2011. szeptember 16., péntek

Zalakaros 2. rész - Kis-Balaton és fürdés

Zalakaros, 2010.07.31.

Szerdán kiránduló napot tartottunk. Nem volt rossz idő, szépen sütött a nap, ezért is döntöttünk emelett a program mellett.

A Kányavári-sziget parkolója rendkívül hangulatos volt. Maci nagy örömmel fedezte fel, hogy a Búbos vöcsök tanösvény egy hosszú fahíddal veszi kezdetét. A hídról alig lehetett leszedni, nagyon tetszettek neki a tavi rózsák, és nagy lelkesedéssel fedezte fel az úszkáló, vagy a nádasban megbújó vadlibákat.

A hídon átérve egy nagy tisztásra bukkantunk, majd egy útra fordultunk, és Maci megkezdte a tanösvény tábláinak felfedezését. Minden táblánál megálltunk, és az anyukájának fel kellett olvasnia mi van odaírva. Nagy örömmel fedezte fel a Thomas-ból ismert poszátát. Az út közben ösvénnyé szelídült, majd a Kis-Balaton partjára vitt ki minket, ahol horgászok voltak. Zsombus nézelődött kicsit, majd a nagy rét északi csücskéhez jutottunk vissza, ahonnan egy kilátót vettünk a rét közepén. A csücsökbeli táblán bogarak és madarak voltak, ami szintén érdekes volt a számára. Nemsokára Maci nagy lendülettel mászott fel a kilátóba, a táj nem igazán érdekelte, de a fenéken való lejövetel annál inkább. Így aztán még egyszer felmászatta anyucit…

A rét déli részén, egy sétányon haladtunk tovább. Az ismertető táblák számozása kicsit összekavarodott, de Macit ez mit sem zavarta. A lelkesedése továbbra is kitartott. Pár száz méter múlva egy szép mezőn balra fordultunk, majd egy sáros kisösvényen haladtunk. A kisfiunk nagyon élvezte. Innen kijutva a már ismert sétányon a hídhoz vezetett az utunk. A hídra felmászva ezúttal Zsombus érdeklődését egy kisfiú kötötte le, aki pecázott, és már fogott pár halat. A mi Macink, ahogy felfedezte ezt, moccani sem akart onnan. Kb. 15-20 perces könyörgés vége lett az, hogy hajlandó volt a gépkocsihoz jönni.

Innen Zalavárra mentünk tovább. A kellemes déli napsütésben Macit nem igazán kötötte le a kiállítás. Márcsak azért sem, mert korábban már felfedezte és anyukájával kipróbálta a ,,vizes” játszóteret. Ahol lehetett vizet merni, zsilipelni, vizet felhúzni, és még nagyon sok mindent. Igazán ötletes kis játszótér volt. Maci nem is nagyon tudta mit csináljon. Tetszett neki, hogy ,,tekerhet” (amivel vizet hoz fel), illetve a régi nyomóskúttal húzott fel vizet.

Miután már egy óra volt, így hazafelé vettük az irányt. Maci majdnem el is aludt az autóban. Az alvás után megvacsoráztunk, majd elsétáltunk a fajátszótérre. Pontosabban Maci apa nyakában ,,sétált”. A játszótéren ezúttal is csúzda volt a sláger, de kipróbált más játékokat, mászókákat is. Természetesen a mécses ezúttal is eltört, mert egy kisfiú biciklijét szerette volna használni. Ám az idegenektől nem akartuk elkérni. Kárpótlás gyanánt ezúttal is a fagyizóban kötöttünk ki. Maci kikente magát rendesen anyuci csoki kehelyéből.

Csütörtökön délelőtt átmentünk a strandra. Zsombosunk elsőre még megijedt, amikor a gyerekcsúszdáról lecsúszva elmerült, de aztán egyre inkább bele jött. Őt nagyon nem érdekelte, hogy nincs nagyon meleg. Ő csak csúszott, majd kimászott és újra. Kint és bent. Délben húsi levest evett, majd két lekváros palacsintát. Aztán aludt egy jót, majd anyucival visszament az élményfürdőbe.

Vacsi után megint elmentünk sétálni, és persze fagyizni. Maci pedig egy idő után elkezdte mondani, hogy haza szeretne menni, Nyíregyházára. Ekkor persze nem kicsit ijedtünk meg. Nem tudtuk ez az érzés mennyire lesz tartós nála. Mint később kiderült csak a fáradtság számlájára volt írható. Éjszaka sem aludt jól, de annyira igen, hogy a ,,honvágyat” kialudta magából. És a hátra levő két és fél napban már nem is került szóba.

Nincsenek megjegyzések: