2010. május 5., szerda

Húsvét ötösben (Tisza-tó és Zemplén)

Szombaton reggel szép időre ébredtünk. Nem volt túl meleg, sütött a nap, tipikus kiránduló idő volt. Már előző este elhatároztuk, hogy ezúttal a Tisza-tó felé vesszük az irányt. Megreggeliztünk, felvettük nagymamát és nagyapát, és indultunk is.
Az úton Maci szokás szerint megéhezett, megszomjazott, nyűglődött egy kicsit, de nem volt gond vele. Tiszacsege mellett megnéztük a Vay kastélyt, és ott futkározhatott, hintázhatott egy jót. Aztán irány Tiszaörvényes.

Amikor megérkeztünk Zsombusnak nagyon tetszett a Tisza. Bár, ugye neki a víz mindig tetszik. Lezártuk a kocsit, nézegettük a táblákat, Ildi még pakolgatott, és Zsombus már alig várta, hogy induljunk. Aztán Maci megrántotta a nagyit, aminek az lett a vége, hogy mind a ketten elestek. Nem is tudom ki ijedt meg jobban. Mindenesetre gyorsan felsegítettem mind a kettőjüket. Szerencsére az ijedtségen és pár piros folton kívül nem lett nagyobb baj.

Ezután elsétáltunk a Szabicskikőtőbe. Kicsit szétnéztünk, majd befizettünk egy másfélórás motorcsónakos hajókázásra. Maci előbb nem akarta felvenni a mentőmellényt, de aztán csak ráhúztam. Nagyon óvatosan elindultunk. Kicsit sok volt a szél, de a látvány mindenért kárpótolt bennünket. Zsombi is érdeklődve figyelte a nádasokat, a benne megbúvó madarakat. Aztán már a tavon is a különböző madarakat. Mondjuk Zsombusnak akármilyen szép is volt a táj, de nagy strapa volt a tétlenség. Előbb csak morgolódott, hogy az egyik szigeten ki akar szállni, de amikor kicsit később bejelentette, hogy pisilni kell nem volt menekvés. Így aztán pár percre kiköttötünk, majd a szép tájon visszamentünk a kikötőbe.

Az ebéd nem nagyon csúszott a Macinak, az asztálnál ülés pedig végképp nem. Így azért nyomtunk bele némi kaját, de míg nagyapa fizetett mi elmentünk sétálni. A séta után még anyával lement egy stégre a Tiszához, és pár kavicsot dobott a folyóba.
Alig hagytuk Tiszafüredet, Zsombos már aludt is. Így aztán hagytuk hadd aludjon, és átgurultunk a Zsuzsi vasút végállomásához, Hármashegyaljára. A közel kétórás gurulás után pont ott ébredt fel, és ha már felébredt visszafelé anyukájával és nagymamival kisvonattal jött.

Másnap a Zemplénbe vettük az utunkat. Délelőtt a Hollóházi kristályüveg kiállítást néztük meg. Az igazság az, hogy ez Macit nem hozta lázba. Bár, egész jól eljátszott a tágas lépcsőn. Ebédelni szépen ebédelt, különösen a levest ette meg szép. Ebéd után aludt egy órát, majd jött a kihagyhatatlan Pálházi kisvonat…

2010. március 19., péntek

Kisnána – Mátrafüred – Kékestető – Szilvásvárad

A március 15-ei hosszú hétvégét Mátrafüred ,,főhadiszállással” töltöttük. Mindennél többet mond, hogy amikor hétfőn reggel pakoltunk össze Maci azt mondta: Na, vége…

Szombat reggel kilenc óra tájban indultunk. Maci szépen ébredt, reggelizett, a cucc össze volt pakolva, így nem kellett kapkodnunk. Odafele szépen haladtunk az autópályán, és mert nem akartunk túl korán az Anna-hotelbe érni, hiszen csak 14 órától foglalhattuk el a szobánkat, így megnéztük a kisnánai várat. Előbb úgy nézett ki, hogy Zsombust nem érdekli, de aztán csak kiszállt a kocsiból. Aztán csak sétáltunk egyet a várudvaron. A várgondnoknak nagyon szimpatikus volt Zsombus, így levitt bennünket a pincébe is. Aminek persze az lett a vége, hogy hiába mentünk le háromszor is, az is kevés volt. Maci sírt, toporzékolt egy kicsit, de aztán felmentünk az egyik toronyba és ez némileg elterelte a gondolatait. A sok lépcső, a magasság érdekelte. Még mielőtt eljöttünk sétáltunk egyet a hátsó várudvaron is, meg persze hallgattuk, ahogy Maci dünnyög, mert ő még visszament volna a pincébe…

