Pálháza

Úgy tűnik ez a tél sem igazi. Nagyon vártuk, hogy Karácsony előtt essen a hó. Szép, hangulatos, fehér Karácsonyt szerettünk volna. A -5-6 fokos hidegben nincs szívünk kivinni Zsombit babakocsizni. Persze arra figyelünk, hogy minden nap legyen szellőztetve a lakásba, meg Mackótestvér is kint legyen kicsit a friss levegő. Azért is szerettük volna, ha esik a hó, mert akkor elvittük volna Zsombit egy kicsit szánkózni.

A nagy Karácsonyozás után úgy döntöttünk, hogy ideje felkelni a tespedésből, és irány Zemplén. El kell kezdeni a kocsihoz szoktatást a hosszabb, kirándulós utakra. Meg persze mi is szeretnénk kitapasztalni, hogy mit bír Zsombi egy-egy hosszabb úton és mit nem. Hogyan és mit pakoljunk össze. Mivel tudjuk oldani az utazás monotonitását, azt hogy be van kötve, és nincs nagy mozgástere.

Nem indultunk korán, megvártuk amíg eljön a délelőtti altatás ideje. Olyan tíz óra tájban vágtunk neki az útnak. Addigra felmelegítettem a kocsit, lekapartam az ablakot, raktam be plédet, egy termosz forró teát, és irány Pálháza. A tápszert indulás után rögtön megkapta Zsombi és pár kilométer után már aludt is. Valahol Sárospatak előtt kicsit felébredt, de a jó meleg kocsi ringatózásától visszaaludt. Így aztán Pálházán nem álltunk meg, hanem tovább mentünk Kőkapura. Kishuta után olyan rázós volt az út, hogy azt hittük felébredt, de nem... Viszont, ahogy megálltunk Kőkapun, már nyitotta is ki a szemét.

Úgy terveztük, hogy peluscsere és egy kis séta, majd megyünk ebédelni. Zsombi azonban nagyon nehezen türte a gépkocsis pelus cserét, az ezzel járó öltözködést. Így aztán úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Pálházára kajázni. A Tölgyfa étteremben rendeltünk 2 húslevest, meg egy zöldséglevest, de akkora tállal hoztak ki, hogy a húsleves is elég lett volna hármunknak. Szerencsére másodiknál már okosabbak voltunk, és Zsombi a feleségem párizsijából evett. Természetesen kértünk neki őszibarack befőttet, mert tudjuk, hogy azt imádja. Vittük neki a kiskanalát, és kistányérkáját, nagyon jól kajázott. Az előre becsült adagok kevésnek bizonyultak. Míg anya evett megnéztük a játékgépeket. Ami nagyon tetszett kismackónak, hiszen világított meg összevissza villogott. így aztán beruháztam 20 forintot, amit simán elbuktam. Majd egy újabb húszast, amikor is már Zsombi nyomta meg a gombot. Természetesen nyert. Így aztán jöhetett újabb 3 gombnyomás, és mert volt egy újabb ,,nyerése" a fiatal úrnak mégegy... (Bízom abban, hogy ezzel nem indítottam el a játék-szenvedélybetegség lejtőjén a fiamat...)

Ebéd után visszamentünk Kőkapura. Kicsit sétáltunk, néztük a hegyeket, a befagyott tavat, meg a kispatakot. Majd miután Zsombi jelezte, hogy elég volt elindultunk haza. A friss levegő és a meleg kocsi megtette a hatását, Zsombi nagyon álmos lett. Mi azonban úgy gondoltuk elalvás előtt jöjjön egy peluscsere, de már nem a kocsiban, hanem használjuk fel a Sátoraljaújhelyi TESCO-t erre a célra. Csak nagyobb ott a hely, kényelmesebben meg lehet oldanai a peluscserét felkiálltással. Így aztán nem hagytuk aludni. Ennek aztán meg lett a böjtje. Hiába volt a gyors peluscsere, de úgy tűnik a friss levegőn Zsombin ismét feléledt. És hazáig nem aludt el. Sokkal inkább nyűgösködött. Ami érthető is, hiszen ki szeret sokáig egy helyben ülni? Igyekeztünk ,,beszélgetéssel", énekléssel, rádiózással, zenés játékokkal elterelni az utazásról a figyelmét, ami több-kevesebb sikerrel járt. No meg persze Kubu, tea, gyümölcsös konzerv uzsonnára.

Vacsorára brokkolis csirkehúst evett. Aminek már a szaga (brokkoli + fokhagyma) is borzasztó volt. El sem tudom képzelni kik találják ki ezeket a kajákat. Mindenesetre a gyerek olyanok büdőseket büfizett tőle, hogy azt hittem lefordulok a székről. Zenét és kabarét hallgattunk, közben dörzsölgette a szemét, de nem aludt el. Pedig látszott rajta milyen fáradt. Az esti tápszer után sem ment könnyen az altatás. Azt beszéltük a feleségemmel, hogy már mi is voltunk így, nagyon fáradtak voltunk, és mégsem tudtunk aludni.

Szegénykém fél tizenegy tájban ismét felriadt, és csukott szemmel sírni kezdett. Miután nem előszőr csinált ilyet többé-kevésbé fel voltunk rá készülve. Csak sír és sír... De csukva van a szeme... Olyan, mintha aludna közben... Jó lenne tudni ilyenkor mit álmodik, merre jár... Mitől rémül meg ennyire...

Az első Karácsony

Tegnap délelőtt kellemes meglepetés ért. Ahogy DVD-d néztünk (persze távolról, hogy a tv képernyője ne rontsa szemét), meg játszottunk és énekeltünk Tündérmaci a pocakomon feküdt... majd rajtaütésszerűen elaludt. Ez volt az első ilyen. Már azt hittem, hogy én soha nem tudom elaltatni, és lám, ahogy telnek a napok egyre jobban összeszokunk. Tök jóérzés volt, ahogy együtt szuszogtunk.

Ma Tündérmaci 8:05-kor kelt. Szerintem megérezte, hogy nagy nap ez mai :) Jól bereggelizett, majd irány játszani. Gyakorlatilag két forgatókönyvet dolgozunk ki (láttam a filmekben, hogy mindig van ,,A" meg ,,B" terv). Az első szerint, ami az ,,A" terv volt mackótestvére nálunk alszik és ebédre úgy megyünk át anyósomékhoz. A ,,B" terv vált valóra, mert 10 óra tájban Mackótesvér abszolút nem akart szundikálni, és így fél 11 tájban hozzákezdtünk a pakoláshoz, öltözéshez, kocsiablak kaparáshoz. A kocsi persze ezúttal is megtette hatását, mert Zsombi elszunyokált. Szép óvatosan bevittük, ami nem volt kis teljesítmény, mert a három uncsitesó ott volt, és hozták a formájukat :D Nem állt feje tetején a ház, de némi hangzavar, különösen a 7 éves ,,zajforrásból" azért volt :D

Félórás alvás után maci jól evett ezúttal is. Csúszott a húsleves, és a paradicsomos krumpipüré is. No, meg pár ,,morzsa" csokoládés piskóta is lecsúszott... Az uncsitesóktól kapott állatszállítási járműnek (nem ez a játék szakszerű neve, csak én aposztrófáltam kicsit tudományosan így) nagysikere volt. Azt hiszem az első autó egy zsiráfot visz, a pótkocsi pedig elefántot, és magától megy, meg zenélés is. Tök jó :) Sikere volt a fürdőszoba szettnek is. Zsombi ugyanis imád fürödni... A játszás után kénytelenek voltunk pihenőt tartani, mert a fiatal úr nagyon elfáradt. Pedig már a másik család is várt ránk...

