2013. május 2., csütörtök

Irány a Marcipán bolt, Tettye és a Zoo

Pécs, 2012-08-08

Szerda reggel Zsombus egyből jelezte, hogy nem felejtette, hol hagytuk abba tegnap. Azaz neki továbbra is hiányzik a marcipán és mennyünk vissza a boltba. Mert most biztos nyitva van…

És valóban nyitva volt. Sikerült is jól bevásárolnunk; vettünk marcipán golyót, katicabogarat, tekercset és kaktuszt. A bolttól előbb a McDonalds melletti szökőkúthoz mentünk, ahol játszott kicsit, onnan pedig átsétáltunk a színházig, ahol anyával fogócskáztak, majd megnéztük a malomkereket.

Követve a GPS utasításait, elindultunk a Tettyére. A szép nagy parkban, a romoknál nézelődtünk kicsit. Majd Zsombi felfedezte a gesztenyefákat. És majdnem sikerült leesnie egy lesüllyesztett járdára. Apára a frász rájött, de éppen sikerült megállnia Zsombusnak csúszás közben. Mindenesetre a park és játszótér gyönyörű volt. A játék után bementünk a mésztufa barlangba. Macinak be nem állt a szája. Nagyon sokat kérdezett, beszélt az idegenvezető hölggyel.

A barlangtól visszamásztunk az étteremig, ahol a húsilevest majdnem mindet megette, a pennetésztából már keveset evett. Amibe nyilván az is közrejátszott, hogy az étteremnek volt egy kis játszótere, ahol új barátokra tett szert. Amíg ő játszott anya megette a leves maradékot, apa pedig a tésztát tüntette el.

Délutánra a Vadaspark maradt. A Vidámpark bezárt, a kisvasúthoz pedig nem volt kedve. A vadasparkban legjobban az állatsimogató tetszett neki. Anyával vettek kaját kis kecskéknek, és többi gyerekkel együtt vidáman etették az állatokat.

Nincsenek megjegyzések: