Húsvéti kirándulások

Szombaton viszonylag korán kelt Zsombus, így elhatároztuk, hogy elmegyünk Szilvásváradra. Útközben azonban Gyöngyösre modósítottuk az útirányt. Egyrészt, mert rég jártunk arra, másrészt miután a Maci megkapta a kispárnáját egyáltalán nem tűnt nyűgősnek. Útközben énekeltek, játszottak a hátsó ülésen anyucival. Amiből persze én semmit sem láttam.

Gyöngyösre fél tízenegy tájban értünk, amikor elment a kisvonat. A következőre meg jócskán kellett volna várni. Így felmentünk Mátrafüredre. A Sástóhoz való bejutás nem volt egyszerű. Volt jópár árus, és a portékák felkeltették Zsombus figyelmét. Aztán a tó persze rabul ejtette Macit. Nem győzte a kavicsokat beledobálni. A hidakon sem volt könnyű átjutni. Maci jóvoltából 3 hídig jutottunk, vettünk a két maminak, és Zsombusnak egy-egy szélforgót (virág, meg züm-züm méhecskéset).

Az ebéd nagyon jól esett Zsombinak. A Sástói étteremben jó kaja volt. Zsombinak nagyon ízlett a leves, bepakolt belőle rendesen. Aztán közben és utána futkározott kicsit, de nagy baj nem történt. A másodikat is szépen csípegette… Jobbára az anyáéből, de az én szalmakrumplimat is megízlelte. Ebéd után kocsikáztunk kicsit, hogy elaludjon, majd a Sástó felett egy jó kis erdei tisztás-parkolóban kötöttünk ki, ahol másfél órát aludt a kisfiúnk. Miután felébredt visszamentünk a kisvonathoz. A várakozás ideje alatt elég nyűgős volt. Nehezen értette, hogy miért nem szállhat fel a nyitott vagonba. Az úton oda is és vissza is jól viselkedett. Amíg vártunk, hogy visszaforduljon a vonat addig megmozgatta magát, meg anyukáját is… 

Este nyolc óra tájban értünk haza, jól elfáradva…

Vasárnap normális időben ébredtünk. Délelőtt nem kapkodtunk, meglátogattuk anyuékat. A locsolás ugyan elmaradt, de a csokinyuszi- és tojásgyűjtés nem. Aztán anyósoméknál hasonlóképpen tettünk, plussz még meg is ebédeltünk. 

Ebéd után neki vágtunk Pálháza-felé. Zsombus papírforma szerint el is aludt, és csak Pálházán ébredt fel. Pedig kompon mentünk át a Tiszán, ami neki nagy kedvence. A vonatindulásig volt idő, így részint elfoglaltuk a helyünket, mert elég szép tömeg gyülekezett, illetve fel-le szálltunk, ahogy Zsombinak kedve volt. Az oda úton elég nyugodtan nézelődött. Rostallón, amíg vártunk, hogy visszainduljunk elsétáltunk a patakhoz (anyuci őrizte a helyünk), és természetesen köveket dobált a vízbe. Aztán vissza felé úgy érezte, fel kell másznia a mozdonyra, amiben nem akadályoztam meg, de vigyáztam le ne essen. Türelmesen tűrte, ahogy fotóztam. Az utazás egyik legkellemesebb élménye volt számára, ahogy meglátta a kőkapui tavat, amelyet jó néhányszor körbe sétáltunk már. Illetve a mellette lévő alagút…

Este nyolc óra tájban értünk haza, jól elfáradva…

Hétfőn Ildi testvérének a családjával vágtunk neki első célként Sárospataknak. A tömeg elkerülése véget Kisvárda felé mentünk. Zsombus teljesen lázba jött, hogy a másik kocsiban ott vannak az uncsitesók, és időnként amennyire a biztonsági öv engedte hátra sandított jönnek-e. Sárospatakon sétáltunk egy jót a várban. Maci természetesen futkározott és ment, amerre az uncsitesók. A külső várban futkározott egyet a várfalak maradványaikon, de hát Ő ezt nagyon szereti… Csak persze fogni kell a kezét.

 

Széphalmon ebédeltünk. Zsombus elég szépen evett levest, de persze a legkisebb lehetőséget  is kihasználta futkározásra, mozgásra. Ebben jó partnerei voltak az uncsitesók. Másodikat is eszegetett, de koránt sem olyan intenzitással, ahogy szerettük volna. Fagyit viszont nagyon szeretett volna nyalni. Én ettől megijedtem, mert a torka elég érzékeny és féltem, hogy begyullad megint. De amikor láttam, hogy nem nyalja a fagyit, hanem csak hozzá érinti a nyelvét, és azonnal el is húzza, nem ellenkeztem.

Ebéd után elindultunk a Füzéri várhoz. Zsombus szinte azonnal el is aludt. Így aztán a várhoz nélküle indult el a csapat. Meg persze nélkülem is… Ahogy elindultak nem sokára feléredt Zsombi, valószínűleg melege volt, és amikor észre vette, hogy egyedül vagyok csak ott keserves sírásba tört ki. Kellett vagy 10-15 perc, mire megnyugodott és visszaaludt. Nem sokára visszajöttek a többiek, és Zsombus is felébredt. Kis rendezkedés után haza jöttünk…

Húsvétvárás betegség után

A múlt héten csütörtökön megfázott a Maci, be is gyulladt a kis torka. 37,8 volt reggel a láza, így elvittük a doktor nénihez. Aki a szokásos ,,egység csomagot" írta fel, ami ilyenkor szokásos... Lázcsillapító, köptető, Nurofen, kalcium meg a fehér por, amihez vizet kell engedni és felrázni.

Délután rosszabb lett a helyzet, mert felment a láza 39,5-re és nagyon taknyos lett. Kúp segítségével sikerült levinni a lázát, de a takonykór maradt. Így aztán másnap vett Ildi egy kis orrleszívót. Ami nagyon nem tetszett Zsombinak… A láza egészen vasárnapig előjött, de amikor nem volt magas, akkor nem adtunk neki kúpot, levitte a Nurofen is.

Miután Zsombus vasárnap is nagyon taknyos volt, ezért vettünk egy orrszívó porszívó. Ami ellen régebben komoly fenntartásaink voltak. Nem hittük el, hogy az ilyen segédeszközt egy gyerek szerethet, de kellemesen csalódtunk, mert a Maci az első orrszívástól kezdve roppant készséges, ha erre kerül a sor. Vagyis közben jókat bazsalyog…

Hétfőn együtt voltunk itthon, mert Ildinek dolgoznia kellett mennie. Nagyon klasszul eltelt a délelőtt. TV-ztünk és DVD-ztünk, számítógépen animációkat néztünk… Anyunál ebédeltünk, majd hazajöttünk aludni. Nem csináltam nagy hókuszpókuszt a dologból. Bezártam a szoba két ajtaját, majdnem teljesen leengedtem a redőnyt és elhelyezkedtem én is az ágyba. Zsombus pár percig forgolódott, majd aludt is.

Kedden visszavittük a doktor nénihez. Aki azt mondta, hogy még nem javasolja, közösségbe menjen a Maci. Mert igaz, hogy nem lázas és nem köhög, de még taknyos, és nem gyógyult meg teljesen. Ha most engedi, hogy bölcsibe menjen, akkor csak visszafertőződik és kezdhetünk mindent elölről. Így a keddet megint együtt töltöttük…

Szerdától aztán már itthon tudott maradt vele Ildi. A gyönyörű, meleg tavaszi időben így vagy a tornapályán, vagy a Robinson dombi játszótéren gyógyult Zsombi…

Buszon

Zsombi nagyon szereti a buszokat. Amikor meglát egyet, mindig mutatja nekünk… Illetve már párszor utazott is pár kilométert rajta. Így elhatároztuk, hogy ma buszozunk egy kicsit.

Délelőtt egy 12-essel kimentünk az állomásra. Kb. 20 perc volt az út. Az elején Zsombus nagyon szépen megült. Kicsit talán megszeppenve figyelt kifelé. Aztán elkezdett mocorogni… De végülis nem volt vészes. Kibírta, hogy egy helyben kellett ülnie. Kapott kekszet, tejcsit és így elvolt.

A vasútállomáson nem volt nagy forgalom. Végülis vártunk kb. 10 percet, hogy jöjjön az IC Miskolc felöl. Zsombus nagyon nézte, ahogy befut. Aztán azt is, ahogy elindul… Természetesen megvártuk, hogy azok a vonatok is elmenjenek, amelyeknek csatlakozásuk volt az IC-hez, vagy fordítva, az IC-nek hozzájuk. Ahogy újra csend borult a pályaudvarra mi is eljöttünk.

Nem kellett sokat várni, mert jött megint a 12-es busz. Felszálltunk, Zsombus nézegetett kifelé… Aztán az út felénél elkezdett pislogni, majd egyre sűrűbben csukódtak le a szemei. Elaludt. Pár megálló múlva leszállásnál ölbe kaptam és elindultam anyósomékhoz. A Maci olyan mélyen aludt, hogy arra se ébredt fel, hogy leszálltunk, és kb 100 métert gyors tempóban ölben cipeltem…

Új frizura

Az elmúlt héten többször is beszélgettem a bölcsiben a gondozónőkkel. Elmondták, hogy véleményük szerint Zsombusnak nagy a haja… Zavarja a játékban, zavarja a képnézegetésben is. Korábban már én is kérdeztem egy fodrásznőtől, hogy hány éves kortól lehet hajat nyírni náluk, és Ő azt mondta, hogy hároméves kortól.

Szombaton Ildi elvitte fodrászhoz. Ahhoz, akihez az uncsitesó is jár. Állítólag várakozáson felül jól megült. Az ,,eredmény” mindenesetre számomra elég szokatlan lett. Nem mondom, hogy rossz, de újszerű. Nekem a korábbi Maci jobban tetszett… Jobban látszott a mosolya…

Anyósoméknak, anyunak, és általában a családnak tetszett.Láthatólag Macit sem zavarja.És ez a lényeg…

Nem beszél a Maci…

Már nagyon várjuk, hogy megszólaljon a Maci. Persze, mond ő szavakat, nem sokat, de mond. Természetesen mi eddig és ezután sem leszünk idegesek, türelmetlenek vele emiatt.

Múlt hét csütörtökön, amikor Zsombusért mentem, szólt a gondozó néni, hogy lázas. No, most mit csináljunk? Tekintettel arra, hogy a mi doktor nénink délelőttös volt, így vagy elvisszük a ,,váltótárshoz”, vagy este az ügyeletre… Végülis az előbbi megoldás mellett döntöttünk.

A doktor bácsi nem volt túl kedves a Macival. Ahogy benyúlt a spakulával a szájába szegény majdnem elhányta magát. (Pedig a Zsombi mindig olyan nagyra nyitja a száját, hogy eddig még mindig meg tudta nézni a torkát, aki vizsgálta, minden különösebb probléma nélkül.) Amikor már jöttünk elfelé, a doktor úr rákérdezett, hogy beszél-e a gyerek? Amikor meg tudta, hogy nem, akkor ingatta a fejét.

Természetesen mi (én) nagyon idegesek lettünk. Elkezdtem nézegetni a neten, és találtam is ezzel kapcsolatban anyagot bőven. A lényeg az volt, hogy a webdoki 3 éves gyerek szüleinek mondta, hogy hiába viszik logopédushoz, mert az is csak a tárgyakat tanítja vele. Azaz ez a szekrény, az az ajtó stb. (Ezeket a Zsombus mindet ismeri…) Na, kicsit megnyugodtam…

Ma visszavittük Macit a doktor néninkhez. Szerencsére már rendben volt a torka. Szóba került az is, hogy beszél-e… A doktor néni is meglepődött, hogy a bölcsi sem gyorsította fel Zsombus beszélőjékét. Aztán megjegyezte, hogy az a baj, hogy jól kommunikál a fiatal úr, abszolút ki tudja fejezni magát beszéd nélkül is, megérteti jól magát mindenkivel.

No, igen. Okos a Maci.Persze, ezt mi mindig is tudtuk.

Alma

Rohannak a napok, a hetek… Lassan minden nap úgy telik el, ugyanazon napirend szerint. Úgy tűnik, ha lassan is, de sikerül beilleszkedni a Macinak a bölcsibe. Különösen akkor megy simán a reggeli elvállás, ha ott van Mónika gondozó néni is. Őt nagyon megkedvelte Zsombus. A héten kicseréltük a tornacipőjét szandira, mert az mégis csak egészségesebb. A bölcsiben ugyanis nagyon meleg van, és ne melegedjen be a Maci lába.

Pénteken farsang volt a bölcsiben. Nagyon sokáig úgy volt, hogy nem is megy Zsombus, de végülis ment. Előző este elmentünk vettük neki ,,kellékeket”, pontosabban csak szemmaszkot. A kalap nem tetszett neki. Úgy gondoltuk jelmezt úgy se venne fel. Nem csináltunk nagy ügyet belőle. Persze, ő is vitt egy kis elemózsiát, hogy megvendégelje a társait. Igazából nem tudom, hogy sikerült, fogalmam sincs mennyire fogta fel Zsombus, hogy farsangolt…

Ma, vasárnap este elmentünk felköszönteni az egyik uncsitesót születésnapja alkalmából. Zsombus jót játszott, állandóan futkározott, jött-ment a lépcsőn… Meg persze pakolászott. Összességében persze aranyos volt. Evett virslit, és egy kevés desszertet is.

Aztán hazajöttünk és Zsombus majdnem elmajszolt egy almát. Csak úgy. Se nem volt megpucolva, se nem volt összevágva…

Válogat a Maci!

Maci egyre válogatósabb. Kezdődött a zoknival… Anyuci kikészítette a zokni, hogy melyiket vegye fel a bölcsibe. Zsombus pedig nem engedi, hogy ráadjam. Jobb híján kitaláltam, hogy válasszon. Így aztán megyünk a zoknis fiókhoz, hogy válogasson…

Szintén hadilábon áll a bodykkal. Egyre nehezebben veszi fel, ma például fel sem vette. Vagy, ha igen, akkor csak hosszú győzködésre. Próbálom itt is, hogy válasszon, de ez a taktika ezúttal nem válik be. Vagy nem választ, vagy ha igen, akkor azt se nagyon engedi, hogy ráadjam. Szerencsére a többi ruhadarabbal még nincs hasonló gond…

A bölcsivel a helyzet változatlan. Azaz, amikor elindulunk még nincs nagy gond. De ahogy belépünk a kapunk elkezd sírni. És sír végig, ahogy leöltöztetem… Aztán, amikor negyed négy tájban, az uzsi után érte megyek rendkívül boldog, amikor meglát. Van, amikor van kedve sétálni haza felé, van amikor cipelteti magát.

Újra a bölcsiben

Miután meggyógyult, hétfőn újra ,,felvette a munkát” a Maci a bölcsiben. Nem is volt igazán gond a készülődéssel, amíg be nem mentünk a bölcsi kapuján. Onnantól kezdve aztán mindig keservesen sír. Odabent – állítólag – már el van…

Kedden még elvittük együtt Ildivel, aztán Ildi megkezdte a munkát. Azaz az egy év letelte után visszament dolgozni. Délután már egyedül mentem érte. Amiknek örült Zsombus, de láthatóan hiányzott neki ,,valaki”. Otthon eljátszadoztunk vagy másfél órát, és amikor hazajött anyuci végtelenül boldog volt.

Szerda reggel Zsombus fél nyolc tájban ébredt. Természetesen anyuci már nem volt otthon. Viszont kikészítette a Maci ruháját, illetve elkészítette a reggelijét. Zsombus nagyon sírt, nem akart öltözni, nem akart készülni, ledobta magát a földre… Nagyon nehéz volt őt megnyugtatni. Átpelusoztam, néztünk egy kis Elmo-t, közben megreggeliztünk, és ivott tejcsit. Majd elindultunk a bölcsibe. Most se jött a saját lábán, végig cipelni kellett…

Csütörtök reggel látta, hogy nincs otthon anyuci, így megint sírt, de már nem annyit, mint szerdán. De nagyon szomorú volt. Ráadásul be is kakált, és nem is keveset. Nem volt türelmetlen, megvárta, amíg apuci szerencsétlenkedve rendbe rakja. Pénteken ugyanez volt, de akkor már hallgatva a szüleinkre, a kádban, zuhanyzóval mostam le a kis fenekét.

Érdekes, hogy amikor negyednégy tájban hazahozom, akkor mindig enne valamit. Úgy tűnik, hogy a bölcsiben is elkezdett játszani, amikor a pocija kb. félig van, és azt hiszik a gondozónők, hogy már jól lakott. Szóval ,,duplán” uzsizik… Aztán amikor megjön Ildi 5 óra tájban vacsizik. Majd hét óráig, a fürcsiig játszik. Fürdés után lefekvésig mesenézés van (Szezám utca, Elmo vagy Thomas). Más filmeket nem nagyon néz meg…

Szombaton és vasárnap itthon voltunk, csak ebédelni mentünk át a nagyikhoz, hogy ők is lássák a Macit. Szombaton két órát, vasárnap hármat aludt Zsombus. Együtt volt a család.