Apa, mi miért nem vagyunk gazdagok?!

Nyíregyháza, 2013-04-14

Vasárnap kora este azt kérdezte tőlem Zsombus:
- Apa, mi miért nem vagyunk gazdagok?

Nagyon meglepett a kérdés, hiszen valóban nem vagyunk gazdagok, de tudom azt, hogy élnek rajtunk sokan sokkal szegényebben is. Másrészről viszont ez is egy olyan kérdés volt, amiből szépen látszik, hogy nő a Maci… Ez már nem olyan ,,Thomasos” kérdés volt.

Annak azért örültem, hogy volt alkalmam elmondani neki, hogy a gazdagságot nem pénzben mérik. Sokkal fontosabb az, hogy Zsombi, anya, és apa egészségben, szeretetben együtt van. Mert ez az, amit nem lehet pénzzel megvenni.

A kis arcát nézve azt hiszem megértette miről beszéltem…

Piknik Erdőbényén

Erdőbénye, 2013. 04. 14.

Beiratkozás

Nyíregyháza, 2013-04-08

Eljött, hát ez a nap is. Apa elment beíratni Zsombort az Arany János Általános Iskolába. Terveink szerint kézműves szakra, ami azt jelenti, ha felveszik a kis lurkót; 1/c-s lesz.

Negyed kilenc tájban érkeztem az iskolába, és örömmel állapítottam meg, hogy nincs ,,roham”. Hat (3x2) helyen lehetett beíratni a gyerekeket, de minden asztalnál csak egy szülő ült. A tanító nénik, adminisztrátorok – nem ismerem őket, elnézést, amiért nem ismerem a titulusukat – nagyon segítőkészek voltak. Ami ránk is fért, hiszen 5-6 papírt kellett kitölteni.

Azért ragaszkodunk a kézműves szakhoz, mert Zsombusnak jó keze van. Szépen rajzol, van türelme és kézügyessége gyurmázáshoz, és minden máshoz. Persze, ha van kedve… Nyelvnek angolt választottunk, hiszen már az óvodában is azt ,,tanult”. És újdonság lesz a számára, számunkra a Hit- és erkölcstan, ahol a református világnézettel ismerkedik majd meg. Bár, már az oviban is volt Hittan.

Most tehát várjuk, hogy megkapjuk az értesítést a felvételiről…

A hó fogságában a Bowlingos szállodában

Parádfürdő, 2013. 03. 14-17.

Amikor útra keltünk Parádfürdőre, még nem tudtuk milyen kalandnak vágunk neki. Persze, nem voltunk ezzel egyedül…

Szerencsénkre már délután elindultunk Nyíregyházáról. Az úton csak az éreztük, hogy fúj a szél, de semmi veszélyt nem éreztünk. Maci is nyugodtan ült a székében. Aztán Verpelét környékén elkezdett esni a hó, de akkor már közel voltunk a szállodához.

A szállodában aztán elfoglaltuk a helyünket, és jó Mackónk szájtátva figyelte, hogy szakad a hó. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy lássuk, ilyen mennyiségű hóban aligha fogunk a következő három napban kimozdulni a szállóból. Zsombust ez a tény abszolút nem zavarta. Mentünk fürödni, a szobákban meleg volt, és jó volt a kaja is. Az viszont kár volt, hogy nem hoztunk magunkkal szánkót. A szálloda parkjában lehet volna csúszkálni kicsit. Mindig is vágytunk arra – csak nem mertünk eljönni decemberben – hogy egyszer télen lássuk a Mátrát. Nos, most megkaptuk…

A hó helyzet napról javult. Köszönhető ez annak, hogy nem esett több hó, illetve szorgos kezek eltűntették a havat a szálloda udvaráról, és az utakról. Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy a hegyeken át jövünk haza. A kellemes napsütésben nagyon szép volt a táj, ahogy a hó visszacsillogott.

Nem is volt gond Hollóstetőig. Akkor Macinak pisilnie kellett. Ami nem volt egyszerű mutatvány, mert az utak ugyan el voltak takarítva, de az út mellett nem tudtunk megállni. Egészen Lillafüred elejéig nem tudtunk megállni. Akkor bekanyarodtam egy kis útra. Zsombi elvégezte a dolgát, majd nem tudtunk kitolatni… A kerék csak kapart a hóban… Pár percig próbálkoztam, de semmi eredmény. Zsombi pedig megijedt, hogy örökre ott ragadtunk. A mesékben elég sűrűn előfordul ilyesmi (lásd Thomas), úgy hogy a tapasztalatai alapján reménytelennek ítélte meg a helyzetet. Nem volt egyszerű a helyzet, kiszabadítani a kocsit és közben vigasztalni sírós Bocsunkat. Nemsokára anya kérésére egy másik gépkocsi kihúzott bennünket, de jó Mackónk csak lassan nyugodott meg. Miskolcon átmentünk mire abbamaradt a pánik…

Iskolakeringő

Nyíregyháza, 2013-03-02

Szegény Maci mit sem sejt abból, hogy az elmúlt hónapokban micsoda kételyek, és szervezkedések zajlottak a feje felett. És persze még mindig nincs vége…

Az első kérdés az, hogy indítsuk-e egyáltalán Zsombit szeptemberben, 6 év 8 hónaposan, vagy nem? Szépen rajzol, gyorsan tanul verseket, de a figyelmét könnyű elterelni – szól a hivatalos vélemény. De hát minden gyerek ilyen ebben a korban, nem? – gondolom én, vagyis apa. Na jó, nem mindenki rajzol szépen, és tanul gyorsan verseket, de szerintem az természetes, hogy a figyelme el-elkalandozik…

Nagyon sok szülő visszatartja a gyerekét, azaz egy évvel később engedi iskolába. Igen ám, de mit csináljon Zsombus még egy évig az oviban? Már 3 éve odajár, tud minden verset… Valahogy ez nem volt ínyünkre, meg az egyik ismerősünk is mondta, hogy nem érdemes visszatartani, mert csak unatkozik majd és rosszalkodik…

Így hát beadtuk két iskolába is a jelentkezésünket. Végig jártuk az iskolacsalogatókat, előkészítőket. Zsombus anyával november óta szinte minden este csinált feladatokat. A közelebbi iskolába – ki tudja miért – nem sikerült bekerülni. Most szurkolunk, hogy a másikba sikerüljön…

Zsombus szerencsére ebből stresszből semmit nem érez. Amikor kérdezte, hogy miért nem a közelebbi iskolába fog járni, és anya mondta neki, mert sokan jelentkeztek oda, akkor simán tovább lépett. Hiszen a másik iskolát is ismeri, hat héten át járt oda minden hétfőn előkészítőre. És az is tetszett neki.

Hét órán át a Játékfesztiválon

Nyíregyháza, 2013-02-17

Nagyon megörültünk, amikor másfél héttel ezelőtt e-mailt kaptunk a Mikulásvonat szervezőitől, hogy ezen a hét végén megrendezik az I. Miskolci Játékfesztivált. Nem mondtuk el Zsombusnak, mert akkor egyrészt mindennap megkérdezte volna, hogy milyen lesz, másrészt mikor indulunk már? Azt persze mi sem sejtettük, hogy új házi játszóház csúcsot állítunk majd fel, mert fél tizenegytől 17:45-ig ott voltunk.

Szombat reggel nyolc tájban ébredtünk, megreggeliztünk, majd szendvicseket készítettünk. Kilenc óra tájban indultunk, negyed tizenegy tájban érkeztünk meg a Miskolcra, az Egyetemvárosba. Kisebb sorba állás után jutottunk be a Körcsarnokba. Kis felfedező útra indultunk, majd apa elfoglalta állását (vagyis inkább ülését) a lelátón.

A bejárat mellett az első játék valami labdaátadó lehetett. Mindenesetre Maci nagyon élvezte, ahogy az áramló levegő fenn tartotta a labdát, és igyekezett átadni a szomszédos ,,csőre”. Aztán felfedezte a kedvenc játékot, egy felfújható mászókát, amire egyáltalán nem volt könnyű felmászni, és a tetején fennmaradni. Ezután a felfújható henger következett, majd a lábbal hajtott, kerékpárszerű autók. Aztán az első emeleti 0-6-os játszótér.

Zsombus ment tulajdonképpen minden hova, szeretett volna mindent kipróbálni, minden érdekelte. Néha megéhezett, vagy megszomjazott, akkor visszament apához. Illetve, ha már arra járt, akkor kipróbálta az útba eső távirányítós autókat, amihez kacskaringós pályát alakítottak ki. Amihez Zsombus mindig visszament az a felfújható mászóka volt. Az nagyon-nagyon tetszett neki. Persze szívesen játszott a favonattal, és ugrándozott az ugráló asztalon, na meg csúszkált a felfújható csúszdákon.

Érdekes volt látni, hogy délelőtt nem barátkozott a mesefigurákkal, de délután már kergetőzött a Szamárral, és ugrándozott a Tigrissel. És kereste Micimackó, Teknőc Ernő, Dr. Bubó és Törpapa társaságát is. Anya pedig rendre lefotózta Zsombust, ahogy a mesefigurák pózoltak vele.

Nem erőltettük a haza indulást, úgy voltunk vele, hogy játssza ki magát, fáradjon el. Kétszer rákérdeztünk, hogy menjünk-e haza, de nem akart. Egyszer volt csak kritikus a helyzet, olyan négy óra tájban, amikor a felfújható hengerben egy gyerek ráesett és megütötte a fogát. Akkor sírt egy kicsit, meg haza akart menni, de miután ivott úgy döntött maradjunk.

Végülis, amikor elfelé jöttünk nagyon nem ellenkezett. Itthon kiderült, hogy jókora izomláza van, és alig bír járni. Ami nem is csoda, hiszen egész nap mászott, futott és ugrált…

Barika a farsangon

Nyíregyháza, 2013-02-01

Zsombor már hetek óta izgalmi állapotban volt. Megbeszélték a barátjával, hogy az Tom macska lesz, Ő pedig Jerry egér. Sajnos, apa meg anya hiába járkáltak SPAR-ba, Tesco-ba, játékboltokba, de égen-földön nem volt Jerry egér jelmez. Még a kölcsönzőkben sem, az Ő méretében. (Kisebb volt, olyan 4-5 évesek részére.)

Egy héttel a farsang előtt szerencsénkre kiderült, hogy az uncsitesóknak megvan még a régi jelmezük, és szívesen ideadják. A választék: Barika, Tigris, és Micimackó. Mi azt hittük, hogy a Tigrist, vagy a Micimackót választja majd, de Zsomborunk a Barika mellett döntött. Olyannyira tetszett neki, hogy amikor hazajöttünk fel is vette. Sőt, abba is aludt. A hátra levő napokat pedig gondosan számon tartotta.

Pénteken aztán eljött a nagy nap. Nem sokkal hat óra után ki is pattant az ágyból. Majd izgalommal telve, de azért ráérősen elkezdett készülődni. Megbeszéltük vele, hogy anya elviszi, aztán apa elviszi anyát a munkahelyére, és majd megy apa is az óvodába. A szülők amúgy is csak 8 és 9 között lehetnek ott.

Amikor visszaértem a gyerekek készülődtek sorba rendeződni, csak az én Macim ült egyedül az asztalnál. Szegénykém csak ült és búslakodott, nem akart sorba állni, mert mindenkinek ott volt vagy az anyukája, vagy az apukája, csak neki nem. Engem látva aztán megnyugodott, és nem volt akadálya, hogy induljon a sor.

Miután énekeltek, és bemutatták magukat – ki milyen jelmezbe öltözött – táncolni kezdtek. A többiek, mert Maci jött sárgarépát, és ropit nassolni, majd almalevet ivott. Aztán csak elment Timi óvó nénivel táncolni, majd a többiekkel körtáncolni.

Kilenc óra tájban mi szülők elbúcsúztunk a bocsunktól, ők pedig megreggeliztek. Aztán megnézték a többi csoport jelmezeit, illetve ,,elűzték a telet”.

Hatodik szülinap

Zsombor gyakorlatilag Karácsony óta a szülinapjának lázában élt. Hol türelmesebben, de leginkább türelmetlenül. Már alig várta, hogy újra ajándékokat kapjon.

Csütörtök este, munka után elmentünk a Mokka cukrászdába megvásárolni egy doboz szilvalekváros ,,papucsot”, és egy doboz sós sütit, amivel másnap megkínálja a társait a fiatalúr. Míg mi a rendelést intéztük, addig Zsombi észrevette, hogy van mignon. És addig nem nyugodott, míg nem vettünk mindegyikből egyet. Innen elmentünk a Bújtosi Bujdosóba, ahonnan kétszemélyes tálakat rendeltünk szombatra, a családi összejövetelre. Maci örömmel konstatálta, hogy ez az étterem ismerős neki, és ezúttal is a kedvencét, sajtkrémlevest kért. Amíg várni kellett az ételre a kis lurkó nem nagyon bírt magával. Izgett-mozgott, egész addig míg a nagy jókedvében be nem verte a fejét az asztalba. Nagy szerencse, hogy a szemének nem lett baja, de a homlokán szép kis prezúr keletkezett. A levessel nem lakott jól, még rendelni kellett neki rántott húsit, sült krumplival. Az étterem után átmentünk a hozzánk közeli, Görömbei cukrászdába, ahol megrendeltük neki a szülinapi tortát. Mackónk itt is tett egy erőtlen próbálkozást mignon vásárlásra, de ezt sikerült visszautasítanunk. Hiszen már vettünk, amire szerencsére Ő is emlékezett.