Nyíregyháza, 2013-06-02
Kilencig aludt a Maci. Így volt időnk megbeszélni anyával, hogy mit csináljunk ezen a vasárnap. Zsombi már egy ideje rágja a fülünket, hogy menjünk az állatparkba. Így nem is volt kérdéses, hogy mit csinálunk ma.
Szerencsére tíz órakor még nem állt sor a pénztáraknál. Az Ócenáriumban nem győzte Zsombink sorolni a halak nevét. Hála a Spárnak, és az Óceánmánia kiadványuknak a kisfiunk megtanulta a matricás könyvben található halak neveit. Nagy örömmel és lendülettel mutogatta nekünk őket. A cápáknál pedig le is ült és úgy mutogatta anyának. Természetesen nem maradt el a függőhídon való áthaladás sem… Apa az első kör után kiszállt, de Maci és anya még mentek kettőt az Óceánmániában. Ahogy az már lenni szokott…
Az orrszarvú nem igazán izgatta, az Afrika ösvényen gyakorlatilag végig sietettet bennünket. Nem érdekelték sem madarak, sem orangután, sem zsiráf, vagy katta. A pörgetős játéknál megállt egy kicsit, majd folytatta az útját. Mint kiderült azért volt ilyen sietős az útja, mert próbált bennünket rábeszélni, hogy a páviánok melletti büfében vegyünk neki jégkrémet, vagy fagyit. Hiába mondtuk neki, hogy nincs meleg, és a torkának sem hiányzik, mintha nem is hallotta volna. Az oroszlánbőgés ezért tetszett neki… Illetve a páviánoknál és elidőzött egy darabig…
A parasztudvaron vettünk eledelt a kisgidáknak. Amit aztán nagy örömmel vitt a kecskesimogatóba. Legnagyobb meglepetésünkre aztán elkezdte etetni a gidákat. Sőt, még játszott is velük. Tetszett neki, ahogy harapdálták, átmásztak rajta. Ha belegondolok, hogy eddig mennyire nem haverkodott egyik állattal sem, akkor ez valamiféle áttörés volt. Amikor például lovagolni járunk, akkor nem tanúsított semmi féle érdeklődést a lovak iránt. Megsimogatta őket, de nem különösebben haverkodott velük. Itt meg… Sőt, amikor nagy nehezen kiszedtük a gidák közül, hogy menjünk ebédelni, akkor még egy cicát is megsimogatott…
Az ebéd gyakorlatilag úgy telt el, hogy mi kértük, hogy egyen. Ő meg kérlelt bennünket, hogy menjünk vissza a kecskékhez… És állandóan azt kérte, hogy miért játszanak vele a kecskék. Így aztán megállapodtunk, és ebéd után visszamentünk. Macink mindent ott folytatott, ahol abbahagyta. Pontosabban egy fekete gidát az ölébe véve járkált. Persze, mi azon voltunk, hogy minél hamarabb letegye.
Az újabb gidázás után elmentünk a Medveerdő mellett, de macikat csak távolról láttunk. Majd megnéztük az őzeket. Zsombi itt annyira belelkesedett, hogy szedni akart nekik valami zöldet, mert megakarta etetni őket, de csalánba nyúlt, és ekkor kijött rajta az egész napi fáradtság… Nagyon keserves sírásba fordult. A csaláncsípés, meg a fáradtság sok volt együtt. Anya csak nagy nehezen tudta megnyugtatni. Még szerencse, hogy a bejáratnál árultak golyós fagyit…
Ám az tévedés volt a részünkről, hogy most már megyünk haza. A fagyitól új erőre és kedvre kapott Zsombusunk még elvitte anyát fókákat és jegesmedvéket nézni. Aztán pedig újra az Ócenáriumba.
17 óra volt, amikor hazaértünk. Kisfiúnkon nyoma se volt a fáradtságnak, leült rajzolni. A hét órás kaland után mi anyával viszont tudtunk volna aludni…
