2009. augusztus 25., kedd

Uncsitesók és a Magas-Tátra

Lassan véget ér a nyár. Zsombusnak az elmúlt két hete igencsak fergetegesre sikerült. Az elmúlt héten az uncsitesókkal töltötte a napokat. Játszottak a nagymaminál mindenféle jót. Ott volt Ildi is, és az ő vezetésével festettek, sétáltak, és persze fagyiztak. Aztán tornapályán voltak, illetve egy teljes délelőtt a vadasparkban. Maci remekül érezte magát.

Sajnos, azonban péntek estére hőemelkedése lett, majd szombaton felszökött a láza. Alig aludt valamit, többször is felriadt. A doktor néni kedves volt, megvizsgálta, de a torka nem volt begyulladva. A kúp és a Nurofen levitte a lázát, de a hőemelkedés maradt. Hétfőn este elvittük a körzeti doktor nénihez, aki viszont egyből mondta, hogy be van gyulladva a torka. Kapott antibiotikumot és nap múlva, már látszott rajta, hogy rendben lesz minden.

Így aztán csütörtökön reggel neki vágtunk a Magas-Tátrának. Az ebéd ezúttal is Jósvafőn volt. Érdekes, hogy amikor megálltunk és kiszálltunk a parkolóban a kocsiból Zsombusnak mintha eszébe jutott volna, tavasszal már jártunk erre és van ott lent jobbra egy tó és közben játszótér… A lényeg, hogy kézen fogta anyucit és már húzta is lefelé… Ezúttal is láttunk halacskát, pillangókat és faleveleket úsztattunk a patakokban. A játszótér ezúttal nem érdekelte.

Ebéd után Aggtelek magasságában el is aludt. Mi pedig szépen haladtunk Rozsnyó, Poprád, Tátraszéplak… És még mindig nem ébredt fel. Így aztán elmentünk a Stara Lesna-ra vezető letérő mellett, ahol a szállásunk volt, tovább Tátralomnic, Szepesbéla irányába. Éppen arról beszélgetünk Ildivel, hogy itt jó lenne megállni tankolni, de ha megállunk, akkor meg Zsombus felébred. És ekkor Maci felébredt! Frissen, mosolyogva… Ezután elfoglaltuk a szállást, megvacsoráztunk majd irány a Csorba-tó. A Csorba-tóhoz nem nagyon volt kedve sétálni. A nagyemelkedőt, illetve végig az utat anyuci nyakába töltötte. A tónál aztán elkezdett köveket dobálni. Ez már tetszett neki. Alig bírtuk haladásra noszogatni.

Pénteken átmentünk Zakopánéba. Zsombusnak nagyon tetszett a rengeteg ember az úton, a piaci forgatag. Ezúttal sem volt nagy kedve sétálni… Az anyukája ölében tette meg a városnézés egyrészét. Illetve amikor voltak gömbtetejű kis oszlopok az útmentén, akkor leszállt, és sétált, miközben simogatta őket. A Gubalovkára felfelé menet most is tetszett neki a sínbusz (azt hiszem ez a neve…). Nagy szemekkel nézett kifelé a tágas ablakokon. Miután kiszálltunk egy fagylaltárusba bukkantunk. Természetesen addig nyűglődött, amíg nem vettünk neki. Aztán nézelődtünk, sétálgattunk az árusok között. Érdekes volt, hogy rengeteg játék, miegymás volt kipakolva, de Zsombus nem bökött rá semmire. Nézelődött, de semmi nem hozta ,,lázba.” Miután mi elhatároztuk, hogy a korábbi évekből megmaradt 150 zlotyinkat ráköltjük, megvesszük neki, ami tetszik így vizslaszemmel néztük mi érdekli… Útközben találkoztunk egy jegesmedve és egy nyuszi jelmezes emberrel, akiktől Zsombi úgy megijedt, hogy eltakarta a szemét és görcsösen anyukájába kapaszkodott. Amikor túljutottunk rajta lovakat nézegetett. Illetve, ami nagyon bejött neki az az ugrálódob, de hát ő ahhoz még kicsi… Vettünk neki télire egy jó meleg sapkát, majd egy katicabogaras párnát. Visszafelé jövet ebédre ettünk saslikot és hozzá krumplit. Nem sokat evett… Visszafelé a sínbuszhoz azért csak kinézett magának egy kis favonatot. Mi előbb egy Thomas-szerűt néztünk ki neki, de ő egy másikat választott magának.

A sínbuszon lefelé legelöl ült. Olyan volt, mintha ő vezetné a járatot. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi az utazást, végig mosolygott, és ragyogott a szeme. A főutcán megevett anyucival közösen egy nagy csokis fagyit. Majd sétálgattunk egy kicsit. De itt már nem vásároltunk igazán semmit. Találkoztunk viszont egy Micimackó jelmezes figurával. Akihez nem akaródzott neki odamenni hozzá. Amikor megkértem Micimackót, hogy integessen a fiamnak, csak akkor integetett ő is vissza. Ezt követően visszamentünk a kocsihoz, majd elindultunk vissza Szlovákiába. Még szinte ki sem értünk a városból, már el is aludt… Mi pedig elindultunk hazafelé. Útközben aztán találtunk egy klassz kis helyet, ahol volt folyó… Rengeteg kő… Így aztán megálltunk és vártunk, hogy felébredjünk a Macit. Miután Zsombus 2 órás alvás után felébredt evett és ivott kicsit majd egy órán át játszott a patak partján. Köveket dobált, játszadozott. A napsütésben igazán jól érezte magát.

Visszafelé megnéztük, mikor indul a vonat Tátralomnicról a Csorba-tóhoz. Itt hamar kiderült, hogy sietnünk kell vissza vacsorázni, mert indul a vonat… A lehetőségekhez mérten gyorsan megvacsoráztunk, és mert a vonatot lekéstük Tátralomnicnál, így Smokovecbe mentünk. Sietve megváltottam a jegyet és már szálltak is fel rá. Én azért nem utaztam velük, mert már sötétbe kellett volna visszajönnünk és akkor nem lett volna semmi értelme a vonatozásnak, hiszen a sötétben nem láttunk volna semmit a gyönyörű Tátrából. Ráadásul késve érkeztünk volna a szállásra is vissza.

Szombat reggel aggódva kémleltük az eget. Igen csak esőre állt. Végülis csak elindultunk Tátralomnicra lanovkázni. Az állomás közelében hagytuk az autót és felsétáltunk a lanovka indulási helyéhez. Útközben kaptunk egy jó kis esőt. Ami Zsombust nem rázta meg nagyon. Amíg csak csepergett addig útközben virágot is szedett. Amikor azonban nagy rákezdte csak beálltunk egy szálloda eresze alá. A zárt fülke tetszett Zsombinak, olyan volt, mintha megsem lepődött volna azon, hogy kabinnal megyünk fel a hegyre. Csak nézett ki és mosolygott. Meg integetett a lefelé jövő kabinoknak. Fent le sem szállt az anyukája öléből egész addig, amíg észre nem vette, hogy a meteorológiai állomásig sín vezet, ami között deszka van. Nos, ezen a deszkán kezdett el csúszkálni. Előbb felment és aztán vissza. Ezt követően körbe sétáltuk a Kőpataki tavat. Érdekes volt, hogy a jobboldali részen, ahol nagy kövek voltak ott anyukájával kézen fogva sétált. Amikor pedig a simább részen haladtunk, akkor felkéredzkedett anya ölébe. A Lomnici csúcsra nem mentünk fel. Egyrészt, mert a csúcs felhőben volt, másrészt még Zsombus kicsi ahhoz… Miután befejeztük a sétálgatást megkajáztunk. Zsombi evett a levesből, a krumpliból és a husiból is. Majd lelanovkáztunk. A Maci szeme ezúttal is ragyogott… Felállt az ülésen és úgy nézett ki… Visszamentünk a szállásunk, hogy Maci megkezdje a jól megérdemelt délutáni alvását. Sajnos, este már nem tudtunk kimozdulni, mert zuhogott az eső. Így ,,maratoni” Thomas a gőzmozdony mesenézésével töltöttük az időt.

Vasárnap zuhogó esőre, és 12 fokra ébredtünk… Megreggeliztünk és összepakoltunk, elindultunk haza. Túl nagy választásunk nem volt… Próbáltunk volna megállni a Szepes váránál, de az eső miatt nem tehettük. Jobb híján így az alagútba mentünk előbb Eperjes felé, majd miután kiderült, hogy Zsombusnak ez nagyon tetszik, ezért megfordultam és újra átmentünk rajta, majd vissza… Az 5 kilométeres alagút nagyon tetszett Zsombinak. Szívesen ment volna még egy kört. Az idő azonban múlt, és lassan ebédelnie kellett. Jobbhíján Pálházán kajáztunk, majd, ahogy beszálltunk a kocsiba el is aludt… Addig kocsikoztunk amíg már itthon fel nem ébredt…

Nincsenek megjegyzések: