Bogácsi nyárbúcsúztató

Bogács, 2010. augusztus 19-21.

Pénteken korán kelt Zsombus, hiszen tudta: irány Bogács, három nap fürcsi.

A strandon ezúttal nem nagyon jött velünk, hanem a gyermek medencébe lubickolt. Délben jól evett, majd miután látta, hogy az uncsitesók már nem mozdulnak a fagyira, jégkrémre, így az ő figyelme is újdonságok irányába fordult. A gólyos, meg a poharas nagyon bejött neki.

Szombaton szintén egész nap lubickoltunk. Este meg akartuk nézni a tűzijátékot, de annyian voltak, hogy inkább visszasétáltunk a panzióba. Maci ,,természetesen” anyával és Bencével cipeltette magát. A tűzijátékkal kapcsolatos durranás még élénken éltek benne. Így a tűzijátékot durranás nélkül szerette volna élvezni, ezért lefeküdtünk. Zsombus már amúgy is fáradt volt. Bár, még lefekvés előtt apát kiakarta zavarni az ágyból… Végül csak kiegyezett apucival… Igaz, ahhoz az kellett, hogy apa felhívja a figyelmét, hogyha a kisfia kitiltja őt az ágyból, akkor a továbbiakban nem lesz kirándulás. Ezen aztán hatott, és nyugodtan aludtunk mindannyian.

Vasárnap még füricskéltünk egy jót. Majd nem teljesen hazafelé vettük az irányt, hanem Miskolc és Auchan felé. Igaz, az Auchanban gyorsan végeztünk, a szökőkút sem ment, így átmentünk a Decathlonba. Sajnos, minden kisbicikli foglalt volt, így Zsombosunk nem igazán találta magát. Rollerezni nem volt kedve. Aztán mire haza indultunk lett mégiscsak bicaj, és persze megint nyűglődés lett belőle…

Első nap az oviban

Nyíregyháza, 2010.09.01.

Eljött, hát a nagy nap, amit Maci már régen várt, és milliószor elmondott: én oviba megyek, én óvódás vagyok! Persze, tegnap még elköszöntünk a bölcsikétől. Mindenki nagyon aranyos volt.

Aztán ma reggel már hatkor felkelt Zsombus. Anya előre látóan szabadságot vett ki, ha a kicsi fia nem akarna ott maradni… Amikor beértünk az ovi, már két korábbi bölcsis társa Áron és Levente éppen öltözött. Mintha csak megbeszéltük volna, hogy egyszerre megyünk. Áron és Levente láttán Maci nagyon megörült. De az ovis nénik is nagyon kedvesek voltak. Leadtuk a párnát, plédet, tornazsákot…

Miután anya átöltöztette ő már be is futott és leült az asztalhoz rajzolni. Apa és anya pedig elhelyezte a sárgarépás fogmosópohárba a fogkeféjét és a fogkrémét, illetve a falra felakasztottuk a törölközőjét. Elköszönni már nem tudtunk tőle, mert bezárták a Micimackó csoport ajtaját, ő pedig nem hiányolt bennünket. Így aztán hazasomfordáltunk…

Délután fél négyre mentünk vissza. Zsombus önfeledten játszott a többiekkel. Körben ültek és úgy játszottak valamit. Amikor szóltunk neki, akkor persze már rohant hozzánk. Az ovónénik elmondták, hogy nem volt gond vele. Apát megnyugtatták, hogy nem volt hiszti sem, és szépen evett és aludt. Még fésűt kell vinni… Tekintettel az esős időre Anya csizmát és az orkánnadrágját adta rá. Így aztán míg hazaértünk vidáman belélépett minden pocsolyába.

Lovaglás a Diósgyőri várban

Miskolc, 2010.08.14.

Szombat reggel úgy döntöttünk, hogy az időjárásra való tekintettel, ha már nem mehetünk fürödni, akkor kirándulunk Miskolcra.

Nagyjából akkora értünk oda, amikor elkezdődtek a Diósgyőri várjátékok. Nagy volt a forgatag, mindenféle mutatványosok, de valahogy ezek Macit nem kötötték le. Elment anyával sétálni a várba. Még a toronyba is felsétált, majd lent sétáltunk a várfalak árnyékában.

Miután Zsombus továbbra sem mutatott érdeklődést a vitézek bemutatója iránt, ezért lementünk a várárokba, ahol többek között gyerekek pónikon lovagolhattak. Először azt hittük Macinak nem tetszik majd. Mert csak nézte, de aztán legnagyobb meglepetésünkre mégiscsak felült rá. Persze nem csak a lónak kellett köröznie, hanem anyucinak is mellette. Aztán annyira belejött, hogy egy nagyobb pónira ült. És anya ment mellette…  És mivel volt még egy paci, így azt is kipróbálta a Maci. Igaz, ez utóbbi esetben már anyának nem is kellett mellette sétálnia.

A várban megebédeltünk majd felmentünk a Bükk-be, egészen Bánkútra. Abban bízva, hogy közben elalszik Maci. Bánkútra érve úgy nézett ki, hogy elaludt. Kerestem egy csendes helyet, majd leállítottam a kocsit. Ahogy leállt a kocsi Zsombus megszólalt: - Aludtam! Így aztán lementünk Garadnára, és próbáltunk újra neki futni az alvásnak. Miután egy órától három óráig szenvedtünk, úgy döntöttünk, hogy akkor hagyjuk a délutáni alvást mára. Majd alszik, amikor akar.

Ezután kisvonatoztunk egy jót. Nagyon sok gyerek volt, és Maci a két alagútban velük sikoltozott. Amíg a Papírgyárnál vártuk, hogy visszainduljon a vonat, sétáltunk egyet. Zsombi nagykedvvel szedte a lábait, igyekezett mindig talpfára lépni. Visszafelé bár lényegesen kevesebben ültünk a vonaton, de Zsombit ez nem zavarta. Ő ugyanolyan erővel sikítozott az alagútban, mint odafele.

Hazafelé még beugrottunk az Auchanban, és a Dechatlonba. Különösen ez útóbbi volt Zsombinak ismét nagy élmény. Le se lehetett szállítani a bicikliről. Amikor ez végre sikerült, akkor indulás után nem sokkal már el is aludt. Egészen hazáig aludt. Amikor kivettük a kocsiból és ölbe be akartuk vinni, sajnos elkezdődött a tűzijáték. A petárdák durranásától mindannyian megijedtünk. Zsombus pedig sírva fakadt. Alig tudtuk megnyugtatni.