Egy nagyon nehéz egy hónapon vagyunk túl. Amióta láttuk Zsombort, tudtuk, hogy Ő az igazi. Sajnos, azonban - nem miattunk - azt követően 3 hét szünet következett. Ami rendkivül nehéz volt. Hétfőtől szerdáig mindennap meglátogattuk, 3-4 órát töltöttünk a nevelőszülőnél. Igyekeztünk amennyire lehet, persze nem tolakodóan részt venni a család életében. Ami zökkenőmentesen sikerül, pedig van két aranyos ,,saját" kisfiúk, és a rokonság is elég nagy. De nagy szerencsénkre kiválóan álltak az örökbeadáshoz, pedig ez volt az első nekik. Mindenkinek ilyen nevelőszülőket kivánok.
Az első látogatáskor és hétfőn is Zsombi nagyon barátkozó volt. Lehetett vele sétálni (persze fogtuk mind a két kis kezét...), aztán játszani. Engedte, hogy etessük. Kedden egy mélypont jött. Már érkezésünkor elkezdett sírni. Aztán kb. egy órán nem is nagyon akart velünk játszani, csak akkor, ha ott volt a nevelőszülő. Ezután oldódott a helyzet... Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen kisembernek ekkora lelke van, ennyire megérzi, hogy a közeli napokban komoly változás áll be az életébe. A délelőtti alvás után már ismét játszott velünk, majd amikor jöttünk el, már ,l is ,,köszönt".
Szerdán vegyes érzelmekkel mentünk ki. Nem tudtuk mi vár ránk. Azon gondolkoztunk, hogy talán nem tud bennünket elfogadni... Aztán amikor meglátott bennünket nevetett, és akkor tudtuk, hogy rendben lesz minden. Egész délelőtt játszottunk. Nagyon jókedve volt. Persze néha eltört a mécses, és a nevelőszülőnél keresett menedéket. Aki próbált volna főzni... De ilyenkor nem hagyta.
Csütörtök volt a ,,nulladik" nap a számunkra, számára. A szakemberek megengedték, hogy elhozzuk hozzánk. Az öltöztetésnél nem volt rosszhangulata, de amikor kivittem a kocsiba, iszonyúan elkezdett bömbölni. Feleségemet és engemet is nagyon bántott, nem is tudtuk megvigasztalni. És ez így ment, vagy 10-15 kilométeren keresztül. Szegény feleségem egyszerűen nem tudott mit csinálni vele... Aztán egyszercsak elaludt. Amikor kiszálltunk a kocsiból felébredt, és természetesen ezúttal is sírt. A lakásban igyekeztünk megmutatni neki mindent, próbáltunk ,,beszélni vele". Elmondtuk neki, hogy ezentúl itt fog lakni. A ,,vártnál" hamarabb abbahagyta a sírást. Sőt, amikor anyósomék átjöttek az ebéddel azokkal is jól eljátszadozott. Mindenkivel, csak velem nem. Úgy látszik a szívére vette, hogy én vittem ki a kocsihoz, én ,,raboltam" el. Aztán jött az öcsém, majd anyukám, akivel szintén hamar barátságot kötött. Érdekes volt, hogy tetszettek ugyan neki a játékaink, az ágya, meg hogy mindenki körülötte ugrált, de legjobban az ablak ,,jött be" neki. Úgy tűnik szeret az ablakban állni és mindenkinek integetni :) Délután másfél órát aludt. Azért csak ennyit, mert felébresztettem. Este amikor indultunk ,,haza", megint kitőrt a sírás. Beraktam a kocsiba, majd egy kis cumisüveg tea elfogyasztása után ismét, mint egy varázsütésre elaludt. Akkor sem ébredt fel, amikor kivettem a kocsiból. Csak akkor, amikor már szinte beértünk a házba. Kicsit játszott, majd a nevelőszülők meg(be)mutattak egy esti fürdetést...
Most péntek reggel van. 8-ra megyünk a Gyámhivatalhoz, aztán Zsomborért. A mai nap 30 napra - bár szerintünk végleg - hozzánk kerül... 13 év után talán ma eljutunk oda, hogy valóban család leszünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése