombusnak mintha eszébe jutott volna, tavasszal már jártunk erre és van ott lent jobbra egy tó és közben játszótér… A lényeg, hogy kézen fogta anyucit és már húzta is lefelé… Ezúttal is láttunk halacskát, pillangókat és faleveleket úsztattunk a patakokban. A játszótér ezúttal nem érdekelte.

Ebéd után Aggtelek magasságában el is aludt. Mi pedig szépen haladtunk Rozsnyó, Poprád, Tátraszéplak… És még mindig nem ébredt fel. Így aztán elmentünk a Stara Lesna-ra vezető letérő mellett, ahol a szállásunk volt, tovább Tátralomnic, Szepesbéla irányába. Éppen arról beszélgetünk Ildivel, hogy itt jó lenne megállni tankolni, de ha megállunk, akkor meg Zsombus felébred. És ekkor Maci felébredt! Frissen, mosolyogva… Ezután elfoglaltuk a szállást, megvacsoráztunk majd irány a Csorba-tó. A Csorba-tóhoz nem nagyon volt kedve sétálni. A nagyemelkedőt, illetve végig az utat anyuci nyakába töltötte. A tónál aztán elkezdett köveket dobálni. Ez már tetszett neki. Alig bírtuk haladásra noszogatni.

Pénteken átmentünk Zakopánéba. Zsombusnak nagyon tetszett a rengeteg ember az úton, a piaci forgatag. Ezúttal sem volt nagy kedve sétálni… Az anyukája ölében tette meg a városnézés egyrészét. Illetve amikor voltak gömbtetejű kis oszlopok az útmentén, akkor leszállt, és sétált, miközben simogatta őket. A Gubalovkára felfelé menet most is tetszett neki a sínbusz (azt hiszem ez a neve…). Nagy szemekkel nézett kifelé a tágas ablakokon. Miután kiszálltunk egy fagylaltárusba bukkantunk. Természetesen addig nyűglődött, amíg nem vettünk neki. Aztán nézelődtünk, sétálgattunk az árusok között. Érdekes volt, hogy rengeteg játék, miegymás volt kipakolva, de Zsombus nem bökött rá semmire. Nézelődött, de semmi nem hozta ,,lázba.” Miután mi elhatároztuk, hogy a korábbi évekből megmaradt 150 zlotyinkat ráköltjük, megvesszük neki, ami tetszik így vizslaszemmel néztük mi érdekli… Útközben találkoztunk egy jegesmedve és egy nyuszi jelmezes emberrel, akiktől Zsombi úgy megijedt, hogy eltakarta a szemét és görcsösen anyukájába kapaszkodott. Amikor túljutottunk rajta lovakat nézegetett. Illetve, ami nagyon bejött neki az az ugrálódob, de hát ő ahhoz még kicsi… Vettünk neki télire egy jó meleg sapkát, majd egy katicabogaras párnát. Visszafelé jövet ebédre ettünk saslikot és hozzá krumplit. Nem sokat evett… Visszafelé a sínbuszhoz azért csak kinézett magának egy kis favonatot. Mi előbb egy Thomas-szerűt néztünk ki neki, de ő egy másikat választott magának.

A sínbuszon lefelé legelöl ült. Olyan volt, mintha ő vezetné a járatot. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi az utazást, végig mosolygott, és ragyogott a szeme. A főutcán megevett anyucival közösen egy nagy csokis fagyit. Majd sétálgattunk egy kicsit. De itt már nem vásároltunk igazán semmit. Találkoztunk viszont egy Micimackó jelmezes figurával. Akihez nem akaródzott neki odamenni hozzá. Amikor megkértem Micimackót, hogy integessen a fiamnak, csak akkor integetett ő is vissza. Ezt követően visszamentünk a kocsihoz, majd elindultunk vissza Szlovákiába. Még szinte ki sem értünk a városból, már el is aludt… Mi pedig elindultunk hazafelé. Útközben aztán találtunk egy klassz kis helyet, ahol volt folyó… Rengeteg kő… Így aztán megálltunk és vártunk, hogy felébredjünk a Macit. Miután Zsombus 2 órás alvás után felébredt evett és ivott kicsit majd egy órán át játszott a patak partján. Köveket dobált, játszadozott. A napsütésben igazán jól érezte magát.

Visszafelé megnéztük, mikor indul a vonat Tátralomnicról a Csorba-tóhoz. Itt hamar kiderült, hogy sietnünk kell vissza vacsorázni, mert indul a vonat… A lehetőségekhez mérten gyorsan megvacsoráztunk, és mert a vonatot lekéstük Tátralomnicnál, így Smokovecbe mentünk. Sietve megváltottam a jegyet és már szálltak is fel rá. Én azért nem utaztam velük, mert már sötétbe kellett volna visszajönnünk és akkor nem lett volna semmi értelme a vonatozásnak, hiszen a sötétben nem láttunk volna semmit a gyönyörű Tátrából. Ráadásul késve érkeztünk volna a szállásra is vissza.

Szombat reggel aggódva kémleltük az eget. Igen csak esőre állt. Végülis csak elindultunk Tátralomnicra lanovkázni. Az állomás közelében hagytuk az autót és felsétáltunk a lanovka indulási helyéhez. Útközben kaptunk egy jó kis esőt. Ami Zsombust nem rázta meg nagyon. Amíg csak csepergett addig útközben virágot is szedett. Amikor azonban nagy rákezdte csak beálltunk egy szálloda eresze alá. A zárt fülke tetszett Zsombinak, olyan volt, mintha megsem lepődött volna azon, hogy kabinnal megyünk fel a hegyre. Csak nézett ki és mosolygott. Meg integetett a lefelé jövő kabinoknak. Fent le sem szállt az anyukája öléből egész addig, amíg észre nem vette, hogy a meteorológiai állomásig sín vezet, ami között deszka van. Nos, ezen a deszkán kezdett el csúszkálni. Előbb felment és aztán vissza. Ezt követően körbe sétáltuk a Kőpataki tavat. Érdekes volt, hogy a jobboldali részen, ahol nagy kövek voltak ott anyukájával kézen fogva sétált. Amikor pedig a simább részen haladtunk, akkor felkéredzkedett anya ölébe. A Lomnici csúcsra nem mentünk fel. Egyrészt, mert a csúcs felhőben volt, másrészt még Zsombus kicsi ahhoz… Miután befejeztük a sétálgatást megkajáztunk. Zsombi evett a levesből, a krumpliból és a husiból is. Majd lelanovkáztunk. A Maci szeme ezúttal is ragyogott… Felállt az ülésen és úgy nézett ki… Visszamentünk a szállásunk, hogy Maci megkezdje a jól megérdemelt délutáni alvását. Sajnos, este már nem tudtunk kimozdulni, mert zuhogott az eső. Így ,,maratoni” Thomas a gőzmozdony mesenézésével töltöttük az időt.

Vasárnap zuhogó esőre, és 12 fokra ébredtünk… Megreggeliztünk és összepakoltunk, elindultunk haza. Túl nagy választásunk nem volt… Próbáltunk volna megállni a Szepes váránál, de az eső miatt nem tehettük. Jobb híján így az alagútba mentünk előbb Eperjes felé, majd miután kiderült, hogy Zsombusnak ez nagyon tetszik, ezért megfordultam és újra átmentünk rajta, majd vissza… Az 5 kilométeres alagút nagyon tetszett Zsombinak. Szívesen ment volna még egy kört. Az idő azonban múlt, és lassan ebédelnie kellett. Jobbhíján Pálházán kajáztunk, majd, ahogy beszálltunk a kocsiba el is aludt… Addig kocsikoztunk amíg már itthon fel nem ébredt…

2009. augusztus 6., csütörtök

Ibrányi ijedtség

Gyorsan tellik a nyár… Zsombus vagy az egyik, vagy a másik nagyinál van. A jövő héten lesz a fő hét, akkor Ildi is szabin lesz és Zsombi és a 3 uncsitesó Csöpike maminál lesz.

