2009. március 22., vasárnap

Buszon

Zsombi nagyon szereti a buszokat. Amikor meglát egyet, mindig mutatja nekünk… Illetve már párszor utazott is pár kilométert rajta. Így elhatároztuk, hogy ma buszozunk egy kicsit.

Délelőtt egy 12-essel kimentünk az állomásra. Kb. 20 perc volt az út. Az elején Zsombus nagyon szépen megült. Kicsit talán megszeppenve figyelt kifelé. Aztán elkezdett mocorogni… De végülis nem volt vészes. Kibírta, hogy egy helyben kellett ülnie. Kapott kekszet, tejcsit és így elvolt.

A vasútállomáson nem volt nagy forgalom. Végülis vártunk kb. 10 percet, hogy jöjjön az IC Miskolc felöl. Zsombus nagyon nézte, ahogy befut. Aztán azt is, ahogy elindul… Természetesen megvártuk, hogy azok a vonatok is elmenjenek, amelyeknek csatlakozásuk volt az IC-hez, vagy fordítva, az IC-nek hozzájuk. Ahogy újra csend borult a pályaudvarra mi is eljöttünk.

Nem kellett sokat várni, mert jött megint a 12-es busz. Felszálltunk, Zsombus nézegetett kifelé… Aztán az út felénél elkezdett pislogni, majd egyre sűrűbben csukódtak le a szemei. Elaludt. Pár megálló múlva leszállásnál ölbe kaptam és elindultam anyósomékhoz. A Maci olyan mélyen aludt, hogy arra se ébredt fel, hogy leszálltunk, és kb 100 métert gyors tempóban ölben cipeltem…

Új frizura


Az elmúlt héten többször is beszélgettem a bölcsiben a gondozónőkkel. Elmondták, hogy véleményük szerint Zsombusnak nagy a haja… Zavarja a játékban, zavarja a képnézegetésben is. Korábban már én is kérdeztem egy fodrásznőtől, hogy hány éves kortól lehet hajat nyírni náluk, és Ő azt mondta, hogy hároméves kortól.

Szombaton Ildi elvitte fodrászhoz. Ahhoz, akihez az uncsitesó is jár. Állítólag várakozáson felül jól megült. Az ,,eredmény” mindenesetre számomra elég szokatlan lett. Nem mondom, hogy rossz, de újszerű. Nekem a korábbi Maci jobban tetszett… Jobban látszott a mosolya…

Anyósoméknak, anyunak, és általában a családnak tetszett.Láthatólag Macit sem zavarja.És ez a lényeg…

2009. március 11., szerda

Nem beszél a Maci…

Már nagyon várjuk, hogy megszólaljon a Maci. Persze, mond ő szavakat, nem sokat, de mond. Természetesen mi eddig és ezután sem leszünk idegesek, türelmetlenek vele emiatt.

Múlt hét csütörtökön, amikor Zsombusért mentem, szólt a gondozó néni, hogy lázas. No, most mit csináljunk? Tekintettel arra, hogy a mi doktor nénink délelőttös volt, így vagy elvisszük a ,,váltótárshoz”, vagy este az ügyeletre… Végülis az előbbi megoldás mellett döntöttünk.

A doktor bácsi nem volt túl kedves a Macival. Ahogy benyúlt a spakulával a szájába szegény majdnem elhányta magát. (Pedig a Zsombi mindig olyan nagyra nyitja a száját, hogy eddig még mindig meg tudta nézni a torkát, aki vizsgálta, minden különösebb probléma nélkül.) Amikor már jöttünk elfelé, a doktor úr rákérdezett, hogy beszél-e a gyerek? Amikor meg tudta, hogy nem, akkor ingatta a fejét.

Természetesen mi (én) nagyon idegesek lettünk. Elkezdtem nézegetni a neten, és találtam is ezzel kapcsolatban anyagot bőven. A lényeg az volt, hogy a webdoki 3 éves gyerek szüleinek mondta, hogy hiába viszik logopédushoz, mert az is csak a tárgyakat tanítja vele. Azaz ez a szekrény, az az ajtó stb. (Ezeket a Zsombus mindet ismeri…) Na, kicsit megnyugodtam…

Ma visszavittük Macit a doktor néninkhez. Szerencsére már rendben volt a torka. Szóba került az is, hogy beszél-e… A doktor néni is meglepődött, hogy a bölcsi sem gyorsította fel Zsombus beszélőjékét. Aztán megjegyezte, hogy az a baj, hogy jól kommunikál a fiatal úr, abszolút ki tudja fejezni magát beszéd nélkül is, megérteti jól magát mindenkivel.

No, igen. Okos a Maci.Persze, ezt mi mindig is tudtuk.