Ezután bementünk Gyöngyösre ebédelni. A Kulacsban szűk volt a hely, és sokan voltak, de ez nem zavarta Macit. Igyekezet mozgásban maradni… No, meg persze énekelni, mostanság, napjában ezerszer is a Tavaszi szél vizet áraszt… a sláger. Nagy nehezen belediktáltuk a levest, meg másodiknak húsit. Aztán visszasétáltunk a kocsihoz és irány Mátrafüred. Az Anna-hotelben a szoba remek volt. Zsombus pótágyat kapott, és elég hamar el is aludt. Érdekes, hogy nem mászott ki belőle, nem úgy, mint itthon.

Kb. két és fél órát aludt és miután felébredt, lementünk megnézni a Wellnes részleget. Sajnos, a kismedencében langyos volt a víz, a nagyban meg hideg. Ez persze Zsombust nem zavarta. Ki-be, ki-be a két medence, illetve anya és apa között. Hihetetlen milyen jól bírja a kiskölyök a hidegvizet. Aztán félóra múlva visszavonult anyucival.

Este lementünk vacsorázni. A bőséges kaja (leves, második, édesség) senkinek nem hiányzott. Persze, ha már megrendeltük a félpanziót, akkor ettünk, de…

2. nap: Kékestető

Vasárnap reggel megreggeliztünk, és felmentünk a Kékestetőre. A Kékestetőn szépen gyűlt a tömeg, dacolva a hideggel, hóval, széllel… Zsombust az alsó parkolóban szépen felöltöztettük, és neki vágtunk. Maci mihelyst meglátta a sízőket mondanom se kell, hogy legszívesebben beállt volna közéjük. Aztán mint egy kiscsikó indult meg a torony felé. Apa ,,előre látóan” nem hozta a szánkót, mert az Interneten nem úgy nézett ki, hogy van hó… Pedig volt… A kilátó nem érdekelte Macit, viszont a mögötte lévő erdővágás igen, és kedvvel vágott neki a sétának. Elment egy darabig aztán vissza, aztán megint el… Elállt és felállt… A -2 fok és a csípős szél ellenére igencsak jól érezte magát. Aztán az ország legmagasabb kővén fotóztatta magát, de félszemmel a sífelvonót nézte, ahonnan alig lehetett elvonszolni. Miután anyának sikerült visszasétáltunk az autóhoz…

Kicsit kocsikáztunk a hegyen, hogy felmelegedjünk. Átmentünk Galyatetőre, de amikor befordultunk a központi rész felé és láttuk milyen havas az út inkább visszafordultunk. Mátrafüreden megebédeltünk, majd irány a ,,bazár”. Zsombus ezúttal egy puzzle-t választott magának. Nyilván ebben az is szerepet játszott, hogy az itthoni 20 darabos puzzle-kat már ,,álmában” is kirakja. Nagyon ügyes! (No meg, ahogy megtanítottuk neki szép, okos és bátor. Anya néha hozzá teszi, hogy szófogadó, és Maci is mondja, de sajnos ez utóbbi nem feltétlenül igaz…) A tóhoz nem volt érdemes lemenni, mert egyrészt be volt fagyva, másrészt sár volt és fújt a szél. Visszamentünk a szállóba és durmoltunk vagy 2 órát.

Ezután sétálni mentünk Mátrafüreden. A szép utakon, járdákon Maci nagykedvvel sétált. A ,,bazár sorra” érve Maci érdeklődésre még magasabbra hágott. Sem cica, sem más nem kellett neki, csak egy játék horgász szett (horgászbot + 4 ,,halacska”). Miután tovább sétáltunk Zsombus az egyik zenés szórakozó hely bejárata fölött észre vett egy villogó égősort, és mindenáron be akart menni. Nos, ezt mi nem engedtük, hiszen azért 3 évesen és 2,5 hónaposon azért mégse menjen kocsmába… Végül kijött az egyik felszolgáló srác és az állítgatta neki, hol gyorsabban villogjon, hol pedig lassabban… Miután elbúcsúztunk a ,,lámpától” sétáltunk kicsit a főutcán, majd bementünk a parkba, ahol fajátékok voltak. Itt csúszkált, mászott Zsombus, ahogy az olvadás és a hó engedte… Majd a fák között elindultunk visszafelé. Maci néha elesett a hóban, ilyenkor dünnyögött egy sort, de azért csak sikeresen visszaértünk a szállóba. Átöltöztünk aztán bőséges vacsora. Vacsora közben játék, és hangyakeresés! Aztán a szobában filmnézés (Gazonne, Barney, PB Maci), majd 9 óra tájban villanyoltás.

3. nap: Szilvásvárad

Hétfő reggel Zsombus nyolc óra tájban ébredt. Összeszedtük magunkat és lementünk reggelizni. Macink ezúttal is nyűglődött, nem nagyon bírja az egyhelyben ülést… Végülis sikerült 2 sült virslit benyomnia. Aztán fel a szobába. Amikor látta Zsombus, hogy pakolászunk megjegyezte: ,,- Na, vége…” Olyan aranyosan mondta, hogy azt hittük megzabáljuk…

Haza felé természetesen nem jöttünk egyből haza. A hegyeken át és Recsken keresztül indultunk neki az útnak. Egyrészt, mert nem siettünk, másrészt meg ki akartuk kerülni a Március 15-ei ünnepségeket. Sirok előtt sikerült eldönteni azt is, hogy nem a Siroki várba megyünk fel, hanem Szilvásváradra kisvonatozni.

A kisvonat 5 perccel ment el előttünk. Így sétáltunk egy kicsit, miközben Maci igyekezett minél több gallyat beledobálni a patakba, majd ebédeltünk. Zsombi olyan éhes volt, hogy egy adag húsi levest szinte egyedül nyomott be! Aztán irány a kisvonat. A jó melegben neki is vetkőzött, és az úton oda és vissza is vidáman nézegetett kifelé. A tavat ezúttal is nagy örömmel vette észre. A nagy réten nem szálltunk ki, mert még havas volt minden.

Szilvásvárad után nem aludt el rögtön Maci, csak akkor, amikor apa jól ráadta a fűtést, és a nagy meleg elnyomta. Az alvás Miskolcig tartott. Innen már hazáig nézelődött kifelé az ablakon…

Szép volt, jó volt, visszamennénk…!

2010. március 4., csütörtök

Itt a farsang, áll a bál! – Piros cica





A tavalyi farsangból okulva ezúttal sem vettünk, vagy csináltunk Macinak jelmezt. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy elég lesz a tavalyi egyszerű papír szemmaszk, de aztán anya azt találta ki, hogy a játékboltba kapható festékkel kifesti a Macit. Még hozzá cicának. (Mi másnak? :D)

Így aztán farsang előtti este apa keresett egy rajzot, ami alapján anya kifesthette Zsombust. Zsombust, aki nagyon örült az ötletnek. Elmondta ezerszer, hogy ,,piros cica”... Kapott egy kis fehér alapot, és arra ment a bajusz, miegymás. Mondanom se kell, hogy Maci lefekvésig vagy ezerszer megnézte magát. És nagyon-nagyon meg volt elégedve anyával.

Reggel aztán anya megigazított a ,,sminket” és irány a bölcsi. A bölcsibe vitt minden gyerek egy kis sütit, így aztán az ebéd nem csúszott, ellenben nagyon jól érezték magukat. Annyira, hogy még Zsombus is felvett egy király jelmezt, amibe szintén lefotózták…

Ezt követően napokig követelte, hogy fesse ki anya… Több-kevesebb sikerrel. Lassan sikerült vele megértetni, hogy elmúlt a farsang…

2010. február 17., szerda

Végre itt a hó!

Most már több, mint egy hete leesett a hó. Így aztán múlt szombaton el is mentünk egy kis Zempléni kirándulásra. Mondanom se kell a Macinak nem kellett kétszer mondani, hogy menjünk. Először Erdőbényén álltunk meg, a nagytisztáson szánkóztunk egy órát Zsombussal. Előbb körbe húztuk, majd engedtük pár métert, hogy csússzon magába is. Közben szállingózott a hó, nagyon klassz volt a hangulat.
Ezután átmentünk Pálházára megebédelni. Maci még mindig nem felejtette a játékgépet. Így amikor éppen nem evett ott kötött ki. Mindenesetre a húsi levesből és a másodikból is bepakolt. Ebéd után kimentünk Kőkapura. Ekkor már jócskán esett hó, de nagyon klassz volt a hangulat. Maci ezúttal nem akart szánkózni, inkább a lábán jött vagy úgy sem. Valószínűleg fáradt volt már. Így aztán beültünk a kocsiba és hazajöttünk. Az út nagyon havas volt, így aztán csak gurultunk, de Zsombus legalább jól aludt…
Vasárnap délelőtt jött a hír, hogy az uncsitesók már ott vannak nagyinál. Így aztán anya meg Zsombi neki vágott velük az erdei szánkózásnak. Zsombi nagyon élvezte. Lecsúszott Bencével nem is egyszer. A szánkózás után a leves még csak lecsúszott, de a másodikat már mesenézés közben kellett a Macinak beadagolni. Miután az uncsitesók még csak most köszöntötték fel szülinapjára, ezért most is volt torta. Egy halacska. Macinak inkább a torta tetszik, nem annyira eszi…
A hetünk szépen eltelt. Rohanással, bölcsivel, meg ahogy szokott. Az öröm, hogy Zsombus szépen fejlődik, egyre többet beszél. És már mond mondatokat… A múlt héten nem állt a gondolkodó sarokban. A bilibe kakitól még kicsit ódzkodik, de a pisike az megy rendületlenül…
Tegnap reggel elmentünk bevásárolni, majd egy órát húzogattam a macit az erdőben. Az út szépen le volt tolva, viszont egy 3-4 centis fagyott hó ott maradt. Zsombi sem nyűglődött, nagy érdeklődéssel nézelődött. A szombati leves ezúttal is jól csúszott, a második is… Délután ezúttal is három órát aludt a Maci.

PS: Sajnos, van úgy, hogy apa megírja az anyagot és csak két hét múlva veszi észre, hogy ezt meg nem rakta fel. :(

2010. január 19., kedd

Kisnadrág

Tegnap 2010. január hatodikán ismét egy kis csodát jegyezhetünk fel Macink életében, ekkor volt először kisnadrág rajta.

Amikor délután érte mentem a bölcsikébe, akkor mondta el a gondozó néni, hogy szerdán Zsombuson nem volt egész nap pelus. Miután reggel ,,leadtuk” lekerült róla a pelenka, és a gondozó nénik egy ottani kisnadrágot adták rá. Illetve próbáltak ráadni, mert először nem tetszett neki. Így a pelusra húzták rá. Majd amikor megbarátkozott a gondolattal, akkor levették a pelust, és ő nem ágált tovább a kisnadrág ellen. És érdekes, hogy nem pisilt be egész nap (ami persze csütörtökön megtörtént).

Így aztán este elmentünk venni kisnadrágot a TESCO-ba. Amikor hazavittük – addig Zsombust nem érdekelte – otthon kibontotta, és elkezdte pakolgatni, hogy melyik tetszik a színe neki és melyiknek nem…

3 éves a Maci!

Majd egy hete már (2010.01.12), hogy 3 éves a Maci, de mint egyik ünnep sem egy napig tart, így ez sem volt az!

Kedden nagymama, nagypapa, anya és apa köszöntötte fel a Macit. Anya és Apa Thomas-szos játékokkal lepte meg, de nagyapa és nagymama sem jót üres kézzel… No, meg 200 forintosokat is hoztak, hogy teljen Zsombus második perselye is. (Egy már tele van…)

Miután nagyapa 70 éves volt a napokban, ezért nem csak egy 3-as, hanem egy 70-es szám is virított a tortán. Zsombi ezúttal nem volt túl hisztis (állítólag kinővi), így érdeklődéssel és hozzá képest türelemmel próbált kicsomagolni minden újdonságot. Aztán, ha nem ment, akkor apa besegített. Majd anya rakta össze neki az épületeket, síneket.

Szombaton az Eperjes étteremben gyűltünk össze, hogy nagyapát és persze Zsombust felköszöntsük egy Némo torta erejéig. Az étterembe bele bújt Maciba az ördög. Alig evett, és állandóan futkározott. Vagy éppen hempergőzött. Anya és apa próbálta fegyelmezni, de nem nagyon sikerült. Zsombus nem hallgatott ránk. Azt tanácsolta az egyik rokon, hogy fogjuk keményebben, mert a fejünkre nő… Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás…

Este átjöttek anyuék. Ők is hoztak ajándékot. Mindig minden hozzánk érkező megállapítja, hogy milyen sok játéka van Zsombinak, csak azt felejtik hozzá tenni, hogy ennek jórészét ők vették.

2009. december 7., hétfő

Mikulás és köhögés

Az elmúlt héten Zsombus nem volt bölcsikében, mert hétfőn háromszor volt híg széklete és elvittük a doktor nénihez, aki kiírta péntekig. Így egész héten nagymaminál volt napközben. Illetve pénteken anyuci szabadságon volt.

Szombaton délutáni alvás után anyuék jöttek át. Természetesen keresztanyu és keresztapu nem jött üres kézzel. Sőt a bátyámék is beugrottak, hogy Zsombusnak hozzon egy sapkát. Maci végig nézte az ajándékokat. A mozdonynak és a hídnak nagyon örült, és megkóstolta a csokikat is. Ez a nap amúgy is jónapja volt Macinak, mert a persely szépen tellett 200 forintosokkal. (Ezt a fiatal úr még némileg kiegészítette Ibi Mama pénztárcájából fémpénzzel...)

Szombat éjjel Maci nagyon rosszul aludt, sokat köhögött. Reggel negyed hétkor ébresztőt rendeltem és irány az ügyelet. A legnagyobb meglepetésemre Maci úgy bújt ki az ágyból, mintha a legédesebb álmát aludta volna. Az ügyeleten is nevetett, futkározott, mint akinek semmi baja. Miután a doktor néni megvizsgálta, és nem volt piros a torka, elhatároztuk, hogy mégiscsak elmegyünk Miskolcra kisvonatozni. Kiváltottuk a gyógyszert, megreggeliztünk és irány Miskolc. Zsombus nagyon boldog volt, amikor meglátta hova mentünk. Amikor megjött a vonat és felszállt, ragyogott a kis arca. Az 50-55 perces út után nagyon vidáman és elégedetten szállt le. Rövid autózás után a szokott helyünkön megebédeltünk. Maci bepakolt húsi levesből, meg egy kis zöldköretből. Amikor anyuci tisztába rakta, akkor berakta a kúpot, hogy végre szakadjon fel a tárkán a slájm, és ne irritálja. Útközben az Auchan felé el is aludt. Anyu bement vásárolni, apa vigyázott rá. Sajnos, nem sokáig aludt, mert elkapta egy köhögési roham. A jó az volt a rosszban, hogy felszakadt a torkán a slájm, és egy része kijött. Amitől persze Zsombus megijedt, mert nem tudta mi az.

Este az uncsitesókhoz voltunk Mikulás napra hivatalosak. A sok vendég között nagyon jól érezte magát. Sokat pakolt, játszott, ugrándozott és lépcsőzött. Az egyik kapott mikulásnak leharapta a fejét, a Thomasos adventi naptárból igyekezett bepótolni, az elmúlt napokat. A nagy hancúrozás után elég jól aludt, nem köhögött sokat. Bár, anya hajnalban adott neki kúpot.

2009. november 17., kedd

Elveszett a Maci

Vasárnap ebéd után anyósomékkal elmentünk bevásárolni a TESCO-ba. Zsombi ezúttal is a bevásárló kocsiban foglalt helyet. Nem is volt vele különösebb gond. Megúsztuk az akciós osztályt, a csomagoló papíroknál kicsit elcsábult. Így vettünk egy tekercs kép papírt. Nem kért semmit se a pék részen, se a zöldség osztályon. (Amúgy se igazán jellemző rá, hogy nyüglődik valamiért, ezt vagy azt vegyük meg…) Megnéztük a halacskákat is. A nagy vizes tartály tele hallal mindig tetszik neki.

Már a vége fele jártunk, amikor apósommal elmentünk üdítőt venni. Sajnos, ekkor ki kellett venni Zsombust. Aki egy darabig ott állt mellettünk, majd amikor elkérte és megkapta a zöld fürdősót, akkor igen aktívvá vált. Elrohant és otthagyott bennünket. Mi a pakolás miatt elég nehezen reagáltuk ezt le. Csak már azt vettük észre, hogy eltűnt a Maci.

Ekkor ért oda Ildi meg nagymama. Úgy, hogy négyen négy irányba mentünk. Én a pénztárak felé, kérdeztem a biztonsági őrt, de nem látta. Aztán át a citromleves részre, a halashoz, előre a játékosztályra… De nem volt sehol. Aztán vissza pénztárakhoz… Közben minden gyereket néztem, minden trappolásra felkaptam a fejem.

Az egyik pénztáros néni mondta, hogy az előbb vitt el egy idősebb hölgy egy kisfiút, aki sorban állt egy fürdősóval. Szerencsére anyósomékat már könnyen megtaláltam.

Borzasztó 5-10 perc volt.
Még belegondolni is abba, hogy elveszíthetjük Zsombust…
Amikor ezeket a sorokat írom, még mindig összerándul a gyomrom.
Soha többet ilyet!