Érdekes, hogy Maci mostanság nem bír fél hétkor kelni. Úgy kell hét óra tájt kiimádkozni az ágyból. Másrészről pedig már nem sír, amikor ott marad a nagyszülőknél, vagy az uncsitesóknál. Jobb ez így persze, mintha sírna, mert az nekünk is rossz…

A fentiekből látható, hogy Zsombus és a bölcsi egyelőre zárjólbe került. Legközelebb 20.-a után megy. Remélhetőleg vissza fog szokni hamar.

Szombaton miután közel négy órát aludt a Maci kiugrottunk az irányi Tisza-partra. Aminek persze Zsombus nagyon örült. Nem volt nyugtalan az úton, nem hisztizett a séta miatt sem. Amikor aztán a még kora esti kánikulában meglátta a Tiszát, a rengeteg vizet, nagyon boldog volt. Hamar bele is ment és kisvödörbe merte a vizet. Aztán szeretet volna beljebb menni, de nem engedtük… Hét óra tájba vettem jégkrémet. Zsombi ezuttal sem csak a sajátját nyalta, hanem az anyáét és az apáét is… Amikor anyával visszament a vízbe szegény Maci rosszul lépett és egy beleesett a Tiszába, és elmerült a 30 centis vízbe. Anya gyorsan, reflexszerűen kikapta a vízből, de Zsombus nagyon megijedt (mi is). Bár, a vízből ezek után sem akart kijönni, de nagyon vacogott, így aztán kiparancsoltuk. ,,Természetesen” amikor elindultunk az autóhoz (haza) Zsombus nyűglődött egy kicsit… Ő még maradt volna.

Vasárnap délelőtt a tiszatelki ,,Aranypartot” látogattuk meg. Ami rendkívül kellemes csalódás volt a számomra. Ez tényleg olyan volt, amilyenre Ibránynál is gondoltam. Sekély, homokos oldal, sekély part, egyáltalán nem kellett félni, hogy a Maci pár lépés megtétele után betéved az úszók közé. Ibránynál a parttól 5-6 méterre már elvolt kerítve, hogy mélyvíz… Szerencsére találkoztunk Zsombus egyik játszótéri játszótársával és anyukájával, így jól kijátszotta magát Zsombus. Nemcsak a kislánnyal, de az anyukájával is. Visszasétálva a kocsihoz meg is ebédeltünk. Majd abban bízva, hogy a Maci elalszik elindultunk a Zemplénbe. Ezúttal azonban ördög bújt a Maciba és csak Sátoraljaújhely előtt nem sokkal szundított el. Így aztán Kőkapun kötöttünk ki.

Sajnos, összesen egy órát aludt Zsombi. Ébredés után rögtön belenyalt apa és anya jégkrémjébe. Majd követ dobált a patakba. Kb. egy óra múlva tudtuk csak elvontatni a kisvasútállomáshoz, illetve átmentünk az alagúton. Persze, ebben sem volt köszönet, mert a Maci nem akart lejönni a sínről. Jellemző, hogy annyira megsértődött azon, hogy nem mehet a sínek közt, hogy még a tóba se volt kedve követ dobálni. Hogy megnyugodjanak a kedélyek visszavittük az állomásra, és megvártuk amíg jön a vonat. Majd anyucival felszálltak rá és vissza felé Pálházáig, ők azon jöttek… (Anyuci azt mondta biztos sírni fog, hogy nincs ott apa, de különösebben nem hiányoztam.)

Haza felé vettünk pár kiflit és felvágottat vacsora gyanánt a Sátoraljaújhelyi TESCO-ban, illetve megnéztük az új bobpályát, de annyian voltak, hogy oda bejutni reménytelen volt.

2009. július 19., vasárnap

Strand-betegség

Pénteken este Zsombus kis teste nagyon meleg volt, amikor bejött az esti játszadozásból. Ráadásul nyűgősködött is. Előbb arra gyanakodtunk, hogy talán a kánikula van rá ilyen hatással, de amikor nagy nehezen megmértük a lázát, - nem akarta - akkor már tudtuk, hogy baj van. 39 fok volt a láza. Anya adott neki kúpot, apa asszisztált. Éjszaka elég nyűgösen aludt.