Anyuékhoz négy óra tájban érkeztünk. És persze a sláger Zsombi volt... Mielőtt azonban megkezdődhetett volna az ajándékosztás peluscsere és uzsonna szerepelt a programban. Anyum gyorsan virslit főzött a fiatal úrnak. Nővéreméktől egy motorkát kapott. Amit még rendeltetés szerűen ugyan használni nem tud, de anya és apa segítségével azért használható. (Csak bírja a derekunk.) Bátyáméktól egy ülőke Tigrist kaptunk, ami a fényképen is látható. Hugoméktól zongorázó macit kapott. A nővérem és anyu vett jó pár polót, szabadidőruhát, zoknit, és egyéb ,,apróságot". Megtörtént a felkérés is, az öcsém elvállalta a keresztapaságot, a hugom pedig a keresztanyaságot. Majd valamikor tavasszal, ha már jó idő lesz megtartjuk a keresztelőt...

Megjegyzem, ahhoz képest, hogy az előzetes vélemény szerint nem könnyű egy 11,5 hónapos gyereknek vásárolni mind a két család jól bevásárolt. No, meg persze jól ,,megszeretgették". Amit Zsombi hol jól, kevésbé jól, hol meg nyügősen viselt.

Nekünk este már csak 1 óra jutott... Odaadtuk macinak az ajándékot. Nagyon örült a Micamackós játéknak. Igaz, ő mindennek örül, ami villog, zenél... Játszott kicsit a formakirakós játékkal, aztán irány a kád. Nagyon szeret locspocsolni, ülni a vízben, és csapkodni a vízfelszínét. Néha persze túl nagyot üt, de nem csinál gondot abból, ha az arcára is megy a vízből... Még a szokásos Mildibé 3 jóéjszakát adag és nyolc óra tájban el is aludt...

Jóéjszakát Tündérmaci!

Gyönyörű Karácsony

Nagyon sok jó történt velünk az elmúlt egy hónapban. Zsombi nagyon szépen beilleszkedett a családba és mindenkit levett a lábáról. De miért is ne?! Hiszen kedves, aranyos, nagydumás, és nagyon nagy lelke van... Persze tud zsémbes és sírós lenni, de arra nagyon vigyáz, hogy ezt az arcát csak szülei ismerhessék, láthassák. Társaságban Ő egy Tündérmackó :)

Letelt a 30. Most várjuk a ,,javított" anyakönyvi kivonatát. A családi pótlék nem izgat különösebben, de a babikötvény az igen. Állitólag csak egy éves korig adják, és ha nem küldik időben, akkor szegény Zsombi kiesik ebből a jóból. Mert úgy gondoltuk, hogy a családi pótlékot átutaljuk neki... Megjegyzem a ,,hivatalos szervek" végig korrektek, segítőkészek voltak velünk. Nagyon kellemes csalódtunk bennük. El is határoztuk, hogy írunk köszönőlevelet a TEGYESZ-nek és a Városi Gyámhivatalnak is.

Időnként rá kell jönnöm, hogy ,,vétkezünk". Mert bár jóétvágya van, de több kaját és többfélét veszünk neki, mint amennyit megbír enni. Vagy, ha látunk neki egy szép pólót, bodyt, ami olcsó 5-600 Ft, akkor azt tuti megvesszük neki, legfeljebb egy számmal nagyobbat, hogy megnyugodjunk nem fölösleges, mert ugye úgyis belenő felkiálltással. No, meg persze kit kényeztessünk, ha nem őt :)

Másik oldalról megvan ott van a féltés. Mert Zsombi valljuk be; édesszájú. Ezekben a napokban a mézes sláger, sütit neki mind a két nagyi. Feleségem megpróbálta leszoktatni, hogy a teát ne cukorral igya, de vajmi kevés sikerrel. A védőnő ajánlására tett bele mézet, vagy cukorpótlót, de azzal nem ízlett neki. Így aztán szinte sikerült a kisfiúnkat leszoktatni a teáról, és ugyanazzal az ívvel átszoktatni a Kubura, és más hasonló ivólevekre.

Az utóbbi időben egyre többszőr fordul elő, hogy hármasban nézzük a tv-t, a Szezám utca a kedvence. Leírhatatlanul jó érzés, hogy ott szuszog köztünk. Ül az anyja ülőben és közben rámdől, hozzám hajol... Igazi csemege a zenehallgatás is. A Halász Jutka dalokkal már teljesen megbarátkozott. A tescós Karácsonyi dal-sorozat nem nagyon jön be neki. Viszont ma a Blues Brothers Soul man videóklippje egyszerűen lenyűgőzte. :)

Megbeszéltük a feleségemmel, hogy az idén nem veszünk egymásnak ajándékot, hanem Tündérmacit rakjuk a fa alá. Hiszen ennél nagyobb ajándékot és kárpótlást nem kaphatunk volna a sorstól...

5 napos apuka...

Nehéz napokon vagyunk túl, mert Zsombinak jön a foga, és úgy tűnik éjszaka kijön rajta a helyváltozás is. Nappal Tündérmackó, éjszaka sír... Alig alszunk valamit, vagy inkább semmit.

Kb. az a menetrend, hogy nyolckor lefekszik aludni, de kilenckor már üvölt. Aztán 11 tájban megint... Majd amíg végleg fel nem ébredt szinte óránként. Kap egy kis teát és visszaalszik. Beszéltem doktor nővel, ő Panadol babyszirupot ajánlott lefekvés előtt. A patikában kértem az ínyére valami oldatot. (Lusta vagyok felállni mi a neve.) Cseppetek pár cseppet az ujjamra és próbálom bekenni az ínyét. Nem könnyű feladat... Míg a szirupot imádja, a cseppet utálja...

Zsombi nagyon rosszul alszik. A felriadás mellett még ráadásul forgolódik is. Meg bejárja az egész ágyat.

Jó lenne tudni miről álmodik éjszak...

És Zsombor beköltözött...

Nagy várakozással néztünk a nap elé. Tobb okból. Először ugye, a Gyámhivatal. Az örökbefogadás felelőlésénél már jártunk korábban háromszor, egy nagy kedves, aranyos hölgy. Nem is csalódtunk benne. Gyakorlatilag mindent előkészített, igazából csak alá kellett volna írni. Ha nem lett volna lelkiismeretes, és nem mond el mindent aprólékosan szóban. Ami végülis nem volt hiába való, mert tényleg nem árt tudni a jogi dolgokat. Nagyon sokmindent tudtunk, gondoltunk, de ez most megerősítést nyert. Fixálódott, hogy a végleges döntésünket Zsomborral kapcsolatban december 17-én kilenc órakor kell bejelentenünk. És, ha igent mondunk, akkor onnantól kezdve Zsombor végleg a mienk. Én szeretem volna a harminc napot rövidíteni, de erre a törvény nem ad módot. Megismerkedtünk Zsombor új gyámjával is, akit a TEGYESZ rendelt ki hozzá. Megtudtuk, hogy orvoshoz a határozattal lehet vinni. No, igen. Megjegyzem ez az orvoskérdés sem egy egyszerű dolog, mert fogalmunk sincs kit válasszunk. Az ismerőseink a város más részein laknak, mindenkinek van egy tuti tippje, egy jó gyermek háziorvosa, aki kedves, aranyos megminden... De a feleségem ragaszkodik hozzá, és ebben igaza van, hogy olyat válasszunk, aki a közeli egészségházban dolgozik, hogy ne legyen kötve hozzám, mert ha én például pesten vagyok iskolában, akkor hogy jut el oda? Ez a kérdés igazából csak december 17 után esedékes, mert csak akkor lehet leadni a TAJ-kártyát, de egy jó szülő ugye előre látó.

A Gyámhivatal után irány Zsomborért. Azaz majdnem. Vissza harisnyanadrágért, mert repkednek a minuszok. Bár, a kocsiban jóidő van, de ugye sohasem lehet tudni... Aztán meg tankolni, mert a nagy igyekezetben ezt is majdnem elnéztem. A nevelőszülők és családja elbúcsozott Zsombortól. Szerdán csináltak róla videót, meg egy rahedli fotót. Persze tegnap este és ma reggel is folytatódott náluk. A búcsú közben nem kell nagy dologra gondolni, csak szerette volna náluk még mindenki utoljára megsimogatni. A ruhák mindegyike kicsit nagy volt. Meg kell tanulni vásárolnunk. Meg a méreteket. Mert például a nevelőanyánál egy 17-es cipőt hordott, én vittem neki 19-est, 21-est, majd még egy 21-est és ez utóbbi lett jó rá. Az overállnál is mutattak hármat, aminek háromféle számozása van, hogy az mind jórá. Kicsit nagy lett rá, de nem bánkódunk, mert állitólag tavszra belenő.

Kis beszélgetés után gyorsan felöltöztettük és a kocsiba raktuk Zsombit. Szegény nagyon sírt. A nevelőszülők is. Meg mindenki. Érdekes módon az indulás után nem sokkal abbahagyta. Teázgatott majd nemsokára elaludt. Apósom szólt telefonon, hogy kanyarodjunk arra, mert kész az ebéd, és ott van a három unoka ( 7, 9, 10 évesek), mert iskolai szünet van. Ők is megnézték Zsombit, de nem nagyon véleményezték. Láthatólag nem voltak benne biztosak, hogy ők ezt akarják... Gondolom eszükbe jutott, hogy ezentúl hogyan lesz, játszunk-e annyit velük, mint eddig.

Ebédre Zsombi jól bekajázott. Hol az anyukája, hol az én ölembe evett. A délutáni alvás ezúttal sem akart menni, aztán három óra tájban elaludt. Miután azt az instrukciót kaptuk a nevelőszülőtől, hogy egy óra után ébresszük fel, így a feleségem fel is ébresztette, de ez nagyon nem tetszett a kölöknek... Először a teát sem fogadta el, majd őmaga kereste meg a teásüveget és jelezte, hogy inni akar, majd mint, aki jól végezte dolgát felkapta a cumit és berakta a szájába :)

A peluscsere sem egy egyszerű mutatvány. Ráadásul úgy, hogy megpakolta rendesen. Amikor elkezdjük öltöztetni már üvölt. Igyekszünk gyorsak lenni, mindent előre összekészíteni, de állandóan mozog, ficánkol. A peluscsere kétemberes feladat... Nincs mese. Szerettük volna egyből megis fürdetni, de annyira álmos volt még mindig, hogy inkább hagytuk hadd aludjon bármi is lesz éjszaka. Így aztán Zsombi fél hét tájban újra elszenderült... Kb. félórát aludt majd irány a fürdőkád.

A fürdővíz elkészítése rám volt bízva. Ami valljuk be nem egy diplomás feladat. Sikerült is jósok habot csinálnom. Aztán mint, aki jól végezte a dolgát elmentem Zsomborért. Amikor visszaértünk kiderült, hogy a kádban csak hab van, mert nem dugtam be a dúgot... Mi nem fektettük le Zsombit a vízbe, csak akkor amikor kellett, ahhoz, hogy megmossuk a lába közét, fenekét. Ilyenkor persze sírt, meg rémülten kapaszkodott. Aztán előbb a feleségem, majd én is igyekeztem megmosni, lehúzni a kukiját, de nem nagyon sikerült... Pedig többszőr is próbálkoztunk. Miközben Zsombi érdeklődve figyelte mit matatunk a lába között. Abban maradtunk, hogy telefonos segítséget kérünk...

Tíz órakor Zsombi jelezte, hogy álmos. És valami négykézlábas, kutyapózszerűben el is szenderült. Pár perc múlva kihúztam a hasa alól a lábait, és oldalra billentettem, amire fel sem ébredt. Éjszaka háromszor felsírt, de amikor kapott egy kis teát, akkor visszaaludt. Ki tudja mit álmodhatott?

Mellesleg én semmit... (Bár, a feleségem szernt horkoltam.) Mindenesetre én úgy emlékszem, hogy szinte végig fent voltam, és hallgattam Zsombi szuszogását. Mert a fene se gondolta volna korábban, de ez is lehet öröm...

Túl vagyunk a kezdetén... Vagy csak most kezdődik?!

Egy nagyon nehéz egy hónapon vagyunk túl. Amióta láttuk Zsombort, tudtuk, hogy Ő az igazi. Sajnos, azonban - nem miattunk - azt követően 3 hét szünet következett. Ami rendkivül nehéz volt. Hétfőtől szerdáig mindennap meglátogattuk, 3-4 órát töltöttünk a nevelőszülőnél. Igyekeztünk amennyire lehet, persze nem tolakodóan részt venni a család életében. Ami zökkenőmentesen sikerül, pedig van két aranyos ,,saját" kisfiúk, és a rokonság is elég nagy. De nagy szerencsénkre kiválóan álltak az örökbeadáshoz, pedig ez volt az első nekik. Mindenkinek ilyen nevelőszülőket kivánok.

Az első látogatáskor és hétfőn is Zsombi nagyon barátkozó volt. Lehetett vele sétálni (persze fogtuk mind a két kis kezét...), aztán játszani. Engedte, hogy etessük. Kedden egy mélypont jött. Már érkezésünkor elkezdett sírni. Aztán kb. egy órán nem is nagyon akart velünk játszani, csak akkor, ha ott volt a nevelőszülő. Ezután oldódott a helyzet... Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen kisembernek ekkora lelke van, ennyire megérzi, hogy a közeli napokban komoly változás áll be az életébe. A délelőtti alvás után már ismét játszott velünk, majd amikor jöttünk el, már ,l is ,,köszönt".

Szerdán vegyes érzelmekkel mentünk ki. Nem tudtuk mi vár ránk. Azon gondolkoztunk, hogy talán nem tud bennünket elfogadni... Aztán amikor meglátott bennünket nevetett, és akkor tudtuk, hogy rendben lesz minden. Egész délelőtt játszottunk. Nagyon jókedve volt. Persze néha eltört a mécses, és a nevelőszülőnél keresett menedéket. Aki próbált volna főzni... De ilyenkor nem hagyta.

Csütörtök volt a ,,nulladik" nap a számunkra, számára. A szakemberek megengedték, hogy elhozzuk hozzánk. Az öltöztetésnél nem volt rosszhangulata, de amikor kivittem a kocsiba, iszonyúan elkezdett bömbölni. Feleségemet és engemet is nagyon bántott, nem is tudtuk megvigasztalni. És ez így ment, vagy 10-15 kilométeren keresztül. Szegény feleségem egyszerűen nem tudott mit csinálni vele... Aztán egyszercsak elaludt. Amikor kiszálltunk a kocsiból felébredt, és természetesen ezúttal is sírt. A lakásban igyekeztünk megmutatni neki mindent, próbáltunk ,,beszélni vele". Elmondtuk neki, hogy ezentúl itt fog lakni. A ,,vártnál" hamarabb abbahagyta a sírást. Sőt, amikor anyósomék átjöttek az ebéddel azokkal is jól eljátszadozott. Mindenkivel, csak velem nem. Úgy látszik a szívére vette, hogy én vittem ki a kocsihoz, én ,,raboltam" el. Aztán jött az öcsém, majd anyukám, akivel szintén hamar barátságot kötött. Érdekes volt, hogy tetszettek ugyan neki a játékaink, az ágya, meg hogy mindenki körülötte ugrált, de legjobban az ablak ,,jött be" neki. Úgy tűnik szeret az ablakban állni és mindenkinek integetni :) Délután másfél órát aludt. Azért csak ennyit, mert felébresztettem. Este amikor indultunk ,,haza", megint kitőrt a sírás. Beraktam a kocsiba, majd egy kis cumisüveg tea elfogyasztása után ismét, mint egy varázsütésre elaludt. Akkor sem ébredt fel, amikor kivettem a kocsiból. Csak akkor, amikor már szinte beértünk a házba. Kicsit játszott, majd a nevelőszülők meg(be)mutattak egy esti fürdetést...

Most péntek reggel van. 8-ra megyünk a Gyámhivatalhoz, aztán Zsomborért. A mai nap 30 napra - bár szerintünk végleg - hozzánk kerül... 13 év után talán ma eljutunk oda, hogy valóban család leszünk...