A Zsomborok legjobban lovagolni tudnak...

Nyíregyháza, 2012-06-15

Pénteken, óvoda után kimentünk Orosra Robi bácsihoz lovagolni. Már hét közben többszőr is beszélgettünk erről Zsombival. Sőt, amikor felhívtam a lovasedzőt időpontot egyeztetni, akkor Zsombor is beszélt vele. Nagy volt az öröm, mert amióta tél végén véget ért a korcsolyázás nem találkoztak.

A címet nem találtuk meg egyből, de amikor megtaláltuk, akkor elállt a szánk. A kocsinktól egy gyönyörű horgász-paradicsomon átvágva vezetett az utunk kb. 500 méterrel arrébb található lovardáig, lovaspályáig.

Robi bácsi éppen egy kisfiút tanított lovagolni, így várni kellett egy kicsit. Ami jó is volt, mert így legalább Maci szétnézhetett egy kicsit. A lovasoktató aztán bemutatta a ponilovat (?) Zsombinak. Majd megmutatta, hogy kell felszállni rá, ülni rajta, hol kell kapaszkodni. És már el is indultak poroszkálva, körbe a pályán. Mackónk két teljes kört bírt ki. Illetve nem egészen, mert az első kör után már meg kellett fordítani a lóvon, hogy érdekesebb legyen a számára. A második kör végén aztán előadta, hogy éhes... És leszállt a lóról. Majd amikor kapott anyától teát, Robi bácsitól pedig csokit, akkor újra neki durálta magát. Hogy most azért, mert új erőre kapott, vagy azért, mert az egyik kislány elakarta vinni Rozit lovagolni, már soha nem derül ki.  A lényeg, hogy újra Rozira pattant, és megígérte, hogy most még tíz kört megy.

A tíz körből persze kb. hat lett. Mert nem volt elég türelme hozzá. Meg talán az is közre játszott, hogy a harmadik kör végén Robi átment egy másik kisfiúhoz. Zsombus pedig Évával folytatta a körözést a lovaspályán. És bár pár kör után leszállt a lóról biztosította, hogy szereti... Mindenesetre egy csillogó szemű kisfiú boldog volt, hogy lovagolhatott. És simogatta is, amikor elbúcsúzott tőle.

Egy hét múlva újra megyünk...

Eger – Szilvásvárad – Demjén

Nyíregyháza, 2012-05-23

Nővérem meghívott bennünket, pontosabban a testvéreit és családját egy egri hétvégére. Nem kis dolog, hogy együtt lehettünk anyuval, és persze az öt testvér, a férjek, feleségek... No, meg persze Zsombor.

A Panoráma Hotelben ütöttük fel a tanyánkat. Az érkezés után Zsombor elégedetten lakta be a szobánkat. Aztán pedig a szabadtéri részt is, ahol voltak játékok, nem kevés... Illetve sportszerek (asztalitenisz, teke, labda...). Bár, ezek nélkül sem unatkozott volna a kisfiúnk, hiszen mindenki körbe ugrálta. A bátyám csikizte, a húgom is húzta-vonta. No, meg persze a nővérem és az öcsém is. Lefekvés előtt jót tett neki a közös séta, gyakorlatilag a hotel környékét fedezte fel a társaság.

Szombaton korán ébredt a Maci. Reggeli után először Bélapátfalva felé vettünk az irányt. Ahol a Ciszterci Apátságot néztük meg. A kellemes erdei környezet nagyon tetszett Zsombusnak. Mászott a külső részen levő falak elbontott alapjain. Aztán felfedezett valami kunyhó szerűt, abban bujkált. Majd persze a sláger a kispatak volt, ahova köveket dobált be. Illetve maga a forrás, ahol nagyon kellett vigyázni, mert darazsak voltak.

Innen aztán átmentünk Szilvásváradra. Maci egyből kiszúrta az ajándékárusokat. Sikerült az igényeket egy apró golyóra, labdára redukálni. Majd Zsombus nyalt párat nagymama fagyijából. A család nagyobb része gyalog indult neki a Szalajka-völgynek. Mi kisvonattal mentünk fel a végállomásig. Kicsit ültünk a nagytisztáson majd elindultunk lefelé. Sajnos, a patakban alig volt víz, így a Fátyol-vízesés erőtlenül csörgedezett. Az Erdei Múzeum viszont nagy élmény volt mindannyiunknak. Régebben már láttuk, de mostanra úgy tűnik felújították. A Xilofon-fán egész jó kis dallamokat lehetett játszani. Aztán régi faszállító eszközöket nézegettünk. Meg persze minden olyat, ami ehhez kapcsolódik. Mint például az facsúsztató (?), aminek a segítségével a hegyoldalakból hozták le a fatörzseket.

Visszafelé utolértek anyuék bennünket. Nagyon lassan haladtunk, aminek az egyik oka az volt, hogy Maci őzikéket etetett. Nem egyet, nem kettőt, hanem szinte mindet... Szorgalmasan tépte és nyújtotta be a kerítésen belülre.

Vasárnap reggel megreggeliztünk, majd szétszéledt a család. Mi Demjén felé vettük az irányt. A szép, napos időben pancsolni vágytunk. Maci örömmel úszkált a medencékben, nagyon sokat fejlődött, amióta úszni jár. Úgy látszik Andi néni jó munkát végez...

Maciszív

Nyíregyháza, 2012-05-05

Hétfőn, amikor apa Maciért ment az óviba, akkor Timike néni nagyon sokat panaszkodott Zsombusra. Nem akart átöltözni a tesihez, bárki hozzáért nyavalygott. Délben bohóckodott az étellel, aztán meg nem akart aludni, zavarta a társait... Uzsonna után pedig zsírkrétával összerajzolta az asztalterítőt.

Apa nem nagyon értette mi szállta meg az Ő kisfiát. Semmi nyoma nem volt a hét végén, hogy Zsombi ilyen ámokfutásba kezd. Természetesen Maci igyekezett elterelni a figyelmet azzal, hogy nagymamához szeretne menni, és persze sírt is. Míg öltözködtünk igyekeztem magamhoz térni, mert ahogy mondják, ez nem volt benne a pakliban. És persze ott voltak más szülők is, és pontosan tudták, hogy mi történik. Aztán első körben kértünk Ibolya nénitől rongyot, meg tisztítószert és Mackó rendbe rakta az asztalterítőt. Míg mentünk a kocsihoz próbáltam faggatni arról, hogy mi volt ez a mai produkció, de nem beszélt róla. Látszott rajta, hogy őt is zavarja az a sok panasz, amit ma kaptunk és szégyelli magát. Aztán nagyon meglepődtem amikor pár perc múlva a kocsiban azt kérte Zsombi, hogy ne mondjuk el anyának a történteket.

Természetesen nem mentem ebbe bele, mert nem fogunk semmi eltitkolni semmit egymás elől. Így aztán amikor anya beszállt a kocsiba, akkor nagy lendületet véve fel is sorolta a ,,bűnlajstromát”.  Amin persze anya is ledöbbent... Nem értette ő sem mi történt a kicsifiával, hiszen mi nem ezt kérjük tőle, nem erre tanítjuk... Könnyű lenne a frontra, a lehűlésre fogni a történteket, de valószínűleg nagyon messze járnánk az igazságtól... Így aztán Micimackónk, akárcsak az igazi elvonult a Gondolkodó sarokba.

Kedden semmi baj nem volt Zsombussal az óviban. Így aztán elmentünk kerékpározni. Úgy döntöttünk kimegyünk Sóstóra, és ott játszik egyet. Aztán hazafelé megállunk még a tornapályán is hintázik, ha van hozzá kedve. Ahogy mentünk az erdőbe, az ördög ismét belebújt a Maciba, és bár mindig ő ment elől, akkor sem bírta elviselni, hogy kikerültem, amikor megcsúszott. Sőt, elém akart fordulni... Mondanom se kell, hogy majd elállt a szívverésem. Mert az csak egy dolog, hogy én felborulok, de még rá is eshetek... Amikor a közúton mentünk át, akkor is első akart lenni. Nem akarta anyát előre engedni. Nagy nehezen sikerült rávenni, hogy anya menjen elől, ő pedig kövesse. A sort pedig apa zárja. Igen ám, de az útvégén megint szeleburdiskodni kezdett. Lassan ment, és kacsázott apa előtt. Ami mondanom se kell rendkívül balesetveszélyes... Macinak ezzel sikerült úgy felbosszantania apát, hogy apa elment egy ,,hídas-kört”, amíg megnyugszik. Ezen aztán Zsombus  kiakadt, mert megijedt, hogy apa otthagyta őket... Apa igazából azért volt mérges, mert a bocsa nem akarta megérteni, hogy ez milyen veszélyes...

Hazafelé apa ment elől, aztán Maci, és anya. Bár, útközben néha előre ment Zsombus, de nem jóval nyugodtabban mentünk haza, mint kifelé. Aztán amikor hazaértünk, és elrendeződtünk Maci odabújt apához és onnan nézte a tévét... És közben simogatta apát, meg elcsattant pár puszi... Érdekes, hogy ezúttal nem jött azzal, hogy ,,Apa béküljünk ki!”, de a mozdulataiból, érintéséből, nézéséből nagyon lehetett érezni, hogy akármilyen kis szeleburdi nagyon szereti apát. Is.