Szombat reggel ismét kapott kúpot, mert megint 39 fok volt a láza. Aztán ebéd előtt összepakoltuk és elvittük az ügyeletre. A doktor néni megvizsgálta, majd megkérdezte, hogy volt-e strandon? Amikor mondtuk, hogy szerdán. Akkor csak annyit mondott: - Strand-betegség. Inkább kellemetlen, mint súlyos. Majd hozzátette: - Még antibiotikumot sem érdemel.
És csak kúpot írt fel…

Szombat délben még nyűgős volt Zsombus. Aztán aludt 4 órát. Este persze nehezen aludt el, de vasárnap fél kilenckor nagyon vidáman kelt fel. Aztán ebéd után megint szundított vagy 4 órát.

Szerencsére láznak, rosszkedvnek nyoma sincs. Ellenben állandóan beszél. Bárcsak értenénk mit…

2009. július 15., szerda

Bilike

Ma egy újabb fontos dátumhoz értünk. Sajnos, én nem voltam otthon reggel, de a feleségem elmondta, hogy ma Zsombus hosszas próbálkozás után ezúttal végre a bilibe pisilt és kakált.

Tudom, próbálkoztak már erre rávenni a bölcsikében is, de eddig nem vette komolyan. Nálunk például állandóan elszaladgált. Felugrott egyszerűen és el… Nem érdekelte a dolog…

Meg is lett a jutalma: ma egész nap Sárospatakon füricskéltünk!

2009. július 14., kedd

Szentendre 3. rész

Szombaton rendes időben keltünk. És vágyakozva kémleltük az időjárást. Végülis a reggeli után úgy ítéltük meg, hogyha nincs is az a nagy hőség, de egy füricskélésre jók vagyunk. Így aztán át is ugrottunk a szomszédos Leányfalui strandra.

Macit a legkevésbé sem zavarta, hogy hol elbújik, hol pedig elő bújik a nap. Ő ahogy meglátta a medencét csobbant volna. Így utólag elég nagy merészség volt a részünkről a fürdés. 24 fok, néha szél… No, és a 30 fokos medence sem 30 fok, annál kevesebb… Mindez persze Zsombus nem késztette meghátrálásra. Belevetette magát a medencébe, és pörgött, forgott, úszkált, csobbant. Kedvenc játéka volt, hogy kiugrott a hideg lábáztatóba, aztán vissza a lépcsőre… Csak hosszas lelkére beszélés után fejezte be…

Ebédre nem nagyon volt kedve enni. Vettünk neki hamburger húsit, meg sült krumplit, de Ö inkább futkározott. Természetesen a fagyis előtt azonban nem mehettünk úgy el, hogy az egy gombócos fagyiját meg ne kapja… Visszaérve a szállásra nem volt gond az alvással. Majdnem 4 órát aludt. Közben párszor felébredt, amikor megszomjazott, de mindig visszaaludt.

Vacsora előtt még gyorsan beugrottunk Szentendrére. Anya ajándékokat akart vásárolni, de inkább egy séta lett belőle. Felfedeztünk pár sikátort is, Zsombus élvezettel ment fel a lépcsőkön. A vége persze most is az lett, hogy ahogy elmentünk egy fagyizó előtt, be kellett vele menni. Egy gömb vanilia… Féltünk, hogy a fagyi után nem fog enni, de ezen az este nagyon Zsombi fogára főztek. Csúszott húsileves és a krumplipüré is…

Vacsora után elugrottunk megnézni Lajos-forrást. Maci kiszállás után kőgyűjtésbe kezdett, majd elkezdte dobálni a kis vízgyűjtőbe. Hiába volt szép a táj, de a szunyogok hazaűztek bennünket. Még dévédéztünk kicsit, aztán 10 óra tájban takaródót fújtam. De Zsombus még sokáig forgolódott. A délutáni nagy alvás után nehezen aludt el.

Vasárnap reggel gyorsan elkezdtünk összepakolni. Anya vitte Zsombit reggelizni, én pedig 2 bőröndöt… A reggeli után gyorsan befejeztük a pakolást és Bogács felé vettük útirányt. Ott találkoztunk ugyanis az uncsitesókkal és a szüleikkel. Zsombi nagyon örült ennek a találkozásnak. A medencébe aztán vidáman mosolygott. Nagyon klassz fürdő idő volt. Mostmár simán bújik bele a felfújható úszógumijába. A napsütésben alaposan kilubickolta magát. Ebédelni nem nagy kedve. Azért anya leveséből meg Bence kajájából csipegetett. Természetesen a vanília fagyi most sem maradt el….

Ebéd után szundikált vagy 2 órát. Negyedötkor kezdett ébredezni. Háromnegyed ötkor elmentünk enni valamit. Nagy nehezen sikerült rávenni, hogy egyen egy kis lángost. Éhenkórász medve azonban ezúttal is fagyira vágyott. Hol a jégkrémes pultnál ácsingózott, hol pedig a fagyis részen. A felszolgálók már megszánták volna egy tölcsérrel, de a ,,zord atya” megtiltotta, amíg nem evett megfelelő mennyiségű lángost. A szokásos vanília gombóc után elindultunk haza…

2009. július 10., péntek

Szentendre 2. rész

Csütörtökön nyolcig aludt a Maci. Reggeli után elugrottunk a húgomért a HÉV-állomásra. Keresztanyu már várt bennünket, és miután beszállt adott Zsombusnak egy Kisvakond könyvet. Először gyanakodva nézte, de amikor kiderült, hogy van benne pillangó, méhecske megbarátkozott vele. A kanyargós erdei úton nézelődött ki az ablakon. Nemsokára át is értünk Visegrádra.

Irány a Fellegvár! Maci fel is ment becsülettel, vagy anyai segédlettel… A vár belseje abszolút nem érdekelte… Inkább nézte a Dunát. Lementek a vár alatti kilátóba, ahol lengett a zászló, ahonnan látszott a Duna. Mi más kelhet egy 2,5 éves kismackónak?! Apa így egyedül sétált körbe. A két lány meg Zsombussal volt. A várlátogatás után lementünk a Duna partra, a változatosság kedvéért köveket dobálni a vízbe. Anya és keresztanyu gyűjtötte, Zsombus pedig dobálta… Érdekes, hogy a hajók, a RÉV nem nagyon érdekelte. Délben a közeli vendéglőbe húzódtunk be. Sajnos, Zsombus nem nagyon evett… A gulyáslevesből is alig, meg a húsiból se nagyon… Táncolt, futkározott, meg játszott volna a szomszéd asztalnál lévő kisfiúval, de enni, azt nem nagyon…

Ebéd után jött a kocsikázás, hogy elaludjon. Miután elaludt a vár melletti bobpálya parkolójába húzódtunk be. Ahol nem sokat aludt, másfél óra körül. Ébredés után nézte, ahogy a bobok csúsznak, majd átcipeltem a bejáratnál lévő fahídon, hogy játsszon a fajátszótéren. A csábításnak nem is bírt ellenállni. Csúszdázott, hintázott, mászokázott… Közben beszélt, be nem állt a szája. A ba-ba megy, ha ott vagyunk, akkor nem mondja ki, csak ránk mutat, de megy a ma-ma és a pa-pa is. Nagyon okos, értelmes srác, tényleg büszke vagyok rá. Mutatja, ahogy a csiga meg, szereti a katicabogarat, és két kezével mutatja, ahogy elrepül… No, és persze tud még sok mindent… Négy óra tájban kapott szendvicset, és ettől új erőre kapott.

