Szombaton Macika rosszul ébredt. Bár, erre egy ideig semmi jel nem mutatott. Aztán reggelizés közben elkezdett visítozni. Tisztára olyan volt, mintha a hangját próbálgatta volna. De annyiban mégis más, hogy nem mosolygott, kacagott közben... És ez így ment egész nap. Csak visítozás helyett sírdogált, nyűgösködött. Nagyon megijedtünk, hogy beteg lesz... Reménykedtünk abban, hogy nem lesz influenzás. Lefekvés előtt - biztos, ami biztos - alapon kapott szírupot.
Mára aztán helyére kerültek a dolgok. Elmúlt a rosszkedve. Délelőtt a másik szobában játszott a feleségemmel, aztán egyszer csak látom, hogy kotor hozzám át... Befészkelte magát az ölembe, én pedig elindítottam neki Halász Judit valamelyik lemezét. Talán még az első dal sem ért végére már elaludt. Nagyon meglepődtem, mert általában ez fordítva szokott lenni. Sokszor este együtt nézzük a Szezám utcát nálam, a számítógép előtt, aztán jelzi, hogy szeretne a helyére menni aludni. Mindegy... Az a lényeg, hogy másfél órát szundízott. Ebéd után körbe sétáltuk a Sóstói tavat. Pontosabban egy ideig ölbe vittem, aztán Ildi fogta a kezét és úgy mentek. Maci nagyon boldog volt. Minden lépésnél kuncogott. Egyre bátrabban lépked. Már nem esik el pár lépés után. Egész klassz a mozgáskordinációja. A tó északi részén megint vittem, majd a nyugati részen megint sétált. Természetesen ezúttal sem bírt a sétányon maradni, vonza a fa, a fű... No, meg a kutyák, madarak. Minden a kettőt rendszeresen megbámulja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése