2008. december 31., szerda

Karácsony 2008


Már kedden feldíszítettük, összeállítottuk a Karácsonyfát. Ezúttal is a műfenyőt. Egyrészt, mert tényleg nagyon szép, másrészt Zsombus még úgy sem tudott volna különbséget tenni az igazi és a mű között. Természetesen, az első két sort kihagytuk, jobb a békesség. Maci nem kicsit nehezményezte, hogy elvettük az asztalát, ahol ő autókázni, meg mászni szokott, de úgy tűnik megbékélt a helyzettel. A díszekkel – amíg hagytuk – jól eljátszadozott.

Szerdán délre Ildi szüleihez mentünk ebédre. Amikor 11-re odaértünk, éppen akkor érkeztek az uncsitesók is. Volt idő tehát kijátszani magukat. Az ebéd is jól csúszott Zsombusnak. Ebéd után járt a Jézuska. Ildi testvérétől parkolóházat kapott, kisautókkal, melyet kb. 20-25 perc alatt sikerült is összeszerelni. Nagymamitól macskás hátizsákot, és még pár játékot kapott. Úgy tűnt Maci mindennek örül.Kettő után mentünk haza aludni. Amiből 3 órás alvás lett. Anyukám, és testvéreim családtagjai már nagyon várták, hogy oda is eljussunk. Anyuéktól szánkót, húgomtól beszélő Sütiszörnyet, bátyáméktól névre szóló meséskönyvet, nővéreméktől oroszlános párnát, hótaposót kapott. Persze, a főajándék mellé még kapott kisebb játékokat, de ki bírja azt a sok apróságot megjegyezni?A sok játék láttán úgy döntöttünk, hogy mi majd másnap adjuk át az ajándékokat.

Csütörtökön reggel át is adtuk neki. A kormányos ,,videós” talán még nem az ő szintje. Mindenesetre a gombokat elég intenzíven nyomogatta. Az ELMO könyv videóval viszont telitalálat volt. (Igaz, nem kockáztattunk sokat, hiszen tudtuk, hogy Zsombus mennyire szereti a Szezám utcát és ELMO-t.) No, és a faépítő kocka, amellyel én építettem, ő meg lerombolta. Igaz, pár nap múlva már egész szépen pakolta az oszlopokat…

Karácsony első napján ismét Ildi szüleinél ebédeltünk, aztán másnap anyuékhoz voltunk ,,hivatalosak”. Szombaton alvás után az uncsitesókhoz mentünk játszani, egy nappal később Ildi uncsitesója és családja jött hozzánk.

Hétfőn átmentünk Kassára elkölteni a maradék koronát. Zsombus nagyon nehezen aludt el a kocsiban. Így amikor odaértünk nagyon nyűgösen ébredt. Amikor bementünk a TESCO-ba, akkor derült ki, hogy éhes. Szegénykém nagyon keservesen sírt… Így hát rohantam vissza a kocsihoz kajáért. Miután evett-ivott jobb kedvre derült, és vidáman futkározott, illetve ,,fetrengett” a nagyáruházban. A kiflis ládából kénytelenek voltunk adni neki, mert nagyon megkívánta… Hazaféle is elég jól bírta az utat. Már csak Nyíregyházához közeledve kezdett dünnyögni.

Jól telt tehát a 2008-as Karácsonyunk. Csak hó nem volt… Talán majd 2009 úgy kezdődik, és kipróbálhatjuk végre a szánkót.
Ps: A fotó a hugom ,,karácsonyfájánál" készült.

2008. december 21., vasárnap

Családi nap

Vasárnap családi napot tartottunk. Az egyetem meg a munka miatt nem nagyon volt idő annyit együtt lenni, mint amennyit szerettünk volna, így ma Családi nap keretében ellátogattunk a Sárospataki várhoz.

Maci nem nagyon ellenkezett, hogy kocsiba kell szállni. A kompon csak úgy meresztette a szemét, a Tisza mindig bejön neki. A Sárospataki várnál nagyon örült, hogy kiszállhatott. Először a felező vonalon sétált, szerencsére nem sok kocsi jött. Aztán a templomnál a macskaköves úton futkározott. Bebújt a lánccal elkerített füves részre, majd kijött. Érdekes, hogy tudta, fel kell emelni a láncot, bebújni alatta, aztán felemelni és ki. Az biztos, hogy van logikája a srácnak.

Ezután lementünk a vár alatti részre. A köves úton és várfalmaradványokon nagyon ügyesen sétálgatott. Anya fogta a kezét – ami nem nagyon tetszett neki – ő pedig szépen ment a köveken. Az egyik vége előtt pár méterrel kikönyörögte magának, hogy önállóan menjen, aminek az lett az eredménye, hogy utolsó lépésként nagyot lépve el(le)esett. Természetesen nem Zsombus lenne, ha nem akarta volna újra megcsinálni.

Az alsó rész és a felső rész közötti boltíves átjáró nagyon tetszett neki. Kétszer is átment alatta. Hátrált-hátrált és nézett felfelé… Aztán sétáltunk egyet a várkertben. Itt látszott, hogy fáradt a kicsi. Néha felkapaszkodott anyuhoz, vagy én cipeltem, ha anya már nem bírta. Amikor sétálgatott, akkor igazán elemében volt. Talált egy szellőzőt, valami régi követ, természetesen bele dugta a kezét, aztán kavicsokat szedett és beledobálta a pocsolyába. De akkor konkrétan nagyon megijedtem, amikor egy pincerész tetejére felmászott, és még első alkalomra vissza is futott szépen, ám másodszorra rossz irányt szeretett volna venni. Nagyon megijedtem és siettem is, hogy még véletlenül se abba az irányba induljon el.

A több mint egy órás séta után elmentünk Pálházára, a szokott ,,vendéglőnkbe”. A húsleves ezúttal is csúszott a Macinak. Az anyja öléből ette és igazán jó ízűen, a sárgarépa tuti befutó nála. A másodikat, a rántott húsit, a vegyes köretet és az őszibarack befőttet már nálam ette. Hasonlóan jóízűen.

Ebéd után beszálltunk a kocsiba és nemsokára Zsombus elaludt. Közben egyszer felébredt, egyszer felsírt, és egyszer felnevetett. Összességében több mint két órát aludt… Aztán amikor befordultunk a házunkhoz vezető útra, elkezdett dünnyögni, mert ő még nem akarta hazajönni… Nem zavarta, hogy besötétedett, a lámpák égtek…

Mikulás hete

Zsombus valahova megsebesítette a kézfejét. Nem volt nagy seb, de valahogy elfertőződött. Máskor egy ilyen simán begyógyul, de most kb. egy olyan szabályos 5 forintos körülire nőtt meg. Csütörtökön így elvittük a Doktor nénihez, aki megnyugtatott bennünket, hogy nem olyan nagy a baj, csak figyeljünk oda arra, hogy Macika testén, ha máshol is van ilyen, akkor kezeljük azt is. Írt fel kenőcsöt, no meg bárányhimlő elleni védőoltást is, amit aztán ma be is adott neki.

Szegény kismackó még nem tudja még mi a mikulás… Pedig annyit kapott… Pénteken átjöttek a szomszédok és hoztak neki mikulást. Szombat hajnalba én is becsempéztem neki (meg Ildinek is), mielőtt elindultam Miskolcra. Még szerencse, hogy két kis csizmácskája van, mert a feleségem jóvoltál az egyik cipőbe már járt a mikulás. Aztán anyósoméknál kajáztak és kapott tőlük is, no meg Ildi testvérééktől is. Alig akart elaludni, olyan jót játszott az uncsitesókkal. Tavaly sem hozta becsomagolva lázba a mikulás. Persze, ha kibontjuk, akkor rögtön tudja, miről van szó. És természetesen kér is belőle. Szombat este még begyűjtöttük a mikulásokat anyuéktól is.

Vasárnap reggel elmentünk Debrecenbe karácsonyi ajándékot nézni. Egyfajta hagyomány, hogy a keresztfiúnknak Ferraris cuccot veszünk a Shell Shop-ban. Mindig összegyűlik 4-5 ezer smart pont, és azt ott szoktuk levásárolni. A Plázákban igazán körül nézni sem tudtunk. Zsombussal vagy mozgólépcsőztünk, vagy pedig szaladgált. Ildi se tudott igazán szétnézni, mert egyidő után elkezdte keresni… Aztán kimentünk a Corába. Maci kapott lufit, és még Ildi nézelődött, addig mi azt játszottuk, hogy odaadom neki, ő meg kidobálja. Aztán persze futkározott. No, meg nyűgős lett, mert már ugyancsak elmúlt dél. És mivel az éhség nagy úr, így egy gyorsétteremben, valami gyros akármiben ebédeltünk. Zsombus anya rizses, zöldborsós brassóijával kezdett. Aztán átjött hozzám és a Gyros-tálamból is kért.

A kaja után irány az autó, és Zsombus papírforma szerint el is aludt. Olyan szépen aludt, hogy nem volt szívünk felébreszteni. Így hát nem mentünk haza, hanem kocsikáztunk még egyet Kisvárda felé is. Kisvárdán, az Aldi mellett megálltam, hogy bekapjak egy kávés cukrot, mert már nagyon álmos volt, amire Zsombi egyből felébredt. Szerencsére hamar megnyugodott. Később elmentem a húgommal szánkót venni. Ők azt szeretnének Zsombusnak Karácsonyra adni.

2008. december 2., kedd

Egy év…

Tudom ez az a post, amit már korábban meg kellett volna írnom. Ráadásul az utóbbi kettőt fel sem raktam a blogra.

Így aztán elmúlt az évforduló, szépen, csendben. Úgy, ahogy szerettük volna. Bár, előszedtem a tavalyi naptáramat és átírtam a dátumokat a Google naptárba, és november közepén Ildi is megjegyezte, hogy most egy éve költözött be hozzánk Zsombus…

Amikor az előkészítőre jártunk, akkor azt tanácsolták ünnepeljük meg azt a napot, amikor a családba bekerül. Legyen az a második születésnapja. Ha belegondolunk az elmúlt egy esztendőbe, akkor nekünk nem úgy tűnik, hogy egy éve van velünk, hanem kezdetektől… A szívünkben legalábbis…

Hogy mik voltak Maci legszebb pillanatai?

Gyakorlatilag mindennap öröm volt vele. Soha nem felejtem el azt, ahogy az első éjszakákon sírt és csak ültünk mellette tehetetlenül… Vagy amikor először vittük az ügyeletre, mert belázasodott… No, és persze a Zemplén, a Bükk, Magas-tátra, Zakopane, Cserkeszőlő és Keszthely környéke…

Kinőtte a kaja utáni ,,cuppogást”, már nem mondja, ha egy kutyát lát, hogy vauvau, és nem mutat a tévére, hogy bee! Nem alszik már naponta kétszer sem. Délután alszik, de az egy kiadós, 3 órás alvás. Időnként folyékonyan beszél, de hogy mit mond az még nem értjük, de a maga nyelvén biztos fontos dolog… Mindenesetre meg tudja velünk értetni magát. Mindent ért amit mondunk neki.

Nagyon szép ajándék volt nekünk ez az egy év. És minden perc, amióta Maci velünk van…

2008. október 12., vasárnap

Széphalom – Alvás a Macival - Sóstó

Szombaton Széphalomra kirándultunk. Sajnos, odafelé Zsombusék nem tudtak kiszállni a kocsiból a kompon, mert szorosan álltak mellettünk, ki se tudtuk nyitni az ajtót. Pedig imádja nézni a Tiszát…

Széphalmon a Vendéglő előtt álltunk meg. Majd körbe sétáltuk a parkot. Maci Zsombust nem volt könnyű rávenni, hogy ne menjen ki az útra. Illetve a park útjain ne ücsörögjön kavicsokkal játszva. Nagy nehezen eljutottunk a veremig, amit Macinak meg kellett másznia… Aztán az új Múzeum mellett futkározott, odavissza és oda meg vissza, mert látta magát a visszatükröződő tükörbe. Aztán átvágtunk a kapu felé a fák között, majd visszasétáltunk a Múzeumkert vendéglőhöz.

A vendéglő kívülről nem nagy szám, belülről rendben volt. Kicsit szűk volt a hely – nekem. A lényeg, hogy a kaja nagyon finom volt. Zsombi elég jól kajázott. Mi is – felváltva. Szerencsére volt a vendéglőben egy akvárium, ami Zsombus lekötette. Így aztán egyikünk evett, a másikunk Macival a halacskákat nézegette, aztán cseréltünk.

Sátoraljaújhelyen Zsombus már odafelé kinézett egy új szökőkutat. Így ebéd után az első utunk odavezetett. A szökőkút rendkívül modern volt, csak éppen nem zenélt. Maci vagy négyszer körbe sétálta, alig akarta ott hagyni. Sátoraljaújhelyről kiérve már aludt is…

Mi pedig kanyarogtunk Makkoshotykán, Herczegkúton… Aztán Olaszliszka magasságában felébredt Zsombus, és olyan sírással, hogy csak néztünk egymásra Ildivel. El nem tudtuk képzelni mi a baja. Kapott inni, enni… Kivettük, visszaraktuk… Megfeszítette a kis testét, és panaszosan, hangosan sírt, hullottak a könnyei. Kb. 10-15 perc telt el, hogy megnyugodott. Már az járt a fejünkbe, hogy hozzuk haza, és visszük dokihoz.

Amikor már nem sírt, akkor úgy döntöttünk felmegyünk Középhutára, a játszótérre. És hátha elalszik közben. Vagy, ha nem is, a középhutai játszóteret szereti. Pár percet szunyókált, de nem aludt el. A játszótéren először a patakot vette szemügyre, dobált be kis követ, mogyorót. Majd a patakhoz levittem, de nem dugta bele a kiskezét. A rúgós ló (vagy mi) pár percet ért, a mérleghintán viszont jókat kacarászott. Szívesen homokozott volna, de ahhoz már hideg volt a homok.

Ezután átgurultunk Újhutára. Maci itt is folytatta az út elején a patakba bedobálós kő-projectet. Viszont sétálni nem volt hajlandó. Így aztán felváltva cipeltük Ildivel. A település végéig így most nem is mentünk el. Volt olyan, hogy nagyokat ásított, odadúgta a fejét Ildi vállához. Siettünk vissza a kocsihoz, hátha elalszik hazafelé… Nem aludt el…

Este, fürdés után Maci szokás szerint nálam kötött ki. Néztünk Gumimacit, Garfieldet, Füles Macit… Nyolc óra után nem sokkal megfogta a kezem, és átsétáltunk az ágyához. Kicsit még forgolódott, játszott, aztán odabújt hozzám és szépen elaludt… Nagyon jó hallgatni az egyenletes szuszogását…

Ma délelőtt kisétáltunk Sóstóra. Zsombus a séta elején vitette magát, aztán valami olyasmit játszott, hogy állj és futás. Ha megunta, akkor makkot gyűjtögetett anyucival. Aztán felváltva vittük a Zsombit, majd futott egyet. Maci mellesleg egyre ügyesebb. A híddal egymagasságban, van egy kb 1 méter magas kis föld kupac. Zsombus nagyon szépen felfutott rá, és aztán a meredekebb részen pedig le. A vasútmegállónál és a tópartján kihasználta a felfestett csíkokat és azon ment. Természetesen Sóstón a szökőkútnál megint jólérezte magát. Mindig szeret ott elidőzni. Míg vártunk a buszra, addig rajzolgatott a földre. Nagyon szépen sütött a nap. A buszon szeret nézelődni. Nem látszik rajta megilletődés. Gondolkozunk rajta, hogy megyünk egy kört vele az állomásig és vissza…

A séta után jólesett az ebéd. Majd 2 óra 15 percet szunyókált...

2008. szeptember 17., szerda

Zsombi szeptember eleji remek pillanatai

- Zsombus már megmutatja, hogyan lép az óriás, hogyan ásít a Maci. Természetesen a füle, szája, szeme, nyelve már mind megy. Tudja ki anya, apa, nagyapa, nagymama, Barbi, Flóra, Bence. Nagyon tud örülni a gyerekeknek, legyen az szomszéd, vagy az uncsitesói. És szereti, ha puszilgatják, Ő pedig szereti apa arcát simogatni.
- Szombaton, ebéd után elvittük a Macit a Nyírségi Ősz rendezvényére. Elég bátran szaladgált a lábak között, vagy vitette magát. A léggömbőknél megtetszett neki egy kék Thomas a gőzmozdonyos. Amikor hazajöttünk rögtön elaludt, a léggömb madzagját fogva…
- Zsombust addig érdekli a reggeli, amíg nincs tele a poci kb. félig, kétharmadáig. Aztán elvonul valamelyik szobába mesét nézni. Ilyenkor utána kell vinni a kaját és mese nézés közben megeszi amit még meghagyott. Persze előfordul, hogy szemet vet anyukája ételére. Szombaton nemes egyszerűséggel elvette a felvágottat a vajas kenyérről, és bevitte a szobába megenni. Amíg anyuci teát főzött…
- Ma reggel Maci Thomas nézés közben lepisilt, mondhatnók túlcsordult a pelus. Pedig minden ugyanúgy indult, mint máskor. Vidáman kelt, én előkészítettem a DVD-t, Ő elfoglalta a helyét a combomon. És egyszer csak érzem, hogy valami meleg és csurog a lábamon… Pedig időnként alapban mutatja, hogy kaka van, vagy hogy hol a pisi. Mindenesetre nem jött zavarba. Pontosabban, mintha mi sem történt volna.

2008. augusztus 31., vasárnap

Zsombus

Maci nagyon okos. Imádja a kocsikat, a repcsiket, a vonatokat és az ejtőernyősöket. No, meg a galambokat, és minden, ami mozog…

Megmutatja a nyelvét, a fülét, a szemét… És, ha kedve van, akkor mindenkivel gagyarászik… No, meg ismerkedik és játszik… Ha jó a hangulata…

Minden ért a Maci. Ha megkérjük adja ide ezt vagy azt, akkor ideadja. Ha megbeszéljük, hogy mit csinálunk, hova utazunk, akkor megérti. Amikor pl. megbeszéltük, hogy megyünk a Balcsira és 450 kilométert kell ülnie a kocsiba – megértette és odafelé egy szava se volt. Csak már a vége felé kezdett nyűglődni, de ki nem 6 órás autókázás után? Ráadásul forró napsütésben…

Szóval Maci nagyon okos, és szépen fejlődik. Mindenki, aki látja azt mondja: - Milyen szép kiegyensúlyozott baba.

Isten szép ajándéka!

Vége van a nyárnak

Elszállt a nyár. Nagyon hamar… Ez volt eddig a legboldogabb nyarunk… Még sohasem kirándultunk eddig ennyit, és pláne nem hármasban…

Sóstói sétával búcsúztattuk a nyarat. Maci hol futkározott, hol meg Ildi, hol meg én cipeltem. Aztán, ha azt is megunta, akkor leült a homokba rajzolni. Nem csoda, ha kb. 3-4 kilométeres utat majdnem 2 óra alatt tettük meg…

Haza felé nagyon élvezte a buszt, a pár perces utat. Egész végig csak nézett ki az ablakon. Valószínűleg a biztonsági korlát tetszett neki annyira. No, meg az erdő…

Ebédre jól kajázott, aztán nagy nehezen elaludt, és szunnyadt 2 órát. Estére elmentünk mosógépet nézni, meg beugrottunk a McDonaldsba fagyizni. Zsombusnak az is ízlett, bár ő jobbára csak csoki öntetet kapott.

2008. augusztus 8., péntek

Gyenesdiás 4. nap - Afrika csodái

Reggel jócskán belehúztunk, mert fél kilenckor ébresztett bennünket Zsombi. Reggelire tojásrántottát evett. Miután őkelme a legfontosabb így mi ezúttal is felváltva ettünk, illetve kerestük, merre jár. Mert Zsombus egyre jobban otthon érzi magát a panzióban.

A kaja után úgy döntöttünk, hogy megnézzük ,,Afrikai csodáit”. Azaz a pár kilométerre lévő Afrika parkba ugrottunk el. Zsombusnak ezúttal is a kisállatok tetszettek a legjobban, csüngőhasú kisdisznók, a kecskék és talán a bárányok. De a favorit a kismalackák voltak… A zebra, dámszarvas, bika, teve még túl nagy neki… Jó volt viszont a gyerek dzsungel, ami tulajdonképpen ösvények egy bozótosban, vagyis, ahol nem foglalkoztak az egésszel… Volt benne egy kilátó, meg jópár állat fotója elhelyezve. Maci nagyon élvezte, ahogy a szűk ösvények kanyarogtak. Mi egy kicsit féltettük, mert volt ott csalán is bőven, de szerencsére megúszta…

Ebédre anya gyümölcsleveséből evett, bácskai rizses hússal és pizzával. No, meg sok mozgással… Ebéd után visszatértünk a szállásunkra, hogy nyugodtan tudjon aludni. Ami sikerült is, hiszen több mint 2 órát szunyált. Aztán olvasgatott anyukájával, illetve nézték az olimpia megnyitóját.

Hat óra tájban megvacsiztunk, és átmentünk Vonyarcvashegyre. Valamikor tíz évvel ezelőtt ott voltunk, és emlékeztünk arra, hogy ott van egy jó kis fagyizó… Nem is csalódtunk benne, ezúttal is jó fagyit adtak, csak Maci volt türelmetlen. Így aztán gyorsan benyaltuk… Játszottunk egyet a parkban, Zsombi hintázott, szökőkutat nézett, mérleghintázott. Aztán sétáltunk, majd újra a park jött…

Fél kilenc tájban értünk vissza a szállásra, és nem sokára már aludtunk is…

2008. augusztus 7., csütörtök

Gyenesdiás 3. nap - Szigligeti vár

Az éjszaka elég sokszor fenn volt a Maci. Valszeg melege volt nagyon, amin nem is lehet csodálkozni. Nyolc óra tájban ébredt. Reggelire sonkát evett és vajas kenyeret.

Reggeli után átmentünk Szigligetre megnézni a várat. A lépcsőn, amíg volt korlát addig szépen sétált, de aztán felkéredzkedett Ildihez, és felcipeltette magát. A vár alatt elnyaltunk egy fagyit. Zsombus is beleütötte párszor a nyelvét. Úgy tűnt ízlett neki… Aztán folytattuk az utunkat a várba. És persze nem akart a saját lábán jönni… És persze a várban sem… Igaz, néha megmászott néhány falétrát. Így aztán alig vártuk, hogy lejöjjünk a hegyről.

A hegylábánál találtunk egy vendéglőt, ahol megebédeltünk – volna. De végülis Zsombinak nem ízlett a második, csak a leves. Így aztán siettünk vissza a szállásra, hogy Ildi melegítsen neki valami üveges kaját. Útközben aztán Zsombus elaludt, felvittük a szobába. Kisebb megszakításokkal több, mint két órát aludt.

Ébredés után megkapta az üveges kaját, majd vártunk egy kicsit és levitte Ildi játszani. Érdekes, hogy nem volt, illetve nincs nagy kedve a fürcsihez. Játszik inkább az udvari játékokkal, de vízbe nem nagyon megy.

Vacsi után kivittünk autóbemutatóra, de mert lassan kezdődött így hamar megunta és inkább hazajött. Tévézett, majd el is aludt…

2008. augusztus 6., szerda

Gyenesdiás 2. nap - Fürcsi a Balcsiba

Zsombus ezúttal is egész jól aludt. Egyszer felébredt inni, egyszer dünnyögött egy kicsit, de végülis háromnegyed nyolckor kibújt az ágyból. Reggelire a kedvencét, a kenőmájast választottuk, amiből le is csúszott egy szelet kenyér.

Délelőtt lementünk a Balcsira. Sajnos, a víz hidegebb volt, mint hétfőn. Azért bevittük a delfint, persze nem sokáig. Zsombus nem akart megtojni, de egy gyors mozdulat után elesett és akkor ivott pár korty balcsit, ami viszont gyorsan átmosta a gyomrát. A folytatásban sétált, homokozott, hintázott és mérleg hintázott. Jól érezte magát nagyon. Ebéd előtt körbe sétáltuk a Diási strandot. Ebédre húsilevest, grillhúsit evett... Majd visszasétáltunk a hotelba.

Nagy nehezen aludt vagy másfél órát. Még ez is csoda ebben a nagy melegben. Ébredés után mászókázott, fürcsikélt a gyerekmedencébe, díszoroszlánokat nézegetett, csúszdázott. Elvolt a hotel gyönyörű udvarán, de inkább fürdőparkjában. Ismerkedett gyerekekkel, anyukákkal…

Vacsira megint kapott húsilevest, cérnametéltel, meg húsit, de a legjobban a krumplipürének örült. A krumplipürét nagy kedvvel ette. A málnás tortából csak a málna csúszott. Vacsi után elmentünk egy órát motorkázni, amiből azért több, mint fele motorkozásból, sétából és persze Zsombus cipelésből állt. Visszaérve Maci és anyukája lefeküdt az ágyba és nézték a Holdat, amíg Álom Manó el nem altatta Zsombust.

2008. augusztus 5., kedd

Gyenesdiás 1. nap – Hajó, kastély, kisvonat

Az éjszaka nagy részében esett. De érdekes módon alig volt fent. Egyszer legurult a matracágyról. Egyszer pedig megszomjazott. Fél nyolckor ébredt, majd a pocimon ivott teát. Aztán reggelire megevett majdnem 2 virslit, kenyérrel, paprikával…

Ezt követően összepakoltunk és bementünk Keszthelyre, hiszen fürödni úgy sem tudunk. Meg amúgy is fújt a szél. Kinéztünk egy egyórás sétahajót. Maci elég jól bírta, sétálgatott a fedélzeten, ismerkedett. Jól beöltöztettük, ha szél után netán esni is kezd… Alig, hogy kikötöttünk elkezdett esni az eső. Futva mentünk ebédelni. A leves nemigazán ízlett a Macinak, mert túlságosan zöldséges volt. Vagyis belevágták a zöldséglevelet… A Cigánypecsenye ezúttal is csúszott. Ebéd után hazajöttünk, hogy nyugodtan tudjon aludni a Maci, de ő másként gondolta. Alig szunyókált valamit.

Négy óra tájban visszaindultunk Keszthelyre. Megnéztük a Festesics-kastély gyönyörű parkját. Macinak nagyon tetszettek a szökőkutak, a napóra, a harang (harangozott is), a kis tavacska halakkal… No, és persze a kis kövekkel felszórt utak… A kövecskéket jól megfogdosta, magára dobálta, jól szórakozott velük. A kastély után sétáltunk egyet a sétáló utcában, ahol Zsombus fagyit kóstolt, majd Csi-hu-hu-ztunk egyet. Aminek a végén már nagyon nyűgős volt, mert éhes volt.

Gyorsan visszajöttünk a szállodába. Evett húsilevest, majd húsit krumplival, aztán gyümölcssalátát kóstolt, majd kitömte magát a túrós palacsinta öntetével. Vacsora után lementünk a Wellnes részbe, de Zsombinak ezúttal nem volt nagy kedve fürödni.

Talán majd holnap a Balcsiban…

2008. augusztus 4., hétfő

Gyenesdiás nulladik nap

Zsombos ma koránt kelt, így aztán még visszaaludt. Egészen fél kilencig, akkor bújt ki az ágyból. Reggeli alatt megbeszéltük, hogy ma hosszú útra indulunk. És úgy tűnt értette is…

Tíz órakor indultunk, és olyan négy, fél öt tájban szálltunk ki Gyenesdiáson a kocsiból. Köszönhető ez a majd 2 órának, amelyet a Budapesten való áthaladás jelentett. Maci egész úton nagyon jól viselkedett. Nem volt semmi nyűglődés. Pedig meleg volt nagyon… Megállni csak kétszer álltunk meg, peluscserére, meg egy kis sétára…

Vacsora után lementünk a Balcsira, és kicsit megájtattuk a lábunk, de a vihar hazakergetett, pedig Zsombus nagyon maradt volna még. Kárpótlásként levittük a Wellness medencébe, de sem a hideg, sem a meleg nem nyerte el a tetszését. Talán, mert fáradt volt…

Mindenesetre nem kellett nagyon ringatni… Hamar elaludt. Kint pedig zuhog az eső…

Magas-Tátra (2008. 07. 22. - 27.)

Kedden a rendes időben ébredt Maci. Nem is sejtette milyen hosszú út vár rá aznap… Fél tíz tájban indultunk el. Jól tele pakoltuk a kocsit. Igyekeztünk minden eshetőségre felkészülni. Zsombi valahol Szerencs után elszunyókált. Nem is ébredt fel Jósvafőig. Ott megebédeltünk, tisztába raktuk. Majd folytattuk az utunkat. Rozsnyó után elkezdett izegni-mozogni, de sikerült megnyugtatni. Poprádon megálltunk a TESCO-nál. Mert addigra már nagyon unta az utazást, ami érthető is, meg venni akartunk neki babi italt. A kis átmozgatás jó hatással volt rá. Meg aztán Tátra Lomnic tájékán újra elaludt, nem is ébredt fel Zakopánéig. Ott becuccoltunk, és elmentünk sétálni. Zsombus örült minden kutyusnak, kis fém oszlopnak. No, és autóknak.
Szerdán egész nap ömlött az eső. A kiadós reggeli után így visszaszorultunk a szobánkba. Ildi a rezsón csinált neki ebédet. Aztán szunyókált. Ébredés után Interneteztünk. Próbáltuk valahogy lekötni, változó sikerrel.
Csütörtökön Ildi lement valamiért a kocsihoz, mi a recepció felől mentünk az ebédlőbe. Zsombus ,,megszökött” én pedig loholtam utána… Érdekes volt, hogy tegnap az ellenkező irányból mentünk az ebédlőbe és most a Maci egyből odament az asztalhoz… Reggeli után összepakoltunk és elindultunk Stara Lesna felé, hogy találkozunk a testvéreimmel. Természetesen Zsombi Zakopane után elaludt, így miután Tátra Lomnic magasságába értünk tovább mentünk Spišská Belán át Lubló felé, majd átmentünk Dunajecre. Itt felébredt a kisfiúnk. Miután evett tisztába raktuk és sétáltunk egyet az új hídon. A Červený Kláštor környékén mozgást nem láttunk, így kihagytuk. A séta közben többször is esett az eső… Visszafelé bementünk Nagyőrőn megnézni a Mednyánszki kastélyt. Zsombus az első terem után feladta a műélvezetet… Kiment Ildivel… Míg én körbe mentem tárlatvezetéssel, ők addig odakint nézték, hogy esik az eső…
Pénteken az Árva várához (Oravský Podzámok) vettük az irányt. Zsombika ezúttal is az indulás után nem sokkal elaludt, nem is ébredt fel csak a vár előtt nem sokkal. Megebédelt, tisztába raktuk, majd újra… Elég sokat kellett várnunk a jegyváltásnál, majd, hogy bejussunk a várba is, amit Zsombi elég nehezen viselt. Sajnos, itt is csak idegenvezetővel lehetett haladni, így Macinak megint csak hamarabb véget ért a vártúra… Ő és Ildi kint játszott az udvaron. Zsombus szaladgált, lépcsőzött, kavicsot gyűjtött… A váralagút is tetszett neki, miként a hintók is. Haza felé ezúttal is aludt egy jót. Aztán ivott, kekszet evett, mint általában, ha utazik.
Szombaton elhatároztuk, hogy visszamegyünk Zakopánéba. Természetesen Mackó a határ környékén elaludt. Így aztán beálltunk a parkolóba és vártunk, hogy felébredjen. Kb. másfél óra múlva felébredt… Siklóval felmentünk a Gubalóvkára. Alighogy elkezdtünk ebédelni elkezdett zuhogni az eső. Pontosabban ömleni… A nagy tömegben elég nehéz volt haladni. Vettünk előbb egy téli sapkát, majd pedig egy esőkabátot Zsombusnak, amit azonmód rá is adtunk. Végül is úgy döntöttünk, hogy a szakadó eső ellenére lemegyünk a hegyről. A siklónál jó kis tömeg volt. Mivel retúrjegyünk volt, így nem kellett beállni a hosszú sorba. Zsombi az a szakadó esőtől megszeppent, de egyébként jó viselte. Leérve gyorsan bemenekültünk a piacra, és nézelődtünk egy kicsit, de olyan tömeg volt, hogy inkább az eső… Maci nem ázott, mert rajta volt az új eső köpeny… A sétáló utcán, ahogy mentünk hol esett, hol nem… De mi akkor már eldöntöttük, hogy visszamegyünk az autóhoz. Eleget áztunk. Beraktuk Zsombust a kocsiba, ráadtam a fűtést és elindultunk ,,haza”. Zakopane szélén megállva pelust és ruhát cseréltünk. Aztán, ahogy szlovák oldalra értünk Zsombus elaludt és kisütött nap. Amikor beálltunk a kocsival a panzióba és felvittük felébredt, de sikerült visszaaltatni. Három órát aludt… Vacsora után felmentünk a Csorba-tóhoz és körbe sétáltuk. Maci elég jól bírta a sétát. Csak néhányszor kellett cipelni. Élvezte a korlátot, abba kapaszkodott, illetve a sziklákat. A másfél óra végén sem fáradt el. Ha rajta múlt volna a meredek emelkedőn is leszalad.
Vasárnap a hazautazás napja volt. Maci még Iglón elaludt, és nem is ébredt fel csak a határ után. Nyűglődött egy sort, így megálltunk és átmozgattunk… Aztán megsem álltunk Nyíregyházáig.

2008. július 7., hétfő

Bánkúti séta

Vasárnap felkerekedtünk, hogy sétáljunk egyet Bánkúton. Nagyon örültem ennek a kirándulásnak, mert gyakorlatilag az elmúlt két hétben Zsombi csak éjszakára jött haza, tejet inni meg aludni. Mamiéknál ott volt a három uncsi tesó és hát akkor ő sem hiányozhat a csapatból… Egész nap sétáltak, motorkáztak, pancsoltak…

Tiszalök felé mentünk, mert tudtam, hogy Maci nagyon szeret kompozni. Imádja bámulni a kompból a folyót. Nem volt ez másként most sem. Legszívesebben átbújt volna a láncon és a komp elejébe megy. Amit mi persze nem hagytunk… Tiszatardoson nem sikerült megállnunk, így Csobajon öltöztettük át. Csobajon megálltunk a központban, a fajátszótér mellett. És, ha már ott voltunk, játszottunk egy jót… Hintázott Zsombi, aztán odavissza járkált gerendákon, majd a láncos gerendán is. Először nem akart rámenni, mert mozgott, de aztán nagyon megtetszett neki. Vagy hatszor is átment rajta. Aztán kocsiba ültünk és Zsombus nemsokára el is aludt.

Másfél órát aludt, az utolsó félórát a Majálisparkban. Amikor felébredt lementünk kajázni. Maci jól evett, húslevessel és cigánypecsenyével tömte ki a pociját. Kaja után felmentünk Bánkútra. Zsombi nagyon örült, amikor kivettük a kocsiból a motorkát. Fel is pattant rá. És nagy sebességgel vágott neki az erdei útnak. Ildi összepakolt gyorsan, én felkaptam a hátihordozót és indultunk is. Illetve mentünk Zsombus után, aki kiscsikó módjára sietett a motorkával. Aztán észrevette a köveket az úton, majd beállt egy bokorba és a leveleket szedegette… Pár száz méterre egy tisztásra értünk, ahol Maci ismét lelassult… Merthát a kövek… No, meg a fáradtság… Először nem akart beszállni a háti hordózóba, de aztán amikor beraktuk láthatóan jól érezte magát. Amikor mondta neki Ildi, hogy buksi, akkor lehúzta a fejét és így a behajló ágak nem mentek a szemébe. Fogta anya kezét és így mentünk… Amikor visszaértünk Bánkútra lementünk megnézni a síházat, aztán vissza… Elfogyasztottuk az uzsit, és úgy gondoltuk, hogy még átmegyünk Szentlélekre sétálni egyet.

Maci azonban nem így gondolta. Ahogy beszállt a kocsiba el is aludt. Így aztán elindultunk haza…

2008. június 28., szombat

Ördög bújt a Maciba!

Ez a hét az uncsitesókkal való játék jegyében telt. Volt tornapálya, vadaspark, játszótér, stb. Alig láttam a Macit, csak este…

Csütörtökön délután – kánikula ide, kánikula oda – belázasodott. Előbb 39 volt a láza, majd miután kapott Panadolt és kúpot 38 lett rövid idő alatt. Este már 37,4-el aludtunk el. Pénteken elmentünk a doktor nénihez, aki megállapított, hogy a torka gyulladt be.

Macin egyébként a betegség nem látszott. Elég jó volt a kedélyállapota. Mondjuk az tény, hogy kevesebbet evett, eszik, mint korábban. Ma este pl. egy virslit evett meg, igaz viszont, hogy a 210 tápszer kevés volt neki…

Éjszaka olyan, mintha ördög bújna belé. Tegnap éjjel olyan egy óra tájban felébredt. Majd forgolódott, közben pedig csúszott is… Bár, néha olyan érzésünk van, hogy ezt álmában csinálja, mert a szeme csukva van…

Aztán az ,,éjszakai műszakot” bepótolandó fél kilencig aludt…

2008. június 22., vasárnap

Forma1

Úgy tűnik Zsombi szeretni fogja a Forma1-et. Ma az első húsz kört az ölemből nézte meg. Meg sem mozdult, le nem akart szállni, csak fogta a kispárnáját, teát ivott és nézte. Aztán hiányzott neki anyuci, és átment a másik szobába, ahol bekapcsoltuk neki a tévét. Játszott és időként nézte a kocsikat. Lehet, hogy a gyorsaság, lehet az autók hangja tetszett neki… Különösen a közeli képekre figyelt nagyon. Az utolsó köröket szintén nagy érdeklődéssel nézte.

2008. június 18., szerda

Kecskemét

Maci kb. éjjel 1 óráig bírta a kiságyában, aztán elkezdett dünnyögni és jobbnak látta Ildi átköltöztetni hozzánk. Én ennek nagyon örültem, mert már régóta szerettem volna, ha én is Zsombussal alhatok. Az éjszaka hátra levő részében a Maci nagyon sokat vándorolt, összevissza forgolódott. Lehet persze a hajnali eső is zavarta. Nem csoda, hogy fél kilenckor keltünk.

Reggelire Zsombi benyomott másfél virslit, mi is megreggeliztünk és rossz idő miatt elhatároztuk, hogy elmegyünk Kecskemétre. Az úton Maci nem volt nyűgös, csak a vége felé. Viszonylag hamar találtunk parkolóhelyet a központban. Zsombus sétált, de többnyire cipeltette magát. A belváros nagyon szép volt, el is határoztuk, hogy visszatérünk majd egyszer még ide… Macika is szépen feltalálta magát. Hol fel akart mászni egy szökőkútra, hol a Városháza előtt virágos kerítésébe kapaszkaodott, hol meg a galambokkal szeretett volna játszani…

Jobb, híján a Libertyben ebédeltünk. Nem nagyon tudtuk eldönteni, hogy mit együnk, mi lenne jó Zsombusnak is. Ildi megpróbált olyan kajákat választani, ami jó lehet neki (is), én maradtam a menünél. Míg vártunk az ebédre Ildi meg Zsombi elment díszhalakat nézni, ugyanis a vendéglőben volt egy gyönyörű akvárium. Maci csak meresztette a szemét, és nem győzött mutogatni. Nagyon élvezte… A hiszti, akkor tört ki, amikor kihozták a levest, de Zsombi még maradt volna halacskákat nézni. Minden atyai erőmre szükség volt, és meggyőző beszédre, hogy a térdemre üljön és egyen. Aztán a gyümölcslevessel, meg a pörköltös krumplival nem is volt gond, de hogy ne is legyen, ezért Ildi gyorsan megebédelt és kivitte Macit a térre, hogy amíg én eszem, nehogy kitörjön rajta az akvarisztika… Mert, akkor abból megint csak sírás lett volna, ha megpróbáljuk elvonszolni onnan…

Ebéd után a Cifrapalota felé megnéztük még egy szökőkutat. A cifrapalotát – kívülről. Majd a gépkocsi felé vettük az irányt. Gyors kakis peluscsere után kiugrottunk az Auchanban. Macinak kaját venni az 5 órás vacsihoz, illetve tankolni. Aztán elindultunk vissza Cserkeszőlőre. Alig hagytuk el Kecskemétet Zsombi elaludt. Így beugrottunk Tőserdőre is. Ami szintén szép hely… Csak sajnos Maci felébredt…

Hazaérve gondolkoztunk rajta, hogy lemegyünk fürödni, de mert hideg volt a víz, ezért úgy döntöttünk fent maradunk a szobába. Maci azonban olyan lendületben jött, hogy ahhoz a szoba volt. Így aztán vacsi előtt motorkáztunk, sétáltunk bő egy órát. Szétnéztünk Cserkeszőlőn, megnéztük a strandot. Pontosabban a jegyszedő néninek annyira tetszett a Maci, hogy azt se bánta, ha a fiatalúr bemotorkázik. Apának úgy kellett engedélyt kérnie, hogy bemehessen és kihozhassa a Maciját…

Természetesen a vacsinál Zsombi is evett, kiwit, uborkát, sült krumplit, és húsit. No, meg gesztenyepürét. Először csak a nyelvehegyét nyomta a kanálba, majd hirtelen bekapta… Nagyon ízlett neki a gesztenyepüré.

Vacsi után még pár rész Thomas, majd olyan fél kilenc tájban egy nagyon fáradt kismackó elaludt…

2008. június 17., kedd

Utazás Cserkeszőlőre

A szokásos időpontban kelt Zsombus. Aztán, ahogy látta, hogy készülünk megszállta a kisördög. Gyakorlatilag az ő cucca kb. annyi volt, mint a kettőnké. Még szerencse, hogy elég tágas a Meriva. Tehát bepakoltunk 4 napra ruhát, játékot, itókát, meg a motorkát... Mert ez utóbbi nem maradhat itthon.

Mackó még Debrecen előtt elszunyókált, majd Kisújszállás előtt ébredt fel. Olyan egy órát aludhatott. Túrkevén evett rendesen Bográcsgulyásból, aztán az Ildi másodikjából is. Ezután Szarvas felé vettük az irányt, az arborétumba. De még előtte kompoztunk egyet a Körösön, ami már Zsombusnak nem is volt meglepi, hiszen kompozott ő már a Tiszán. Mindenesetre nagyon szép volt.

Miként az Arborétum is. Elővettük Zsombus motorkáját, hadd érezze ő is jól magát… Imád ugyanis motorkázni. Az ,,ajánlott” útvonalon jártuk az Arborétumot. Nagyon hangulatos, szép kis bokrok, fák, tisztások váltották egymást. Zsombussal a kilátó környékéig nem is volt gond, mert addig volt szilárd utána viszont megszűnt. Így nem tudott motorkázni, a fűben, ösvényeken nem volt kedve sétálni. Így az útvonal kb. 2/3-án felváltva vittük. Akkor mászott le Ildi nyakából, ha látta, hogy fotózni akarom… Persze, akkor se mindig… Jó másfél órát töltöttünk bent, mindannyian kellemesen elfáradtunk.

Ami meg is látszott, mert alig hagytunk el Szarvast, Zsombus újra elaludt. Nem is ébredt fel, amikor megérkeztünk a Hotelhez. Kialudta a parkolóban a szokásos egy óráját… A szoba elfoglalása után lementünk fürcsizni. Kár, hogy nem volt elég meleg a víz – nekünk. Zsombust nem érdekelte, vidáman pancsolt a langyos medencében.

Sajnos, a vacsora este hétkor volt, és akármennyire is finom és bőséges, ez már Macikának késő volt, hiszen Ő nem ehhez van hozzászokva. Vacsi után kapott még Thomast (nem hagytuk otthon a DVD-t, illetve babatejcsit és elszenderült.

2008. június 10., kedd

Ribizli

Ma délután a kertben voltunk. A kert az egy jó dolog. Abból a szempontból mindenképpen, hogy gyakorlatilag 400 négyszögölön futkározhat Zsombi. Másrészről viszont annyiban aggályos, hogy egyikünket folyamatosan leköti.

Maci ugyanis imád játszani. Imád a homokozóban lenni, és minden féle formákat telerakni homokkal. Közben pedig nézni a szomszéd cseresznyefáján levő szélfogót. Aztán imád lépcsőt mászni, igaz vagy négykézláb megy fel, vagy a szélén a téglákat fogja, de halad… Közben persze ránk a frász jön, de nem merünk rászólni, nehogy megijedjen. Persze, ha időben ott vagyunk, akkor fogjuk a kis kezét.

Nagyon szereti nézni, ahogy locsolunk, ahogy pörög a forgó. Ahogy megy a víz körbe körbe. Vagy, ha felrakom az asztalra, és járkál kicsit, majd elugrik felém, mert tudja, hogy apa úgy is elkapja…

No, és persze imádja anyut is, és ha nem látja – najó nem látja – pár percig, akkor elkezdi keresni, és dünnyög, amíg meg nincs. És, ha megvan, akkor nem számít milyen messze van, és az sem mi van útközben. Szerencsére az eper, a paprika és paradicsom palánták eddig jól bírják a kis lábát.

Ma Zsombus felfedezte a cseresznyét és a ribizlit. Cseresznyét már eddig is kapott, amit a piacon vettünk. Kiszedtük a magját, ketté vágtuk és úgy adtuk oda neki. Most eléri a lecsüngő ágakat, és próbálja magát kiszolgálni, amitől frászt kapunk. Eddig szerencsére sikerült résen lennünk, nehogy lenyelje a magot. Amikor kérjük mindig kiveszi a szájából. A ribizlivel nincs ilyen könnyű helyzetünk. Leszedi a kiskezével és ham, be is kapja. Onnan pedig már nincs visszaút. Ráadásul nagyon ízlik neki. Vagyis egy nem elég neki…

Apropó! Most jut eszembe a víz! Mert azt is nagyon szereti Zsombi. A pörgőtől fél, de a tömlőkből kifolyótól nem. Imádja a kis pocsolyákat, tapicskol benne rendesen. Kézzel-lábbal és szívesen bele is ülne – ha hagynánk!

Szóval jó dolog a kert. Nem állítom, hogy kertész lesz a Maci, dehogy van hely, ahol futkározhat, játszhat, az biztos…

2008. június 7., szombat

Ketten együtt…

Csütörtökön kora este egy debreceni Galériába voltunk hivatalosak. Természetesen mindenki tudta, hogy a tárlat megnyitása Zsombinak még nem való, így aztán elmentünk villamosozni. A McDonaldsnál szálltunk fel, és szerencsénkre volt ülőhely. Maci nem szólt semmit, csak nézett ki, meg a vállam fölött kandikált ki, előre. Mutatta a kocsikat, én a szökőkutakat… Valahogy megszűnt a világ körülöttünk… Odanyomta az arcát az enyémhez, és így utaztunk. Egy idő után megpróbáltam lerakni a térdemre. De Maci visszakéredzkedett a nyakamba.

Sajnos, hamar visszaért a villamos. A megnyitó is véget ért. Így én elvegyültem a tömegben… Maci pedig elkezdett játszani az udvaron. Köveket gyűjtött, majd beledobta a pocsolyába. Aztán sikeresen összesározott mindenkit, aki az ölébe vette. Nem tudtuk, meg nem is nagyon volt értelme törölgetni a cipőjét, hiszen állandóan lekéredzkedett.

Mindig azt hisszük egy ilyen nap után, hogy Zsombus elfárad. De ő nem… Csak ásítgat, de nem alszik… 9 óra volt mire elaludt.

Pénteken, azaz ma Miskolcra mentünk, mert felvételiztem az egyetemre. Míg én sorba álltam, izzadtam, addig kint sétáltak a parkban. Fél tizenkettő tájban végeztem, gyorsan pakoltunk, öltöztem, és elindultunk kajázni. Sajnos, Zsombus nem bírta ki a vendéglőig, és elaludt. Így aztán felmentünk Bükkszentkeresztre, ahol is vártunk egy darabig. Majd elkezdtünk enni. Olyan helyre ültünk, ahonnan jól láthattuk, ahogy pár méterre Macika alszik. Épphogy megettük a levest, amikor azt vettük észre, hogy Zsombi felébredt, és minket néz. Húsilevest kapott, majd rántott májat hasábburgonyával. A rossz idő miatt nem tudtunk sétálni. Csak a Cora áruházban tudott kinyújtózni, mozogni egy kicsit. Hazafelé Szerencsnél tájékán elaludt, nem messze Nyíregyházától ébredt.

Kár, hogy rossz volt az idő…

2008. június 4., szerda

Kullancscsípés ellen védve!

Tegnap Zsombi megkapta a második kullancscsípés elleni védőoltását, ezzel gyakorlatilag védve van a kullancs ellen. 9 hónap múlva kap még egyet, és akkor három évig nem lesz erre gondunk. Milyen érdekes, hogy mi is arra járunk, amerre Zsombus, de fel sem vetődött, hogy mi is beoltsuk magunkat…

A nyár, de legfőbbképpen a meleg elégé megviseli Macit. Vagy minket Maci :) Tény és való, állandóan kint lenne, állandóan menne, de vannak napok, amikor semmi sem úgy jó, ahogy van. Nyilván ennek az is az oka, hogy melege van. Melegben pedig kinek van kedve enni, viszont inni annál inkább… No, persze, aki nem eszik rendesen, az egyszer csak éhes lesz. De legalábbis mindig szomjas…

2008. május 25., vasárnap

Gyereknap

Zsombinak mindene megvan, legalábbis én azt hiszem. A Gyereknap azonban egyszer van egy évben, és ilyenkor minden szülő igyekszik kitenni magáért. De hát egy 16 hónapos baba esetében ezt hogyan lehetne?

Szombat este elvittük Macit vacsizni a McDonaldsba. McChkient menüből evett 2 db húsit, és sült krumplit. Amikor kijöttünk elkezdett esni az eső, így kénytelen voltunk haza indulni. Szerettünk volna a Bujtoson sétálni együtt, de ez a program így meghiúsult. Igen ám, de pár kilométerrel arrébb már nem is esett az eső… Kimentünk hát Sóstóra. A séta elején Zsombus kb. 10-15 lépésenként leült, játszott a kövekkel. Ilyenkor nagyon kellett rimánkodni, hogy jöjjön tovább… Párszor bejött, hogy tovább mentünk pár lépést, és amikor ezt látta felállt, és utánunk jött, de ez volt a kevesebb… Így aztán helyenként ölbe vettem, és úgy mentünk pár lépést. Nagy nehezen azért sikerült körbe érnünk… Még éppen idejében, mert elkezdett zuhogni az eső… Az utolsó 50 métert így is futva tettük meg a kocsiig.

Vasárnap úgy döntöttünk kisétálunk Sóstóra, ami kb. 4 kilométerre van hozzánk az erdőn át. Vittük a babakocsit, de a séta elején csak annyira volt szükség rá, hogy Zsombus is beszállt a tolásába. A jó levegőn, kerékpárosok és futók között szépen haladtunk. Nem volt nagy forgalom. Miként se nagy meleg, de hideg sem. Amolyan kellemes sétáló idő. Macink imbolygott, de haladt… Ezúttal nem ült le a földre, vagy ha mégis, amikor pl. elesett, akkor szépen felállt. A madárcsicsergés és a séta jó hatással volt rá. Kb. aztán a táv felénél Maci elesett, aztán a határa feküdt, majd mintha a kiságyában feküdne oldalára fordult… Ez volt a jel, hogy elfáradt. Nem is ellenkezett, amikor a babakocsiba raktuk.

A Blaha Lujza sétányon, a tó szélénél újra kivettük a kocsiból. Maci mintegy feltöltve, hihetetlen sebességgel indult el a tó felé. Szerencsére azonban még sikerült idejében eltéríteni. Nagyon szereti a vizet. A járdán aztán szép lassan elcipeltette magát a Tóstrand bejáratáig, ott azonban látva az apróköveket lekéredzkedett. És természetesen játszott velük. Egy idő után ölbe vettük és elsétáltunk a szökőkútig. Ami mindig nagyon tetszik a Macinak. Nem volt ez másként most sem. Gondolkoztunk rajta, hogy megnézzük a kutyakiállítást, de ebédre anyósomékhoz voltunk hivatalosak, ezért egy kis lightos programot választottunk. Vagyis megnéztük a kisvasútállomásnál a gőzmozdony, majd átmentünk a fajátszótérre. A gőzmozdony nem kötötte le a macit, megnézte, de semmi különös reakció. A játszótéren hintázott kicsit, majd megnézte a lufiárust, és a kislovakat, amelyeken lehetett lovagolni. Aztán mászókázott, majd hintázott kicsit.

Hazafelé busszal jöttünk. Egyáltalán nem jött zavarba, nézelődött kifelé az ablakon. Ebédnél evett húsi levest, majd májat és krumplipürét, kovászos uborkával. Az utolsó falatok után szinte azonnal el is aludt. Két órát szundizott.

Ébredés után meglátogattuk az uncsitesókat. Maci itt aztán megint jól kijátszotta magát. A grillhúsi is ízlett neki. Kapott száz kislabdát, lesz mit dobálgatni… Hazafelé beugrottunk még anyuhoz is…

Így telt Maci gyereknapja.

2008. május 20., kedd

FSME-IMMUN Junior vakcina fecskendőben 1.

Zsombus már indulás előtt egy órával érezte, hogy ma valami történik vele. Pedig nagyon jókedvűen ébredt, majd egy órán át Thomast néztünk, játszottunk. Reggelire megevett egy szelet sajtkrémes kenyeret, természetesen paradicsommal.

Érdekes, hogy az orvosi rendelőben már nem volt nyűgős. Ahogy leültettük, úgy maradt - 11,05 kg-ot mutatott a mérleg. Érdeklődve nézte a mellkasát, ahogy a doktor néni meghallgatta. Majd tűrte, hogy megnyomkodja a pociját. Aztán pedig kinyitotta a száját, hogy a doktor néni belenézzen. Olyan jó kisfiú volt, hogy teljesen meglepődtem, és persze nagyon büszke voltam rá.

Aztán megfogtuk a Macit, és a balvállába beadta a doktor néni az injekciót… Én nem láttam belőle semmit, mert én mögötte álltam, de egy örökké valóságnak tűnt… Csak annyit éreztem, vettem észre, hogy Maci megfeszíti a kistestét majd elkezd sírni… Szerencsére sikerült gyorsan megnyugtatni.

Ebéd után több, mint 2 órát aludt. És egész délután, este nyűgős volt. Hogy most ez az időjárástól, vagy az oltástól, vagy fájt valamilye nem tudni. Hátha holnap jobb kedve lesz…

2008. május 18., vasárnap

Fürcsi Bogácson

Kilenc óra tájban indultunk, és elég jó tempóban haladtunk. Két kocsival mentünk, összesen tízen. Mi hárman, Ildi szülei ketten, illetve Ildi testvérének a családja, vagyis a két szülő és három gyerek.

Maci az út elején játszadozott, aztán valahol Mezőkövesd előtt elaludt. Sajnos, nem sokáig aludhatott, mert onnan kb. harminc perc alatt odaértünk a parkolóhoz. A parkolóban felébredt, nem volt rosszkedvű, inkább kíváncsian nézett körül.

Az átöltözéssel nem volt gond. Az úszógumiba viszont csak győzködésre volt hajlandó belelépni. Azt követően azonban bevittük a vízbe. Ha ott volt Ildi jól elvolt. A sok fürdőző, illetve a labdák, amelyek vonzották a tekintetét. Nagyon szépen felfeküdt a vízre, fogta a kezemet, de ha Ildi nem volt ott, akkor dünnyögött.

Ebédre húslevest evett. Majd flekkent, sült krumplival. Aztán egy kis babakocsikázás után aludt több mint másfél órát. Bejött a vízbe, majd dünnyögött egy kicsit, és így visszament enni, inni. Aztán visszajött, de ha bent volt a vízbe, akkor kiakart menni, ha kint akkor meg a vízbe vágyott. Így aztán játszott a medence szélén, merte ki a vízét… Aztán elment sétálni, babakocsizni a nagymamival, aztán Ildivel…

Hazafelé természetesen nem aludt el, és természetesen hazaérve nem fáradt el… Nyolc óra után szundikált el…

2008. május 16., péntek

Fürcsi Hajdúnánáson

Vasárnap Bogácsra készülünk, mert nagyon jó időt mond a tv, rádió, és szeretünk odajárni fürdeni. Éppen ezért elhatároztuk csütörtökön, ha Maci felébred, akkor elugrunk Nánásra.

Zsombus három óra tájban ébredt, így már négy órára oda is értünk. Sajnos, Nánáson a gyerek medencét még nem üzemelték be, így egy szabadtéri tanmedencét próbáltunk ki először, melynek elég langyos volt a víze. Maci a medencék láttán teljesen transzba jött, alig várta, hogy bemehessen a vízbe. Persze előtte még be kellett kenni az UV sugaraktól megóvandó, meg gyors peluscsere, azaz elő az úszópelust…

A medencébe aztán Zsombi a legkisebb megilletődöttség nélkül lépett. Először Ildivel játszott a lépcsőn, majd én bevittem az 1 méteres részre. Persze, az neki mély volt, de én fogtam a kis testét. Nagyon vigyáztam rá, hogy ne legyen baj. A falnál megtámasztottam a hátamat, igyekeztem leülni, Maci pedig sétált a lábamon. Kicsit még labdáztam, aztán kimentünk a medencéből. Egyrészt mert féltettük, hogy megfázik, másrészt pedig közelgett a vacsi ideje.

Az egyik kajázóban, Gyros-tálat ettünk. A húsi nem ízlett Zsombinak, de a majonézes krumpli igen. Olyannyira, hogy jutott a polómra, a fürdőköpenyére. Amíg elkészült a kaja sétált Ildivel, meg persze utána is, amíg én be nem fejeztem…

A vacsi után felderítettük a fedett részt, ami tök jó volt. Négyen voltunk csak a medencében. Kb. félórát voltunk bent, mert gyógyvízes volt a medence, és az nem ajánlott kisgyerekeknek, de Zsombus nagyon jól érezte magát.

Hazafelé arról beszélgettünk a kocsiban, hogy most biztos jól elfáradt a kismacink. Nos, nem így történt. Csak nyolc óra után sikerült elaltatni.

2008. május 14., szerda

Előre és hátra!

Ma reggel elindult Zsombi a tévé felé. Mondom neki:
- Zsombi, gyere hátra!
Erre Maci hátra se nézve, hátrálni kezd.
- Zsombi, menj előre.
Erre Maci előre megy.
Nem hittem a szemem.
Megcsináltattam vele még kétszer ugyanezt, és Zsombus hibátlan volt. Ment előre és hátra, ahogy kértem.
Nagyon ügyes és okos 17 hónapos kismaci!

Pünkösd négy tételben

Pénteken ebéd után a kertbe mentünk. Zsombus elaludt a kocsiba a kertbe felé menet. Átraktuk babakocsiba, és elkezdtünk dolgozni. Ildi veteményezett, én meg a homokozót szereltem össze. Az elmúlt két napban kétszer lekentem, jól nézett ki és remélhetőleg tartós lesz. Sajnos, nem sokat aludt Macika, mindössze egy órát és sírva ébredt.

Ébredés után aztán állandóan Ildi körül volt. Nagyon nyűgős volt. Amikor visszaértem az 5 vödör homokkal Maci még mindig nyűglődött. Kiborítottam a homokot és elmentem még 5 vödör homokért, de vittem Macit is. Egész úton csendben volt. Csak akkor jött meg a hangja, amikor anyuval beszéltem telefonon, de akkor már csacsogott is rendesen.

Meguzsizott, aztán még egy kicsit próbáltunk dolgozni, de nem ment. Macika kicsit homokozott, de főleg ott volt körülöttünk. Így aztán vacsira hazamentünk…

Szombaton hét óra tájban ébredt Zsombi. Sajnos, fújt a szél így nagyon nem ment ki délelőtt. Pontosabban annyira, hogy elmentünk az Aldiba vásárolni. Ott aztán próbált mozogni, de hát az nem az ő terepe. Míg fizettem, addig kimentek, csak hát fújt a szél…

Délután négy óra tájban kimentünk sétálni Sóstóra. Maci jól bírta. Amikor persze az aprókövek nem vonták el a figyelmét. Mert olyankor leült és játszott velük. És nagyon nehéz volt újra mozgásba hozni. Meglepett, hogy a napos oldalon kb. száz métert ment egy maga, megállás nélkül. Aztán egy kis kerítés-kapaszkodás (ki tudja miért, de szereti a kerítéseket). Majd megnéztük a szökőkutat. Nem győzött öööö-zni, mutogatni… Imádja a vízet.

Gyorsan hazamentünk, Zsombi megvacsorázott és mentünk a nővéremékhez szalonnát sütni. Természetesen Macika volt a sztár. Voltunk vagy nyolcan, de mindenki azt nézte Ő mit csinál. Ő pedig sétált, nevetett, időnként ööö-zött… Szóval jólérezte magát. Szereti, ha foglalkoznak vele. Hazaérve közös fürdés. Kimostuk a Maciból a szalonnasütés szagát…

Pünkösd első napján, vasárnap kirándulni mentünk. Balsánál mentünk át a Tiszán, komppal. Zsombinak ez annyira természetes volt, mintha világ életében kompon utazott volna. Kicsit nézte, ahogy forgatja a vizet a motor, de aztán elment onnan, nehogy vizes legyen. Majd a komp elejénél állt egy kicsit a láncnál, aztán a komp oldalánál kukucskált ki…

Sárospatakon belecsöppentünk a vár pünkösdi vigasságaiba. Macinak nagyon tetszett, hogy az alsó várban, jó nagy terepen sétálhatott. Minden érdekelte, néztünk diós célbalővést, hallgattunk korabeli zenét, sétálgatott a várfalain, és nézett előadást is. A Langaléta Garabonciások produkcióját a nyakamból, ölemből nézte elég sokáig. Sajnos, nem lehettünk ott sokáig, mert közelgett az ebédidő, és Macika nagyon tud sírni, ha éhes. A vásári forgatagban csak babgulyás volt, és mert Zsombi elég leveses így tovább mentünk Pálházára kajázni.

Miután mindenki jól megebédelt hintáztunk, illetve kocsikat nézegettünk Zsombival. Telkibánya felé indultunk tovább, és pár kilométer után Zsombus elaludt. A Erdész-Bányász Barátság pihenőnél sokan voltak, ezért visszamentünk 1-2 kilométert, egy szép nagy út menti tisztásig, ahol Mackó egy órát aludt. A jó levegőn, a kellemes napsütésben, madárcsicsergésben bíztunk abban, hogy többet fog, de végül is ennyi lett belőle. Ébredés után uzsi, majd játék következett. Ez utóbbi kicsit nehezen ment, de aztán csak sikerült megsétáltatni, persze ehhez kellett egy kis csel, no meg patak és labda is.

Hazafelé megálltunk a szabolcsi várnál, hogy Macika kinyújtsa magát, kicsit járkáljon. Sajnos, a várban kutyát sétáltattak, így csak felmentünk az emlékműhőz és jöttünk haza. Itthon azt hittük hamar elalszik Zsombi, de nem… Bőven elmúlt nyolc óra, amikor álomra szenderült. Bár, éjszaka többször is fent volt, de most nem volt hosszabb sírás.

Hétfőn vajas fonott kalács volt reggelire. Egy darabig küzdött a szélével, hol megette hol nem. Aztán látta, hogy van banán az asztalon, és evett belőle. A fele le is csúszott. Délelőtt kimentünk a kertbe. A húgom igyekezett vigyázni Macikára, több-kevesebb sikerrel, mert ha elkapta Zsombit az ,,anyuci-hiány”, akkor sietett Ildihez. Nagy nehezen a babot sikerült így is elvetni. Vagyis egy részét. Meg a futóbabnak is.

Ebéd után Mackósajtnak nem volt kedve aludni. Három óra tájban - jobb híján - beraktuk a kocsiba. A kocsi ezúttal is megtette hatását, kb. tíz perc után el is aludt. Amikor behoztuk felébredt, de visszaaludt. Másfél órás alvás után a ,,szokásos” sírással ébredt. Azt tanácsolták, hogy ilyenkor jó lenne egy kicsit sétálni vele, mert az segítene a pociját megmozgatni, de Maci ilyenkor csak anyuci ölében hajlandó lenni.

A vacsi után még játszott kicsit kint, aztán közös fürdő. Egy kis Thomas, a gőzmozdony, majd alvás…

2008. május 6., kedd

Homok minden mennyiségben

Maci imád homokozni. És egyáltalán minden olyasmit, ami a homokkal kapcsolatos.

Lehet az játszótér, vagy a nagyszülőknél, avagy a kertben. A kertben jó terep neki. A 400 négyszögöl minden zegét-zúgát bejárja. Van amelyiket csak kisérővel, de van olyat, amit magától. Érdekes, hogy a fűvön nem nagyon járkál, de a frissen ásott, vagy gereblyézett homokon minden további nélkül.

Egyelőre csak a műanyaglapátot fedezte fel. A műanyagformák még annyira nem foglalkoztatják. Pedig szépek, színesek... A legjobban a szélforgót szereti. Azt nagyon sokat nézegeti. Tetszik neki, hogy forog, pörög, ha süt a nap, akkor csillog.

Nem foglalkozunk azzal, hogy mennyire lesz homokos Zsombi ruhája. Van mosógép, van másik ruha... Csak arra figyelünk, hogy a homokos kezével ne nyúljon a szemébe. Meg olyan helyen ne járjon, ahol megütheti magát. Egyébként azt csinál, amit akar. Úgy kiabál, ahogy akar. Úgy sétál, ahogy akar... Nincsennek korlátok. Érdekes, hogy míg korábban átment mindenen, most szinte különösebb figyelmeztetés nélkül kerüli ki a növényeket, mint például az eprest...

Különleges élmény látni, ahogy egyre többet, nem pár lépést próbál önállóan járni, vagy hogy egyre többet hallatja a hangját. Ahogy próbálja megformálni a hangokat, kifejezni magát. Nagyon aranyos...

2008. május 4., vasárnap

Anyák napja

Nagy nap volt a mai. Zsombor megérkeztével a kiscsaládunkba is eljött az első anyák napja. Csak sajnos, esőt is hozott. Szombaton felköszöntöttük az egyik nagyit. Zsombival Ildinek sárgarózsát vettünk, mert azt tudtam, hogy szereti.

Így délelőtt bent játszottunk. Ebédelni elugrottunk a másik nagyihoz. És természetesen felköszöntöttük. Ebéd után aludtunk egy jót. Este felé elugrottunk a Mekibe. Macika kapott csirkehúsit, sült krumplit, illetve a már elolvadt fagyit. Ez útóbbi nagyon ízlett Zsombinak.

A Meki után átmentünk a Plázába, hogy a rosszidő ellenére is mozgassuk Macit. A mesterséges ,,tónál" most is elidőzött Zsombus. Nagyon szereti, ahogy mozognak a teknősök, úsznak a halak. Aztán elsétáltunk a lifthez. Zsombus nagyszemekkel bámult ki, ahogy emelkedett felfelé a lift. Az első emeleten megint futkorászott, meg kiabált kicsit (hallatta a hangját). A mozgólépcsőn viszont elhalkult, és csak nézett. A ,,tónál" körbe mentünk vagy 2x, kicsit nézelődött, aztán elindultunk haza...

2008. május 2., péntek

Tolcsva - Középhuta - Újhuta

Fogalmunk sem volt merre induljon amikor olyan tíz óra magasságában elindultunk otthonról. Azt terveztük, hogy túrázunk egyet, aztán alszunk vagy olvasunk valamelyik tisztáson, aztán megint sétálunk, majd este hazajövünk. Az eső azonban csepergett...

Zsombi az indulás után nem sokkal elaludt... Így aztán legalább az kiderült, hogy ma nem egy hosszút, hanem két rövidet alszik. Tarcalnál járhattunk, amikor kisütött a nap, így a Zemplén közepe felé vettük az irányt.

Tündérmaci szokásához híven, ahogy megálltunk az étterem előtt ki is nyitotta a szemét. A másfél óra alvás végülis pont annyi, amennyit ilyenkor aludni szokott. Ebédre levest evett, és a húsiból is fogyasztott.

Középhután találtunk egy klassz kis fajátszó teret. Ez nagyon tetszett Zsombusnak. Mászott lépcsőn, megnézte a mérleghintát, a rugós játékokat. No, és persze a kispatakot. Engedtük, hogy beleérintse a vízbe az ujját. Aztán alig bírtuk elvonszolni onnan... Legszívesebben belemászott volna a patakba.

Pár kilométerrel arébb az Emese panzió mellett álltunk meg Újhután. Zsombus természetesen itt is a patak felé vette az irányt. Aztán az egyik kerítésnél tyúkok nyújtogatták ki a nyakukat, és itt ,,letáboroztunk" egy kicsit. Bár, fél tőlük Zsombi, de azért elbüvölten nézte őket. Szép lassan haladtunk. Minden hídnál fotózás... No, meg igyekeztünk Macit nem cipelni, hagytuk, hogy jöjjön a saját lábán. Mindegy milyen tempóban. Kb. egy kilométert mentünk, amikor észrevettük, hogy Tündérmaci elfáradt. Így aztán szép tempóban elindultunk vissza a kocsihoz. Macikát felváltva vittük, az, akihez éppen felkéredzkedett. Mert menni nem akart, vagyis nem nagyon birt.

A kocsiban uzsira lenyomott egy gyümölcskonzervet és már aludt is. Percre pontosan egy órát aludt. Hazaérve bementünk anyuékhoz, és Zsombus egy fasírtot, egy szelet kenyérrel is be is nyomott vacsora gyanánt. Közben persze ment volna labdázni, játszani, szétnézni anyuéknál...

Fürdés után, kb. nyolc óra tájban aludt el.

Éljen Május 1!

Nem terveztük, hogy különösebben majálisozunk.

A szokásos reggeli programok után vártunk egy kicsit, hogy felszáradjon a föld. Beugrottunk a húgomért, és kimentünk a kertbe. Macika nagyon szeret a kertbe járni. Imád homokozni, és mosthogy beindítottam a ,,pörgőt", azaz locsoltam, újabb érdekes dolgot vett észre Zsombi. Alig lehetett elvonszolni, mert nyilván nem érte be annyival, hogy csak nézi. Szeretett volna a víz alá állni... Azért Tündinek csak sikert arrébb vinnie. Homokozott, meg egy kicsit ,,fára mászott".

Olyanannyira, hogy a kocsiból alig bírtuk bevinni ebédelni, mert nagyon elfáradt, és álmos volt. Nagy nehezen megette a levest, egy kevés másodikat, peluscsere és már aludt is. Több, mint három órát. Egyszer-kétszer felriadt közben, de ahogy megkaptaa cumiját, vagy ivott egy kicsit visszaaludt.

Négy óra tájba kiugrottunk Kótajba. Az újság azt írta nagy buli van a Piller-kastélynál. Nos, nem volt nagy buli... Sőt, buli is alig. Kirakodóvásár meg egyáltalán nem. Így aztán elugrottunk Tokajba. Na, itt aztán volt forgatag. Igaz, oda nem mentünk... Sétáltunk a főutcán. Zsombi jót játszott a főtéren. Aztán elindultunk a híd felé, Ildi meghívott bennünket a Tavernába palacsintázni.

A palacsintázás nem lóverseny. Csak azért nem hagytam ott, mert máshol is sokan voltak... Amíg várakoztunk Macika ült, járkált, pakolászott. Amikor aztán nagy nehezen megkaptuk a palacsintát Zsombi egy falatot nem evett belőle... Ez nem várt fordulat volt. Mert jócskán vacsora időben voltunk. És, ha Macika éhes lesz, akkor nagyon tud sírni. Gyors kaja, és elindultunk visszafelé.

Szerencsére útba esett egy gyroszos, és Ildi javasolta vegyünk egyet Zsombusnak. Nagy nehezen sikerült Maciba tuszkolni egy részét, ami nem volt kismutatvány, mert Zsombit nagyon érdekelte a sok járókelő, a kutyák, az autók, és a motorok. Ez a nagy mozgás kellően elvette a figyelmét az evésről, de valahogy csak sikerült vacsit adni neki.

Zsombi nagyon barátságos az emberekkel. Különösen a kisgyerekekkel, és a lányokkal. Aki akarta megsimogathatta. Mindenkire mosolygott... Hihetetlen nyitott gyerek. Árad belőle a jószándék, a szeretet.

Hazafelé dünnyögött kicsit, de a tea meg a háztartási keksz javított a kedélyállapotán. Közös pancsi és már aludt is...

2008. április 27., vasárnap

Hortobágy - Debrecen

Reggel mondhatnónk a szokásos időben kelt fel Macika. Vagyis fél hét tájban kipattantunk az ágyból. Ami valahogy nem volt valami kellemes vasárnap reggel... Így aztán szép lassan elkezdtünk reggelizni. A szokásos vasárnapi rántott tájos ezúttal sem maradt el. Majd megnéztük a Főteret, ami ezúttal Miskolcról szólt.


Fél tíz tájban indultunk el Hortobágyra. Tavaly a Hídivásár alkalmából jártunk arra. A vásár után elugrottunk a Halastóhoz, kisvasutaztunk egy jót. Akkor rengeteg madár volt. Tündérmaci pedig imádja a madarakat, és ezt szerettük (volna) megmutatni neki.
Nagyon meglepődtünk, amikor Zsombi Újfehértó előtt - egy nagy lélegzetvételt követően - elaludt. Így aztán mentünk Hortobágyra, de fogalmunk sem volt mi lesz, ha odaérünk és Macika alszik. És a 11 órás vonat meg elmegy...


Tíz perccel 11 előtt értünk a Halastavi kisvasút végállomásához. Alighogy megállt a kocsi, és kiszálltam, Zsombus felébredt. Így aztán pánikszerűen összepakoltunk, és siettünk a vonathoz... Éppen 2 hely maradt az utolsó kocsiban.



Először arra gondoltunk, hogy a babakocsiban utazik Zsombus, de aztán kivettük, hogy jobban lásson. Ráadtuk a tavaszi sapkáját, meg felhúztuk a kapucniját is, hogy a nyitott kocsiban nehogy megfázzon. Nehogy huzatot kapjon a kis füle.

Valahogy előkerült egy kutya is. Érdekes volt, hogy mindenki azt hitte a kocsiban, hogy másé a kutya, de végülis kiderült, hogy a vonat tartozéka. A Halastavak környékén él, rendkivül barátságos, és tiszta kis tacskó volt. Macikának nagyon tetszett, de nem nagyon engedtük közel hozzá. Legalábbis az elején. Mert nagyon könyörgött...


Útközben sajnos, nagyon kevés madarat láttunk. Az a pár ami ott volt, elrepült a vonat miatt. Így aztán le is tettünk arról, hogy a végállomásról visszasétáljunk. Pedig nem lett volna rossz, kb. 1,5-2 óra lett volna, ha belevesszük, hogy Zsombi szeret bámészkodni, meg azt is, hogy babakocsival megyünk, vagy Macika gyalog...

A végállomáson megnéztük a kilátót. Zsombi nem egyesével, hanem helyenként kettessével vette a lépcsőfokokat. Nem volt egyszerű a meredek létrán lépést tartani vele, meg egyensúlyozni. De az útóbbi időben nagyon ritkán engedi meg, hogy fogjuk a kezét, nagyon szeretne már önállóan járkálni. Fent nem nagyon nézelődött. Igaz, ha felemeltük fújt a szél. Így aztán nem is sokáig voltunk fent.

A negyven perces várakozásba nem csak a kilátó fért bele, hanem egy kis játék is. Anya próbálta volna neki mutatni, hogy kell fújni, ami egy ideig érdekelte is, de aztán elindultunk vissza a vonathoz.


Visszafelé mondhatnónk nagyon szellősen utaztunk. Mivel alig jött visszafelé valaki. A mi kocsinkban csak mi voltunk. A pár perces várakozásban Zsombi jól elvolt. Megkerült a kutyus, és helyenként annak a bundáját markolászta. Persze csak óvatosan. No, meg mi is mondtuk, hogy ezt ne csinálja.


Mindenesetre indulás után Zsombi befészkelte magát az ölembe, és nem is nagyon mozgolódott, csak már a végállomás előtt. Ami azért szép teljesítmény tőle. Ismerve a mozgásigényét.

Kis könyörgés, és némi keksz ráhatására sikerült beterelni a kocsiba. Igaz, nem tudhatta, hogy csak pár kilométert megyünk. A hortobágyi fogadóban kajáztunk. (Nem a csárdában...)


Szerencsénkre volt kint szabadhely. Ami nagyon jól jött, mert amíg vártunk a kajára Macika nyugodton sétálhatott. Mellesleg egy szakács, egy pincér, ami az étkezők számát nézve kevésnak tűnt, de ez egy másik történet.

Az Újházi gyöngyhús levesből jól betermelt Zsombus. Előbb az enyémből evett. Aztán anyuéból. Összevágtuk neki a répát, húst, a csigatésztával kiegészítve - no meg a levessel (lé) kiegészítve - ízlett neki. Szerintem több, mint egy kistányérral evett. Talán másféllel is.



Ezzel azt hittük jól is lakott... De nem. Szépen elkezdte eszegetni az én Cigánypecsenyémet. Felvágtuk neki a húst, a sült krumplinak igyekeztem a közepét adni neki. Aztán megjött a vegyes felvágott is, amiből megkóstolta az uborkát.


Miután megebédelt, és ivott teát elkezdett játszodozni, meg járkálni. Fel-alá. Felválta ettünk és kisérgettük...

Alig hagytuk el Hortobágyot Macika ismét elaludt. Át is aludta az utat a Vekeri-tóhoz. Aztán, ahogy beálltam a Vekeri-tó parkolójába felébredt. A tónál rengetegen voltak. Több részletben ugyan, de itt fogyasztotta el az uzsiját. Valami - számomra ismeretlen összetételű - gyümölcs konzervet.


Előbb hintáztunk egy kicsit, majd a csúszdát próbáltuk ki. Fentről még a kiscsúszdán is félt Mackó - érdekes, hogy a Bujtosi játszótéren simán lecsúszott fentről és nem dünnyögött - ezért középtájról indultunk, és fogtam, hogy még picit se gyorsuljon fel. Ezt megcsináltuk párszor, aztán besétáltunk a szigetre. Itt egy darabig vitézül tartotta magát, majd előbb leült, aztán jelzett, hogy elfáradt, és vagy cipeljük, vagy ültessük babakocsiba.

Hazafelé időnként dünnyögött kicsit, de ez mind a fáradtság jele. Kapott kekszett, teát, cumit, és végülis jól elvolt. Az egy óra kocsikázás alatt persze nemegyszer kiabált, valami számunkra ismeretlen nyelven, amit ő láthatóan élvezett, mert hatalmasakat kacagott közben.

Itthon megvacsizott, játszott még egy kicsit. Aztán fürcsiztünk egy óriásit. Végülis a dobálás közben csak egy flakon meg 2 gumikacsa repült ki a kádból... Csúszkált a pocimon, meg játszottunk is. Nagyon jól éreztük magunkat.

Lefekvés előtt Minimaxon Szezám utca, aztán nálam egy kis Thomas a gőzmozdony. Aztán még nagyon komoly arccal megnézte a Halastavi videót, és elvonult aludni. Egy nagyon fáradt maci tért ma este nyugóvóra.

2008. április 24., csütörtök

Emlékezetes szundik/alvások

Már régen gondolkozom, hogy megírom Zsombi elalvásainak történetét. Aztán, ahogy megyünk előre az időben úgy alakul a sorrend.

Ma már nem számít nagy dolognak, ha Macika elalszik Halász Juditra, vagy a babakocsiban, esetleg az autóban. Az viszont igazi meglepi volt, amikor úgy aludt el, hogy végig feküdt rajtam. Én énekeltem, ő pedig szépen elaludt... Mellesleg az éneklésem megnyutathatja - egyedül a környezetemben rá vagyok ilyen hatással - mert aludt már el autóban is úgy, hogy énekeltem neki.

Aztán nemrégiben az egyik délelőtt az RTL Klub műsorán szunyokált el... Csak úgy a padlószőnyegen... De volt pár este, amikor úgy aludt el, hogy mind a ketten simogattuk, ott voltunk mellette.

Ma nagy dünnyögve megebédelt. Aztán egyszercsak - még ott az ebédlőasztalnál - rám borult, és mire tisztába rakták már el is aludt... Valószínűleg a jó idő, és a sok labdázás, játszótér, babakocsizás van Zsombusra ilyen jó hatással.

2008. április 21., hétfő

Szilvásvárad - Eger

Vasárnap reggel Macika 8 óra tájban ébredt. Aminek egyrészt örültünk, mert így már nem kellett hat órakor kelnünk hétvégén is. Másrészt viszont ezzel megint áthúzta a számításainkat. Mert úgy terveztük, hogy nyolckor már indulunk, és Szilvásváradon elérjük a 10:35-ös kisvonatot. Végülis fél tíz tájban el is indultunk...

Az autópályán csak egyszer nyüglődött Zsombi. Úgy vettük észre beletörödött, hogy nem mozoghat. Mezőkövesden a táblák szerint mentem, pedig tudtam, hogy van rövidebb út is Bogács felé, de hát késő bánat, eb gondolat. Bogácson kicsit szétnéztünk az új szálláshelyek miatt. Bár Ildi a Sárga fürdőházra, és a Margarétára szavaz, megnéztük a Rajna apartmant, de nagy hatást nem tett ránk. Viszont úgy néz ki, hogy a Hatfaházat (vagy 5?) elég szépen rendbe szedik és ugye ott van a strand mellett... Na majd csak eldöntjük...

Szilvásváradon tele volt a Szalajka-völgyi parkoló, így a bejárattal szembenibe álltunk be. Végülis 600 Ft egy napra, azon a tájon baráti ár. Macikát tisztába raktuk, összepakoltunk és elindultunk sétálni. No, meg kajáldát keresni. Nem is variáltunk sokat, szinte bementünk az elsőbe. Ha jólemlékszem Vadászkürt volt a neve. Zsombusnak adtunk húsi levest, meg csirkehúst. Ildi örömmel állapította meg, hogy Macinak ízlik a grillezett hús. Míg vártunk a kajára Zsombit kivittem nézelődni, nagyon tetszett neki a csobogó kispatak. Hallgatta, nézegette és a legszívesebben bele mászott volna...

Ebéd után kisvonat híjján a Sihuhu-val mentünk fel majdnem a Fátyol vízesésig. Onnan felküzdöttem Zsombussal a babakocsit. A Fátyol vízesés tetszett Macinak. Aztán felmentünk a nagyrétre, a kisvasút végállomásához, és kb. egy órát jól elvoltunk. Én pihenkéltem, Ildi meg Zsombi sétálgatott. Láthatóan nagyon élvezte a mozgást, a szabadlevegőt, no meg az erdei környezetet, a napsütést. Minden együtt volt, hogy szép napunk legyen.

Visszafelé gyalog jöttünk le. Nem siettünk. Annál is inkább, mert Zsombi elaludt a babakocsiban. Kerülgettük a köveket, a sarat, de Macika nem ébredt fel. Szerencsére a pisztrángostól már jó volt az út lefelé. Zsombus a kisvasútállomásnál ébredt fel. Olyan másfél órát aludhatott. Aludt volna talán többet is, ha a kölkök nem sípolnak, meg üvöltöznek. Négy óra után elindultunk Egerbe. Azért találtuk ki, hogy megállunk Egerben, hogy Zsombusnak ne legyen nagyon monoton az út.

Egerben sikerült könnyen parkolót találnunk. Macika ismét ráérzett a mozgásra. Nem is foghattuk a kezét, csak úgy volt hajlandó menni. No, meg ölbe sem vehettem. A Dobó téren felfedezte a galambokat. Így elkezdte hajkurászni őket. Ismét Ildi volt az, aki próbált lépést tartani vele. Szépen bejárta az egész teret, de legalább is a kétharmadát.

A patak mellett indultunk vissza a kocsihoz. De Zsombi nem nagyon örült ennek. Ő mindenáron visszakart menni a térre, a galambokhoz. Így aztán kénytelen voltam ölbe venni és vinni egy kicsit. Majd ismét jött a saját lábán. A forgalmas várhoz vezető úton megint felkaptam, de pár lépés után Zsombi megint lekéredzkedett, és Ildivel jött a kocsiig.

Fél tájban indultunk Egerből, de Macika nem sokáig bírta az autót. Így az M3-ason az Igrice pihenőhelynél megint mozogtunk egy kicsit. Aztán bekapcsoltam neki Halász Jutkát, és akkor már nyugodtabb volt. Fél nyolc tájban értünk haza. Egy nagyon fáradt maci megfürdött apucival, majd gyorsan elaludt.... Nem volt se Szezám utca, sem pedig Thomas a gőzmozdony...

2008. április 19., szombat

Apa első önálló peluscseréje

Csütörtökön ebéd után Zsombi elaludt. Anya pedig elment a fodrászhoz. Így kettesben maradtunk otthon Tündérmacival.

Sajnos, Maci ezúttal nem aludt 2 órát. Kb. 1,5 óra után felébredt. Szokásához híven ezúttal is lassan tért magához. Így egyideig még tévéztünk, teáztunk, ilyesmi. Miközben néztük a Minimaxot és Macika forgolódott, észre vettem, hogy bepisilt... Ami mondjuk nem ért váratlanul, meg láttam már sokszor, hogy kell pelust cserélni, hiszen jobbára olyankor én is ott segédkezem, de ez most más helyzet volt... Annál is inkább, mert lassan tudatosult bennem, hogy itt nem csak egy egyszerű peluscsere van, hanem le kell cserélni a badit, és a nadrágot is.

Kénytelen voltam tehát megkérni Zsombit, hogy segédkezzen nekem. És meg kell, hogy mondjam teljesen átérezte a dolog súlyát. Nem sírt, nem dünnyögött, amikor elkezdtem levetkőztetni. Akkor sem mászott el, amikor levettem róla a pelust, majd igyekeztem felrakni az újat. Ekkor azonban el kellett mennem badiért és nadrágért, és Zsombi megérezve a lehetőséget rögtön szökni próbált... De sikerült még idejében visszaérnem. A nadrág felvétele nem okozott gondot. A polóveré annál inkább, mert a kis ujjai beleakadtak a pulóverbe. Amikor elkészültünk láthatóan mind a ketten megkönnyebbültünk.

Nemsokára Ildi is telefonált, hogy mehetünk érte, illetve a cipőboltba. Úgy, hogy felküzdöttem rá a dzsekit, és a sapkát. A sapkát nagyon nem szereti...

PS: természetesen vettünk neki egy klassz sportcipőt. Ja, és Ildi nagyon csodálkozott, hogy nem az a ruha van a fiúnkon, amelyben otthon hagyta. Mellesleg megvolt elégedve a peluscserével, csak egy kicsit szorosabban kellett volna felraknom...

2008. április 15., kedd

6 hónap... és kötelező oltás, no meg útlevél

Ildi azt mondta, hogy ne számoljuk mióta van nálunk Zsombi, mert nem lényeges, hiszen Ő a mi fiúnk, és nem számít az idő, hiszen mostmár örökre velünk marad, de hát az ember már csak ilyen, igyekszik mindent időben mérni. Szóval hat hónapja van nálunk Zsombi. Pontosabban hat gyönyörű hónapja...

Ma Maci hozta a szokásos formáját, azaz hat órakor ébresztőt csinált. Ilyenkor aztán persze rögtön el is kezd mozogni, járkálni és természetesen a zenés játékaival játszani. Mondhatnónk, hogy nálunk zenés ébresztő van.

Tíz óra tájban érkeztünk a doktor nénihez. Először ,,mérlegelés", amin kiderült, hogy Macika 10,82 kg. Majd megmértük a ,,hosszát" is, mondanám, hogy a magasságát, de mert fekvő volt, így ez a jó szó. Tehát Zsombus 79 cm. 15 hónaposon ez rendben is van.

A doktor néni vizsgálódását egész jól bírta, amíg nem akart a szájába is nézni. Ami, ha nehezen is, de sikerült. Az injekció beadásánál eltört a mécses. Nekem is szinte fájt, ahogy megszúrták, illetve egy örökké valóságnak tűnt, amíg benne volt a tű. A lényeg, hogy mostmár védett kanyaró, mumpsz, és rózsahímlő ellen. Májusban kap 2x kullancs ellenit. Aztán majd csak ősszel...

Este volt egy kis láza, de nem volt vészes... 37,2... Kapott egy kis Panadolt, és utána, mintha jobb kedve lett volna. A doktornő azt mondta, hogy 5 nap körül szoktak lázasak lenni a gyerekek az oltástól. Mindenesetre bekapcsoltam estére az olajradiátort, mert kikapcsolták a központi fűtést, és féltem, hogy Macika megfázik.

Megjöttem az értesítő, hogy elkészült Zsombos útlevele. Aminek rendkivül örültünk. Mert nyilván szükség van rá, ha kiugrunk Szlovákiába. No, meg azért is, mert ezzel tényleg tudjuk hivatalosan igazolni, hogy Zsombi a mi fiúnk. Bárki, bárhol is kérné...

2008. március 23., vasárnap

Húsvétkor hóban és kisvonaton...

Minden Húsvét nehéz, nem könnyű eldönteni mit is csináljunk, de ez a mostani egy kicsit a rossz időjárás miatt meg lett alaposan variálva.



Hetekkel ezelőtt elterveztük, hogy Húsvétkor kimozdulunk, akár több napra is. A cél Salgótarján környéke volt, tekintettel arra, hogy nem messze van oda a Hollókői vásár, illetve nagyon sok látnivaló van arra. A Salgó hotel ideális szállásnak tűnt, hiszen két vár is elég közel, mintegy 2-2 kilométerre van hozzá. Már majdnem lefoglaltuk, amikor jött a hír, hogy Húsvétkor rossz idő lesz, esni fog az eső és a hó is... Így aztán itthon maradtunk.



Elgondolkoztunk, hogy mikor és mi jöhet szóba, egynapos kirándulás után. Miután sem Debrecenben, sem pedig Szilvásváradon nem működött a kisvasút. Illetve felmértük, hogyha működik is Szilvásváradon, akkor oda Húsvétkor bejutni lehetetlen, ezért Pálháza mellett döntöttünk. Az előrejelzések alapján Húsvét első napja tűnt olyannak, amikor érdemes elindulni...



Vasárnap reggel csepergett az eső, de amikor elindultunk fél tíz tájt már elállt. Az úton Macika jókedvű volt. Hiába reménykedtünk abba, hogy elalszik, nem tette meg nekünk ezt a szívességet. Pontosabban megtette, éppen Pálháza előtt... Így aztán az eredetileg célba vett 11:20-as járatról le is mondhattunk. Mi pedig elkezdtünk gurulni, hawaizni (Kitt-katt csoki, Cola Light). Hollóházán eszembe jutott, hogy Lászlótanyán régen voltunk, így az elágazásnál nem Kéked felé, hanem jobbra fordultunk. Pár kilométer múlva havas, latyakos, később már csak havas úton találtuk magunkat. Végig mentünk a kastély kapuig, de miután nem lehetett bemenni, így visszafordultunk. Alig mentünk 1-2 kilit, amikor Macika felébredt. Nem sokat aludt... Bő egy órát... Lászlótanya szélén megálltunk, és sétáltunk a csúszós hóban. A göröngyös úton többszőr is megcsúsztam, nagy szerencse, hogy nem estem el Zsombival. Miután Zsombi imádja a havat visszaültünk a kocsiba, és visszamentünk a Kastély parkolójába, ahol Macika zavartalanul sétálhatott a hóban. No, meg időnként bármennyire is vigyáztunk rá beleült, lehajolt megfogdosta... Így aztán nem csak a pelust kellett cserélni, hanem gatyát is. A cipője pedig az ablakba került, hogy gyorsan száradjon.



Miután bőven elmúlt már dél és inkább egy órához közelített az idő, elindultunk hát vissza Pálházára, hogy a szokott helyen, a Tölgyfa vendéglőben megkajázunk. Miután Macika imádja a virslit ezért nyerges virslit kértünk, és biztos, ami biztos alapon rántott sajtot. Természetesen a szokott húsi levessel. Ami ezúttal is jó minőségben készült el. Macika szerint biztos, mert kb. 2 kis tányérral evett belőle, de másféllel biztos. Aztán evett virslit és zöldséges rizst. Szerintem megfelelő mennyiségben. A friss levegő úgy látszik megtette hatását, jó étvágyat csinált. Levezetésként egy kis séta, játégépezés a vendéglőben. Bár, ez utóbbit érdekes módon ezúttal nem élvezte úgy, mint korábban. Sőt, abszolút nem volt türelme hozzá. Hiába pörgött, villogott, csilingelt. (Pedig nyerésben voltunk, vagy valami olyasmi...)


A kaja után megnéztük a pálházi szőkőkútat. Alig lehetett Zsombit elvonszolni onnan. Nagyon tetszett neki. Majd átsétáltunk a váróteremhez. Útközben Macinak nagyon jókedve volt. Szeret magában is menni, de újabban megint igényli, hogy fogjuk a két kezét és úgy menjünk. A váróteremben magunkban voltunk, Maci nagyon élt a nagy asztalon. Járkált, négykézláb csúszott rajta. Meg persze le akart szállni róla... Pár percre sikerült lecsillapítani, aláraktam a kabátomat, és kicseréltük a pelust.



Szerencsére indulás előtt fel lehetett szállni a vonatra. A kocsiban jó meleg volt. Így neki vetkőztettük Macit. Ő pedig beindult... Nézelődött ki az ablakon, járkált a kocsiban. Egyszer úgy megindult, hogy azt hittük megsem áll. A kályhát okosan kikerülte, majd az egyik ülés előtt landolt.

Aztán odaállt az ablakba, és amikor látta, hogy kintről fotózom, elkezdett játszani velem. Hol lehajolt, hol meg fel... És nagyon jókedve volt, jókat mosolygott közben. A vonat indulása után Macika elhelyezkedett az ölemben, és bámult kifelé. Hol jobbra, hol pedig balra. Aztán, ahogy az megjósolható volt, elaludt. A jó meleg és a zötyögés megtett hatását... Aludt is a végállomásig. Sajnos, Rostallón túl sokat (15 percet) álltunk és közben felszállt egy hangosabb család, aminek következtében Zsombi felébredt... Nem nagy örömmel, jókora sírással... Teával, és csokis keksszel próbáltuk megnyugtatni. Ami a vonat elindulásával sikerült is. De ez sem tartott sokáig, mert Kőkapunk megint jó pár percet álltunk, és emiatt megint eltört Macinál a mécses. Amikor viszont újra elindult abbahagyta. És ezúttal sem ijedt meg az alagútban, a hirtelen sötét miatt. Kishuta környékén azt hittem elalszik, úgy elhelyezkedett az ölemben, de nem... Aztán kicsit mászkált a kocsiban az anyukájánál majd visszajött. És a vonatozás végét újra az ölemben tette meg. Kicsit nyüglődött szokás szerint a gyors öltözés miatt.


Hazafelé kipróbáltuk a szuper babakaja-melegítőt. Nos, a ráírt 30 perc kevés volt, hogy megmelegítse Zsombi vacsoráját. Inkább az 1 órához volt közel, vagy meg is haladta. Természetesen Zsombus nem aludt útközben. Itthon is csak nagy nehezen, pedig látszott rajta, hogy jól elfáradt a Kismackó...








2008. március 18., kedd

Védőoltás rohanásban

Ma Macika megkapta az agyhártyagyulladás elleni védőoltást.

10 órára odamentünk. Kis várakozás után be is jutottunk... A doktornő megbeszéltek szerint felírta a védőoltást. Természetesen rákérdeztem, hogy lesz a szomszédos patikában? Igen volt a válasz. Átmentem, természetesen nem volt. Visszamentem, szóltam Ildiéknek majd futás. Nagyon bíztam abban, hogy a Korányin lesz, de ott sem volt. Csak estére ígérték. Muszáj volt felmenni a városközpontba. Ott legalább volt, de én majd felrobbantam. Olyan lassan szolgáltak ki... Nekem meg csak az járt az eszembe, hogy Zsombi összeszed minden fertőzést a váróba, no meg ez az az időszak, amikor aludni szokott. Biztos nyűgös már... Rohantam vissza.

A doktornő nem győzőtt csodálkozni, hogy nem volt a szomszédos patikában. De nagyon rendesek voltak. Üres volt a váróterem... És megvártak. Persze, valahol ennek természetesnek kellene lennie, de ma már mi természetes? Macika a vizsgálatokat hősiesen állta, de amikor megkapta az injekciót elkezdett sírni, megfeszítette magát... Nagyon sajnáltuk... Aztán igyekeztünk ki, és kapott Macika vigasz színes golyót. Mindenesetre Mackót megviselhették a történtek, mert három órát aludt, és nem kajázott ebéd gyanánt csak egy kis levest.

Este szerencsére helyre állt minden. És vacsorára lecsúszott 3 gyerek virsli, kenyérrel...

2008. március 15., szombat

Gyógyultan távozhat...

Tegnap, azaz pénteken visszamentünk a doktor nénihez. Nos, Zsombinak kutyabaja :) Igaz, mi is éreztük ezt, de jó volt hallani a megerősítést. Mondjuk annyi, hogy a sziruptól valószínűleg ezen a héten kevesebbet evett. Ami egyfelől nem is baj, mert tényleg megevett szinte mindent, ami a látókörébe került és ehető volt, másrészt pedig ma (szombat) reggel ismét jól reggelizett. Bevágott majdnem egy szelet kenőmájas kenyeret, természetesen paradicsommal.

No, de vissza a tegnaphoz... A doktor néni után elment a Plázába könyvet venni az egyik uncsitesónak. Nos, Zsombi nagyon élt a plázában. Természetesen nem maradt meg ölben. Végig sétálta, rohanta a földszintet és az első emeletet. Nagyon tetszett neki a mozgólépcső, a lift, a forgó reklámok... A játszórész az első emeleten még nem érdekelte. Az éttermi részen aztán kiteljesedett, és felemelt kézzel futott, széles mosollyal az arcán, és közben kiabált.

Kár, hogy nem vittem a fényképezőgépet. :(

2008. március 10., hétfő

Az első láz

Szombaton belázasodott Zsombi. Amikor felhívott Ildi, hogy lázas Macika (39,4), nem ijedtem meg különösebben. (Mondjuk az szerencse, hogy nem én vezettem az autópályán.) Miután tovább beszélgettünk, a feleségem hangja rémített meg. Tényleg ennyire nagy a baj? Panadolt kapott Zsombi, de nem ment le a láza.

Félóra múlva hazaértem, egyből rohantunk az ügyeletre. Macika nagyon megrémült a rendelőben, sírt végig. A doktornő azt állípította meg, hogy a mandulája gyulladt be. Irány a gyógyszertárba. Próbáltam a kúp helyett másik gyógyszert kérni, de csak másik két kúpott ajánlottak fel.

Adtunk szirupus gyógyszert Macinak, majd csináltunk neki hűtőfürdőt. Felhívtam a nevelőszülőt, hogy adhatunk-e neki kúpot, mert emlékeztünk rá, hogy talán nem adható neki. Kiderült, hogy korábban kinyomta, nem fogadta be a kisteste. Így ketté törtük a kalmopyrint és azt adtuk neki. Egyrészt kapott kiskanállal, majd később a tápszerébe.

Éjfél tájban Mackó felsírt, így kihasználtuk az alkalmat, és újra mértük a lázat. Sajnos, még mindig 38,4 volt, így elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a kúpot. Félálomba Macika nem nagyon ellenkezett, csak sírt a drága. Ildi gyorsan hidegvízzel lemosta, és hagytuk tovább aludni.

Vasárnap reggel újra mértük a lázat, de akkor és azóta már nem volt.

Hétfőn elvittük a körzeti orvoshoz. Megnézte, és azt mondta, hogy pénteken vigyük vissza, addig kapja a sziruput.

2008. február 29., péntek

Nyíregyháza ZOO

Kedden ebéd után elhatároztuk, hogy kimegyünk Nyíregyházán az Állatkertbe. A gyönyörű napsütésben Zsombi alig várta, hogy kipattanhasson a kocsiból, és gyalogosan közelítette meg a bejáratot. Nem nagyon foglalkozott a jegyváltással, hanem egyből indult volna befelé.

A pénztárnál nem csak az derült ki, hogy két felnőttnek a belépője 2800 Ft-ba kerül, hanem az is, hogy csak négy óráig vannak nyitva, nyilván a ,,tél" miatt. Így aztán két óránk volt, hogy megmutassuk Zsombinak az egész Állatkertet. Sajnos, erdőművelés miatt a teljes jobboldali út le volt zárva, így se majmok, se akváriumok... Pedig a színes halak biztos bejöttek volna Zsombinak. No, de majd máskor...

Macika gondoskodott arról, hogy ne kerüljünk időzavarba. Mert hamar kiderült, hogy az orrszarvú őt nem érdekli. És miként Miskolcon, így itt sem fogta meg az őzike kecses mozgása sem. Ami viszont nagyon bejött neki az a madarak, meg mindenféle szárnyasok. Bár, a papagájokat nem kivánta közelről hallgatni, megnézni, de a pávát és annak környezete annál jobban érdekelte. Alig bírtuk elvonszolni. Legszívesebben bemászott volna hozzájuk... A kis majmok is érdekelték, de a plexin keresztül sem akart közelebb kerülni hozzájuk. A mozgásukat szemmel követte. A majomudvar egyelőre még nem működik, miként a krokodilokhoz sem sikerült bejutni. Amit végülis nem is nagyon bántunk. Egyrészt, mert nyaranta iszonyú büdős van ott. Másrészt meg a feleségem sem lelkesedik a hüllőkért. (Én igen.)

A fehér tigris nem keltette fel az érdeklődését. A jaguárokat nézegette, de nem látszott rajta semmi féle különösebb érdeklődés. A fém viziló szobron nem vállalta be a fotózást. Valszeg nem nagyon értette mi az a fémállat... A zsiráfokat is megnézte, de egyelőre ez is a felejtős kategória. Csakúgy, mint a parasztudvarban a disznók, kecskék, tehenek... Viszont észre vette, hogy van egy nagy pocsolya, teli libákkal, meg minden féle szárnyasokkal. Nos, itt elidőztünk egy darabig, mert Macika nem nagyon akart mozdulni. Amikor sikerült kerítésen kivül kerülni, akkor etetés és itatás, majd még egy kis pocsolya nézés...

Innen a medve felé vettük az utunkat, majd a majmok, de azon kivül, hogy sétáltunk nem nagyon jött lázba. Viszont a mangusztáktól is nagyon nehét volt elvonszolni. Erre sem gondoltunk volna, hogy az apró állatok ennyire érdeklik... Miután nem voltak oroszlánok így nézegettük kicsit a nagy tavat, majd elindultunk kifelé.

Jó ideig becsülettel gyalogolt, de aztán érezhetően elfáradt. És azt se bánta, hogy felkapjam a nyakamba, és úgy ülve vigyem. A fókáknak sajnos koszos volt a víze, így nem láttunk belőlük szinte semmit. A pingvinek viszont odajöttek az ablakhoz. Ez érdekes volt Macika számára...

A kocsiba ülve Zsombi nagy örömmel, és jól elfáradva ette meg az uzsira kapott üveges desszertett.

2008. február 26., kedd

Lillafüred

Vasárnap Lillafüredre látogattunk el.

Ezúttal sem indultunk korán, hogy Macika a kocsiban tegye meg a délelőtti alvását. Indulás után megkapta a tápját, és még Rakamazra sem értünk már szunyókált is. Bő egy órát aludt, a Lillafüredi kisvasút állomásán ébredt fel, Diósgyőrben. Megnéztük a menetrendet és irány a már megszokott vendénglőnk, mert ebédidő volt. Húslevest (bőségesen), majd pedig sült virslit evett krumplival, vegyeszöldséggel. Nagyon élvezte, hogy végre nem kell kabátba és sapkába lennie. No, meg az elsúhanó motorok, autók is lekötötték a figyelmét.

Ebéd után felmentünk a Majális parkba. Előbb pelenkacsere, majd pedig séta következett. Vittünk ugyan a gyerekkocsit, de Zsombin annyira látszott, hogy sétálni akar (egyre inkább az a rögeszméje, hogy ő már tud járni), ezért aztán elő sem vettük. Felváltva fogtuk a kiskezét és mentünk felfelé a rövid emelkedőn. Aztán a vadáspark előtt megugatott két kiskutyát, a jelen lévő fiatal orosz csoport nagy örömére. Majd megtekintette a ringispilt, amibe hiába vágyakozott, egyelőre nem engedtük fel. Kárpótlásképpen diós kürtöskalácsot kapot, amit aztán szépen meg is evett. Természetesen nem egy egészet, hanem kisdarabokat. Visszafelé kicsit dünyögött, ezért felvettem, de a maradék kürtöskalács felvidította.

Lillafüreden a felső parkolóban álltunk meg, ami egész jó választásnak bizonyult. A patak mellett a jobbszélen mentünk le, ami az elején sáros volt, de szerencsére pár méter után már nem kellett félnünk, hogy elcsúszom Macival a nyakamba. Ahogy Zsombi megérezte, hogy szilárd a talaj le is kéredkezett a nyakamból. És megint sétált. Két gyerek az útra összehordott egy nagy csomó falevelet és abban fetrengtek, és ez mint kiderült Zsombinak is elnyerte a tetszését. Mindenáron le akart ülni. Amit aztán hagytunk egy kis ideig, de aztán folytattuk utunkat a kisvonat állomásához.

Szerencsénkre nemsokára jött is egy vonat Garadnáról. Miután láttuk, hogy nem ijedt meg tőle, hanem tetszett neki, így amíg várakozott arra a pár percre mi is felmásztunk rá. Miután Zsombi itt sem jelezte semmi aggályát a vonatozás ellen, ezért elhatároztuk, hogy az ellen vonattal felmegyünk a Garadnára. Tündérmackó úgy bámult kifelé a vonatból, mintha mindig azzal utazott volna. Meg sem rezzent, amikor a vonattal bementünk a lillafüredi alagútba. Egyáltalán nem ijedt meg a sötéttől. Amikor kijöttünk az alagútból nézett lefelé a tóra, megsem rezzent... Nemsokára aztán Álom Manó hatalmába kerítette, így átaludta az Őskohót, a Garadnai fordulót, és a visszautat teljes egészében... Sőt, még azt is, ahogy Lillafüreden leszálltunk a vonatról. Egészen a parkoló előtti lépcsőkig aludt. Így aztán természetesen le is mászott, és mint a lépcsők nagybarátja - anyai segédlettel - meg is mászta azokat.

Hazafelé még megálltunk a miskolci TESCO-nál, ahol rendbe raktuk. Majd irány haza. Macika egy darabig hallgatta a direkt neki rendszeresített Halász Judit kazettát, majd Tokaj tájékán dünnyögni kezdett. Amit igyekeztünk sajtos stanglival kezelni. Félig-meddig sikerült is. Hat óra után, már sötétben, egy nagyon fáradt Macikával értünk haza...