5 év boldogság Zsombussal

Nyíregyháza, 2012-11-15

5 éve költözött be hozzánk Zsombor, vele lett teljes a családunk. Ilyenkor illene valami szépet, magasztost írni, amit meg is próbálok, de igazán nekem csak az jut az eszembe; Zsombor = boldogság. És, hogy bízni kell benne, mert ő tudja mi a jó neki, és bízni kell benne, mert mindennek eljön az ideje. És ő azt pontosan tudja, hogy mikor…

Nem is tudom, hol kezdjem. Ott, amikor a nevelőszülőknél megfogta a kezem, vagy amikor a véglegesítés előtt a gyámhivatalosok előtt abszolút éreztette, hogy neki itt van a családunkban a helye? Vagy amikor először cseréltem kakis pelenkát? Vagy amikor félre nyelt alma evés közben és fejjel lefelé lógva ,,kiráztam” belőle az almát? Vagy a délutáni alvások apa pocakján? Mind megannyi szép emlék… Olyat, amilyet soha nem felejtek el. Olyan, amellyel gazdagabb lettem.

Nem tudom miért, de én valahogy úgy képzeltem, ha ennyi idős lesz, akkor majd azt csinálja. Éppen ezért igyekeztem tájékozódni a szakirodalomból. Aztán egyszer csak már nem aludt napközben kétszer. Aztán már csak egyszer aludt, ebéd után. És most ott tartunk, hogy nem is akar aludni, ebéd után sem. Pedig hányszor mentünk el délután, kora este kocsikázni, hogy az autó összerázza, és elaludjon. Vagy elmentünk Debrecenből Kisvárdára, mert elaludt a Maci útközben és nem akartuk, hogy felébredjen. Azt akartuk, hogy aludja ki magát.

Apropó kirándulások… Az első perctől sokat jártunk vele kirándulni. Nagyon sokszor cseréltünk pelust a sátoraljaújhelyi TESCO-ban, és időnként a Miskolci TESCO-ban is. No, meg persze a kocsiban… Természetesen ezek télen voltak, amikor hideg volt az idő… Zsombi nagyon szeret kirándulni. Kedvencei a Bowlingos szálloda (Erzsébet Parkhotel, Parádfürdő), Zalakaros, Bogács, Salgótarján, Miskolc-Tapolca, Pécs, Tisza, és persze minden olyan hely, ahova megyünk. Legyen az barlang, kisvonat, Balaton, kalandpark, strand, folyó… Induláskor mindig megkérdezi: - Apa, most valami titokhelyre megyünk? A szálláshelyeken egy idő után tudomásul kellett vennem, hogy már nem félünk el egymás mellett az ágyon. És persze apa volt az, aki kiszorult…

A bölcsődébe nagyon szépen beilleszkedett. Szerették a társai, és jó kapcsolatba került a gondozó nőkkel is. Velük a mai napig tartja, tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére az óvodába több társával együtt ment. Így oda is könnyen ment a beilleszkedés. Az óvónők is megkedvelték. Apa és anya mindig büszke volt arra, hogy a verseket, mondókákat mindig az elsők között tanulta meg. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor volt olyan nem is egyszer, hogy nem a legjobb érzésekkel jöttünk el délután az oviból, mert panasz volt a Macira. Soha semmit nem tudott lassan csinálni, vagy valami butaságot csinált. Például nem hagyta a társait figyelni, vagy aludni mindig szövegelt. És persze volt olyan is, amire nem gondoltam volna, hogy megtörténik: mint például, amikor megijedt a bohóctól, vagy amikor végig sírta a fogadóórát az ovi ajtajában, mert anyával akart lenni. De akármi is történt, ő ebből mindig tanult. És tényleg igyekezett odafigyelni, hogy azokat a dolgokat – nem nevezném hibáknak – ne kövesse el újra.

Öt év boldogság… Bízunk abban, hogy még sokszor 5 évet töltünk így el!