2013. május 2., csütörtök

Barlang, nyuszi és kalandpark


Pécs, 2012-08-10

Péntek reggel is korán kelt a Maci, már fél hétkor kukorékolt. Nyolcig rajzolt, majd megreggeliztünk, és elindultunk Abaligetre.

Abaligeten megnéztük a cseppkő-barlangot. A 9 órakor induló túrán csak Maci, anya és apa vett részt. Az idegenvezető hölgytől rengeteget kérdezett Zsombus, és persze beszélgetett vele. Nagyon örült, hogy a barlangban voltak denevérek. Kicsit megijedt, amikor először repültek felé, de aztán már nem nyugtalankodott. A barlangot mindig is szerette, a cseppkövek, a hatalmas sziklák, a búvópatakok és azok csörgedezése mind érdekes a számára. No, meg persze a zseblámpa fénye… A barlang után nézelődtünk kicsit a tópartján. Érdekes, hogy a Denevér múzeum nem érdekelte, nem akart bemenni.

A barlang után visszamentünk Orfűre, a Kemencés udvarra. Nem is gondoltuk volna, hogy itt milyen jól érzi majd magát. Játszott a lengő tekével, gólyalábon próbált járni, és fára mászott. Őt nem hozta lázba a finom pogácsa, vagy a barackos batyu. Alig lehetett viszont elvontatni a nyuszitól, anya nem győzte szedni neki a sok füvet, hogy odaadja. Majd poni(?)lovat etetett többedmagával az udvaron szedett almával.

Már elmúlt dél, amikor elindultunk a Mecsextrémbe. A kalandparkban először a játszóházat fedezte fel. Alaposan. Majd az udvaron levő csúszdák, mászókák és ugrálók következtek. Járkált, futott egyik helyről a másikra. Sajnos, tekerős gokart nem volt az ő méretében… Aztán következett a mászófal. Nagyon ügyesen mászott, de igazából neki a biztosító kötélen levő csüngés jött be a legjobban. A fal felénél mindig ,,feladta”, viszont csüngött egy jót, és a lejövetel, a faltól való elrugaszkodás is tetszett neki. A mászófal után a bob következett. Itt három kört mentek anyával. Valószínűleg azért csak annyit, mert észrevette, hogy van kötélpálya is. Irány tehát a kötélpálya. Mondanom se kell, hogy nagyon ügyesen, rutinosan rakta a karabinereket. És persze a gyerek pályán kétszer is végig ment. A kötélpálya után sem fáradt el… Visszamentünk hát vele a játszóházba… Majd vissza a szálláshelyre.

Kicsit evett, rajzolgatott, majd apa ágyában, ahogy nézte a tévét, rajtaütésszerűen elaludt.

Nincsenek megjegyzések: