Ezúttal sem indultunk korán, hogy Macika a kocsiban tegye meg a délelőtti alvását. Indulás után megkapta a tápját, és még Rakamazra sem értünk már szunyókált is. Bő egy órát aludt, a Lillafüredi kisvasút állomásán ébredt fel, Diósgyőrben. Megnéztük a menetrendet és irány a már megszokott vendénglőnk, mert ebédidő volt. Húslevest (bőségesen), majd pedig sült virslit evett krumplival, vegyeszöldséggel. Nagyon élvezte, hogy végre nem kell kabátba és sapkába lennie. No, meg az elsúhanó motorok, autók is lekötötték a figyelmét.
Ebéd után felmentünk a Majális parkba. Előbb pelenkacsere, majd pedig séta következett. Vittünk ugya
n a gyerekkocsit, de Zsombin annyira látszott, hogy sétálni akar (egyre inkább az a rögeszméje, hogy ő már tud járni), ezért aztán elő sem vettük. Felváltva fogtuk a kiskezét és mentünk felfelé a rövid emelkedőn. Aztán a vadáspark előtt megugatott két kiskutyát, a jelen lévő fiatal orosz csoport nagy örömére. Majd megtekintette a ringispilt, amibe hiába vágyakozott, egyelőre nem engedtük fel. Kárpótlásképpen diós kürtöskalácsot kapot, amit aztán szépen meg is evett. Természetesen nem egy egészet, hanem kisdarabokat. Visszafelé kicsit dünyögött, ezért felvettem, de a maradék kürtöskalács felvidította.Lillafüreden a felső parkolóban álltunk meg, ami egész jó választásnak bizonyult. A patak mellett a jobbszélen mentünk le, ami az elején sáros volt, de szerencsére pár méter után már nem kellett félnünk, hogy elcsúszom Macival a nyakamba. Ahogy Zsombi megérezte, hogy szilárd a talaj le is kéredkezett a nyakamból. És megint sétált. Két gyerek az útra összehordott egy nagy csomó falevelet és abban fetrengtek, és ez mint kiderült Zsombinak is elnyerte a tetszését. Mindenáron le akart ülni. Amit aztán hagytunk egy kis ideig, de aztán folytattuk utunkat a kisvonat állomásához.
Szerencsénkr
e nemsokára jött is egy vonat Garadnáról. Miután láttuk, hogy nem ijedt meg tőle, hanem tetszett neki, így amíg várakozott arra a pár percre mi is felmásztunk rá. Miután Zsombi itt sem jelezte semmi aggályát a vonatozás ellen, ezért elhatároztuk, hogy az ellen vonattal felmegyünk a Garadnára. Tündérmackó úgy bámult kifelé a vonatból, mintha mindig azzal utazott volna. Meg sem rezzent, amikor a vonattal bementünk a lillafüredi alagútba. Egyáltalán nem ijedt meg a sötéttől. Amikor kijöttünk az alagútból nézett lefelé a tóra, megsem rezzent... Nemsokára aztán Álom Manó hatalmába kerítette, így átaludta az Őskohót, a Garadnai fordulót, és a visszautat teljes egészében... Sőt, még azt is, ahogy Lillafüreden leszálltunk a vonatról. Egészen a parkoló előtti lépcsőkig aludt. Így aztán természetesen le is mászott, és mint a lépcsők nagybarátja - anyai segédlettel - meg is mászta azokat.Hazafelé még megálltunk a miskolci TESCO-nál, ahol rendbe raktuk. Majd irány haza. Macika egy darabig hallgatta a direkt neki rendszeresített Halász Judit kazettát, majd Tokaj tájékán dünnyögni kezdett. Amit igyekeztünk sajtos stanglival kezelni. Félig-meddig sikerült is. Hat óra után, már sötétben, egy nagyon fáradt Macikával értünk haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése