2010. május 17., hétfő

Nyíregyházi állatpark




Napok óta esik az eső, így a Maci be van zárva. Éppen ezért úgy döntöttünk, ha szombaton délelőtt jó idő lesz, akkor kivisszük a Macit a Nyíregyházi állatparkba.

Már az Ócenárium bejáratánál alig bírta kivárni, amíg leöltöztetjük, valahogy érezte, hogy eljött az Ő ideje. Nagyon szereti a halakat… És nem is csalódott… Zsombus közel ment az akváriumokhoz és mindegyiket külön-külön szépen megnézte. Volt, amelyiknél a cicával is játszott. Vagyis a cica ,,beszélgetett” a halacskákkal. A cápa nem volt rá nagy hatással. Az valószínűleg túl nagy hal volt neki, de a mindenféle színes, és persze kisebbek mind tetszett neki. A komodói sárkány sem kötötte le. A lépcsők, a vízesés annál is inkább. A cica ,,beszélgetett” a majommal is, és láttuk a ,,kukucs kígyókat” is.

Az Ócenárium után elindultunk a szokásos útvonalunkon. Ami a régi halas ház előtt vezetett el, ahova a Maci előszeretettel tért be. Így akart most is tenni, de az már zárva volt. Hiába húzogatta az ajtót… Így jobb híján sírva fakadt… Nem volt mese, irány vissza az Ócenáriumba. Se az elefánt, se a majom nem érdekelte útközbe. Így tehát visszamentünk. Újra elidőzött a halacskáknál, és végig nézett minden akváriumot. A vége felé le is ült az egyik elé, és úgy nézte. Majd ismét be-benézett mindenfelé, de most a sláger a függőhíd volt. Ment is rajta két kört anyucival.
A púpos teve, az orrszarvú sem hozta lázba. Viszont a madaras rész igen, mindegyiket ,,kakasnak” hívta, a mese után szabadon. Majd a Tarzan ösvény szintén nagyon bejött a Macinak. A deszkákon járás során mindig előttünk igyekezett haladni. A zsiráfra nem mondott semmit, a kilátóba persze felmászott. Majd viszonylag hamar túl jutottunk ezen a részen. A ,,pettyes cica” nem érdekelte, az oroszlánok előtt elsétált. A vízi paci sem nagyon kötötte le. A büfénél persze a jégkrémre röpörgött volna, de az időjárás miatt nem kapott, és viszonylag könnyen túl is tette magát rajta.

Ezt követően egy sétának, nézelődésnek aligha nevezhető rész következett. Megállás nélkül mentünk el a háziállatok mellett, majd Maci találkozott az egyik bölcsikés társnőjével, testvérével, valamint annak anyukájukkal és futottak egy jót. Apa ezen a részen simán lemaradt, anyuci eredt a nyomukba. Amikor előkerült Zsombus, kis nyafogás után kibökte: halacska.

Így aztán elmentünk újra az Ócenáriumba. Pontosabban anyával ment egy újabb kört, Apa pedig cápás hűtő mágnest vett neki…

Nincsenek megjegyzések: