Nyíregyháza, 2012-05-05
Hétfőn, amikor apa Maciért ment az óviba, akkor Timike néni nagyon sokat panaszkodott Zsombusra. Nem akart átöltözni a tesihez, bárki hozzáért nyavalygott. Délben bohóckodott az étellel, aztán meg nem akart aludni, zavarta a társait... Uzsonna után pedig zsírkrétával összerajzolta az asztalterítőt.
Apa nem nagyon értette mi szállta meg az Ő kisfiát. Semmi nyoma nem volt a hét végén, hogy Zsombi ilyen ámokfutásba kezd. Természetesen Maci igyekezett elterelni a figyelmet azzal, hogy nagymamához szeretne menni, és persze sírt is. Míg öltözködtünk igyekeztem magamhoz térni, mert ahogy mondják, ez nem volt benne a pakliban. És persze ott voltak más szülők is, és pontosan tudták, hogy mi történik. Aztán első körben kértünk Ibolya nénitől rongyot, meg tisztítószert és Mackó rendbe rakta az asztalterítőt. Míg mentünk a kocsihoz próbáltam faggatni arról, hogy mi volt ez a mai produkció, de nem beszélt róla. Látszott rajta, hogy őt is zavarja az a sok panasz, amit ma kaptunk és szégyelli magát. Aztán nagyon meglepődtem amikor pár perc múlva a kocsiban azt kérte Zsombi, hogy ne mondjuk el anyának a történteket.
Természetesen nem mentem ebbe bele, mert nem fogunk semmi eltitkolni semmit egymás elől. Így aztán amikor anya beszállt a kocsiba, akkor nagy lendületet véve fel is sorolta a ,,bűnlajstromát”. Amin persze anya is ledöbbent... Nem értette ő sem mi történt a kicsifiával, hiszen mi nem ezt kérjük tőle, nem erre tanítjuk... Könnyű lenne a frontra, a lehűlésre fogni a történteket, de valószínűleg nagyon messze járnánk az igazságtól... Így aztán Micimackónk, akárcsak az igazi elvonult a Gondolkodó sarokba.
Kedden semmi baj nem volt Zsombussal az óviban. Így aztán elmentünk kerékpározni. Úgy döntöttünk kimegyünk Sóstóra, és ott játszik egyet. Aztán hazafelé megállunk még a tornapályán is hintázik, ha van hozzá kedve. Ahogy mentünk az erdőbe, az ördög ismét belebújt a Maciba, és bár mindig ő ment elől, akkor sem bírta elviselni, hogy kikerültem, amikor megcsúszott. Sőt, elém akart fordulni... Mondanom se kell, hogy majd elállt a szívverésem. Mert az csak egy dolog, hogy én felborulok, de még rá is eshetek... Amikor a közúton mentünk át, akkor is első akart lenni. Nem akarta anyát előre engedni. Nagy nehezen sikerült rávenni, hogy anya menjen elől, ő pedig kövesse. A sort pedig apa zárja. Igen ám, de az útvégén megint szeleburdiskodni kezdett. Lassan ment, és kacsázott apa előtt. Ami mondanom se kell rendkívül balesetveszélyes... Macinak ezzel sikerült úgy felbosszantania apát, hogy apa elment egy ,,hídas-kört”, amíg megnyugszik. Ezen aztán Zsombus kiakadt, mert megijedt, hogy apa otthagyta őket... Apa igazából azért volt mérges, mert a bocsa nem akarta megérteni, hogy ez milyen veszélyes...
Hazafelé apa ment elől, aztán Maci, és anya. Bár, útközben néha előre ment Zsombus, de nem jóval nyugodtabban mentünk haza, mint kifelé. Aztán amikor hazaértünk, és elrendeződtünk Maci odabújt apához és onnan nézte a tévét... És közben simogatta apát, meg elcsattant pár puszi... Érdekes, hogy ezúttal nem jött azzal, hogy ,,Apa béküljünk ki!”, de a mozdulataiból, érintéséből, nézéséből nagyon lehetett érezni, hogy akármilyen kis szeleburdi nagyon szereti apát. Is.