Öt óra tájban elindultunk vissza Szentendrére. Miután kiraktunk keresztanyut vacsorázni kellett volna, de a maci nem nagyon akart. Ő mondjuk egész úton enne kekszet, meg kakaós teasüteményt. Ha engednénk… Miután nem nagyon vacsizott felmentünk Teletabbit nézni. Kilenc tájban el is szenderedett…

Sajnos, éjszaka elég rosszul aludt. Gyakran felsírt, de amikor kérdeztük, akkor nem mondta, hogy fáj valamilye…

Péntek reggel végre normálisan evett Zsombus. Egy szelet kenyeret, felvágottat, paprikát és sajtot kapott. Miután megint nem volt strandidő így Kismaros felé vettük az útirányt, hogy kisvonatozzon kicsit. A váci rév-nél elég sokat kellett várni, ezért aztán Zsombus dobált egy kicsit. Majd felszállva a kompra ott is bőszen gyűjtögetett kavicsokat. Természetesen ezúttal sem akart kiszállni, amikor átértünk… Kismarosra sajnos, rossz ütemben érkeztünk. Egy órát várni kellett a vonatra, mert az csak 11:50-kor ment. Így aztán anyáék felfedezve egy játszóteret ott töltötték az időt. Apa pedig ment szendvicset venni, hogy ebédre egyen Zsombus, illetve megváltotta a menetjegyet. No, meg egy kicsit ő is gyönyörködött a fiába, ahogy az játszik.

Odafelé felállt Maci az ülésre, neki támaszkodott apának, apa pedig átölelte és úgy nézett kifelé. Anya pedig tömte a Macit a szendviccsel, Most is minden érdekelte: patak, út, házak, bokrok, fák, és amikor meglátott egy szélforgót nagyot sikított örömébe. Királyréten míg indult vissza a vonat kicsit játszott anyával a játszótéren. Visszafelé már láthatólag álmos volt. Félúton el is szenderült. Kismaroson óvatosan átraktuk az autóba és elmentünk kocsikázni. Kismaros-Szob-Párkány-Esztergom-Szentendre volt az útvonal… Három órát aludva Leányfalu környékén ébredt fel.

Ezután apa felvonult aludni. Maci és anya lent játszott a többi gyerekkel a játszósarokban. Sajnos, Réka szülei a vacsora miatt összepakolták a társasjátékukat, és elmentek enni, ami miatt Zsombus úgy bedühödött, hogy egy húszperces hisztit csapott. Volt sírás, dobálta magát, fetrengett az ebédlőben … Nagy nehezen evett egy kis levest, a tésztát meg sem kóstolta. A sütiből evett keveset… Így aztán a mesenézés alatt anya tejcsit adott neki, amit nagy örömmel kortyolt be.

2009. július 8., szerda

Szentendre 1. rész

Vasárnap este és hétfőn délelőtt még búcsúzóul kijátszotta magát Zsombus az uncsitesókkal. Majd anyunál ebédeltünk, és útra keltünk egy hétre Szentendrére. Azért indultunk ebéd után, mert olyankor Zsombi úgy is alszik, így gyakorlatilag nem fárasztjuk az utazással fölöslegesen. Szépen be is jött, amit elterveztünk. Ahogy elindultunk rögtön el is aludt, és csak Pest előtt ébredt fel. Ezen a héten kb. 10 percre Szentendre központjától, a 11-es úton, a Danubius szállodában nyaralunk.

Miután lepakoltunk, elindultunk Szentendre felé. Útba akartunk ejteni a Dunapartot, de azzal nem számoltunk, hogy pár napja ott még állt a víz. Így csúszkálva, beleragadva a sárba találtuk meg a Szentendre I. hajóállomást, ami láthatólag üzemen kívül van. Ezután elvergődtünk egy sétányhoz, amelyen pár kidőlt fát kikerülve, és egy roggyant hídon átmászva jutottunk a Yacht klubbig. Maci becsületére legyen mondva nem sokat dünnyögött. Pláne amikor a kiöntött részen látott vadkacsákat! Na, az nagyon tetszett neki. Az meg különösen, amikor az első büfében vettünk anyának jégkrémet, meg felszereltük magunkat üdítővel. Természetesen a jégkrémet rögtön el is tulajdonította… Visszaérve megvacsiztunk, majd azon gondolkoztunk, hogy újra neki vágunk Szentendre megismerésének, de esni kezdett, így lemondtunk erről a tervünkről. Elgurultunk Leányfaluba, megnéztük kívülről a szép kis strandot, és hazajöttünk. Előbb apa lezuhanyozta Maciját, majd bekente a kistestét a mosakodási krémmel. Aztán újabb zuhi… Ez annyira tetszett neki, hogy nem is akart kijönni a zuhanyzóból…

Kedden reggel az ördög bújt a Maciba. Alig tudtuk a reggelinél fegyelmezni. Hogy egy kicsit lekössük a Skanzen felé vettük az irányt. A Skanzen rögtön felkeltette az érdeklődősét. A kisvonatra várni kellett vagy félórát, így gyalog indultunk neki. Szerencsére találtunk egy fajátszóteret, és így csúszdával meg minden féle játékokkal hamar elrepült az idő. A kisvonat végállomásán leszállva gyalog indultunk vissza a bejárat felé. Természetesen azért megnéztünk a tájegységünk házait. Ezek Zsombusnak is tetszettek. Majd a szélmalom felé vettük az irányt. A szélmalmot Maci már a vonatból is kiszúrta. Tisztára olyan volt, mint a Thomas a gőzmozdony elején… Útközben igyekeztük rávenni, hogy azt a pár száz métert legyen szíves gyalog megtenni, de nem mindig sikerült. Érdekes, hogy a malom közelről nem tetszett már neki annyira, körbe sétálta, de nem időzött ott sokat. Ezután a ,,Jászárokszállási étterembe” mentünk ebédelni. Zsombi evett apa füstölt bableveséből, majd anya kajájából is. Addig pedig, amíg apa és anya befejezték az ebédet, ő rohangált. Hihetetlen, hogy sohasem fárad el! Ebéd után még evett anya csokis Magnumjából, majd a szálláshely felé vettük az irányt. Végülis 2 órát aludt a Maci.

Ébredés után az udvaron játszottak anyával egy kicsit, majd még a szobában is vacsoráig. Vacsora után bementünk játszóteret keresni Szentendére, de nem nagyon találtunk. Amit a Duna-korzó elején találtunk, az meglehetősen szegényes volt. Bementünk a belvárosba. Találtunk egy klassz kis fagyizót, ahol szinte minden fagyit a tejérzékenyek is megehettek. Ezt követően kiültünk a Duna-partra, elnyaltuk a fagyinkat. Zsombus aztán még köveket, kavicsokat dobált a Dunába, majd hazajöttünk…

Szerdára lehűlt a levegő. Zsombus reggel nyolcig aludt, majd tojást reggelizett. (Délután elkeseredve pillantottunk meg pár piros kiütést a lábán. Ennyit a tojásról…) A délelőttöt a szentendrei Közlekedési Múzeumban töltöttük. A két óra alatt, ami járműre lehetett minden buszra, villamosra, HÉV-re és vonatra felmászott Zsombus. Ugrált a régi csuklósbusz hátuljában, csengetett a villamos csengőjével, sétált a sínek között, és egy kiszuperált mozdony kallantyúját meghúzogatta. Nagyon jól érezte magát. Ebédelni bementünk a belvárosba. És bár jól evett a Maci, de alig várta, hogy vége legyen, mert az étterem annak az utcának a sarkán volt, ahol előző este fagyiztunk. És hát Ő nem felejt. Nagyon boldog volt, amikor elkezdte nyalogatni az áfonyás fagyiját. Sajnos, az öröm nem tartott sokáig, mert mi hiába ültünk le egy közeli téren elnyalni a fagyit, de ő akkor is ficánkolt. Aminek az lett a vége, hogy elesett és mehettünk vissza újabb adag fagyit venni.

Délután több, mint három órát aludt Zsombi. A vacsi után elugrottunk Dobogókőre, ahol gyönyörködtünk a tájban. Zsombi persze ezúttal is köveket dobált. Nő, meg persze a nagyobbacska köveken próbált volna mászkálni. Visszaérve még játszottunk kicsit, majd fél tíz tájban álommanó a hatalmába kerítette.